2020. május 31., vasárnap

Újraindultak edzéseink

Immár három hete, hogy a kormány bejelentése után elkezdtük szervezni, hogy hogyan és miképpen lehetne a legjobban visszatérni a kényszerszünet után.

Mivelhogy a közeljövőben nem tervezünk mérkőzéseket szervezni és játszani, így totál a gyermekek egyéni fejlődését, labdaügyességét helyzetük előtérbe.




Kialakítottunk 8 fős csoportokat, hogy minél kevesebb legyen az érintkezés, és egymás után 50-50 perces edzésekben nagyjából hasonló, de életkornak megfelelő szintű edzéseket próbálunk összerakni, hogy jobban élvezzék a gyermekek a munkát.

A járványhelyzet alatti otthoni feladatokat felváltó kiscsoportos edzés mindenesetre jó megoldásnak tűnik. Egyelőre a képet, hogy különféle mérésekkel és kézfertőtlenítéssel kell kezdeni az edzést még szokni kell, ám ha ezen az áron is, de elindultunk afelé, hogy visszaszokjunk a megszokott kerékvágásba.

Végül néhány fotó, mely az újrakezdést követő edzésekről származik.








2020. május 30., szombat

Idén is lesz focitábor!

Az elmúlt években hagyománnyá váló, ám a járványhelyzet okán sokáig kérdéses volt, hogy sikerül-e vajon idén is megrendezni.
Az első pozitív visszajelzés után rögtön ötletelni kezdett a szakmai stáb, hogy hogyan s miképpen lehetne egy minden korosztály és nem számára élményt nyújtó focitábort létrehozni.


Az idei táborba szintén szeretnénk külső programokat beletenni, mellyel élménygazdagabbá tennénk az egy hetes sportos tábort.
Igyekszünk a napi két foglalkozást megtartani, nagyszerűen felépítve, tematikusan, előre megtervezve lekoordinálni.


Újfent két turnusba lehet jelentkezni, ám csak az első 35 fő jelentkezését tudjuk elfogadni. 
Első turnus: 2020. június 22-26 között.
Második turnus: 2020. július 27-31 között. 

A jelentkezési díjunk az igazolt játékosaink számára 12.000 Ft, míg a le nem igazolt, külsős gyermekek számára 15.000 Ft. 2000 Ft-os testvérkedvezményt biztosítunk. 

A jelentkezés elkezdődött, folyamatosan fogynak a helyek,várunk mindenkit nagy szeretettel egy rendkívül mozgalmas, sokrétű nyári focitáborba! 



A programokról folyamatosan fogunk megosztani érdekességek, információkat a közeljövőben. 



Kérdés esetén keressék bizalommal munkatársunkat, Németh István a +36 20 960 4050-es telefonszámon. 


2020. május 18., hétfő

Bottlik Ádám szívügye a futball

A hamarosan 19 esztendős labdarúgó már két éve erősíti a felnőtt csapatot, és rendkívül nagy szerepe van abban. A multifunkciós játékosnak is mondható Bottlik Ádám bármelyik csapatrészben megállja a helyét, nem egyszer bizonyította. Örömmel gondol vissza a Dány elleni duplájára, amivel szinte egyedül verte meg őket, de a kispályás futball sem áll messze tőle. Nemrégiben az Árpád FC csapatával nyertek egy rangos tornát, ahol a legjobbnak választották meg. 




1. Mióta rúgod a labdát?
Gyerekkorom óta, de igazoltan 7 éve. Nagyon hiányzik már.. 

2. Milyen csapatokban szerepeltél eddig?
Albertirsán kezdtem el, egy rövid tápiószentmártoni kitérő után kerültem Tápiószőlősre. 

3. Ki a példaképed?
Carles Puyol.

4. Milyen eredményedre vagy a legbüszkébb?
Rengeteg apró sikerem van, de talán a kispályás csapatommal, az Árpád FC-vel szerzett sikerek azok amik kiemelkedőek. 

5. Mi a hobbid?
A futball. 

6. A világ valaha volt 3 legjobb játékosa?
Ronaldinho, Messi, Puyol.

7. Ki a legjobb játékos, akivel valaha játszottál?
Szerencsére rengeteg jó futballistával játszottam már szerencsére. Jelenlegi csapatból Gál, Németh belsővédő páros az akik kiemelkedőek, de Réczi Ádám és a korábban NB2-ben is szereplő Majoros Szabolcs is kiemelkedő.

8. Mi a kedvenc ételed?
Gyros és a chilis bab.

9. Milyen iskolát végeztél?
Még nem végeztem az iskolával, jelenleg érettségizek, ami a járványhelyzet miatt nem a megszokott módon zajlott. Folytatni fogom majd tanulmányaimat is.

10. Mi az életed mottója?
Nincs mottóm igazából.

11. Milyen könyvet olvastál utoljára?
Zlatan Ibrahimovic önéletrajzi könyvét. 

12. Mivel foglalkoznál holnaptól, ha lehetőséged lenne?
Profi futballista karrier - ez egyértelmű.

13. Ha újraélhetnéd életed egyik pillanatát, melyik lenne az?
Talán a Dány elleni hazai mérkőzésünk idén tavasszal. Két gólt is rúgtam, és így nyertünk 2-1 arányban ellenük - sok idő után.

13+1. Melyik emberi tulajdonságot viseled a legnehezebben?
Az önzőséget. 

2020. május 17., vasárnap

Gál Sándor számára feledhetetlen marad a kupagyőzelem!

Négy éve tartozik klubunkhoz, korábban szerepelt édesapjával is egy csapatban Gál Sándor. Boldogan gondol vissza élete minden részére, és szívesen élné újra. Örökké beleégett az emlékeibe, amikor a Nagykőrös színeiben szerepelt. Hiszi, hogy mindent meg kell próbálni, viszont van amit nagyon nehezen visel el. 




1. Mióta rúgod a labdát?
Amióta az eszemet tudom, mindig is futballoztam.

2. Milyen csapatokban szerepeltél eddig?
Sok csapatban megfordultam, Tápiószentmártonban, Tápiószelén, Tápiógyörgyén, Törtelen és Nagykőrösön magasabb osztályban, de 2016 óta Tápiószőlősön. 

3. Ki a példaképed?
Nincs ilyen személy. 

4. Milyen eredményedre vagy a legbüszkébb?
A Pest Megye Kupa győzelem, még a Nagykőrös játékosaként. 

5. Mi a hobbid?
Szeretek nagyon horgászni. 

6. A világ valaha volt 3 legjobb játékosa?
Zidane, Ronaldo, Messi.

7. Ki a legjobb játékos, akivel valaha játszottál?
Pető Zoltán, aki NB1-NB2-ben szerepelt, majd Nagykőrösön ismerhettük meg egymást. 

8. Mi a kedvenc ételed?
Hamburger.

9. Milyen iskolát végeztél?
CNC programozó vagyok.

10. Mi az életed mottója?
Sosem tudod meg, ha nem próbálod. 

11. Milyen könyvet olvastál utoljára?
Nem szoktam könyvet olvasni nagyon. 

12. Mivel foglalkoznál holnaptól, ha lehetőséged lenne?
Ezt a kérdést passzolnám, boldog vagyok így.

13. Ha újraélhetnéd életed egyik pillanatát, melyik lenne az?
Nem tudok választani, mindent átélném még egyszer! 

13+1. Melyik emberi tulajdonságot viseled a legnehezebben?
Az értetlenkedést, na azt nagyon nem bírom. 

2020. május 16., szombat

A Görbe testvérek életében a család körül forog minden

Ritka, hogy egy csapatban testvérek játszanak. A kapcsolatuk rendkívül különös, hiszen remek emberi tulajdonsággal rendelkezik az idősebb Görbe Sándor, csakúgy mint testvére, Görbe István. A gólkirályunkat és a mostanra védelembe kerülő Sándort ismerhetjük meg ezúttal közelebbről, kicsit több oldalról. A két család centrikus játékosunk boldog, hogy közösen ünnepelhették a megyei harmadosztály bajnoki címét, Tápiószőlősön. 





1. Ki az erősebb?
Görbe István: Korabeli előnye miatt biztosan erősebb, de mentálisan és személyiségben én vagyok erősebb.
Görbe Sándor: Elég egyértelmű - én! 

2. Ki volt jobb tanuló az iskolában?
Görbe István: Mindketten alighanem hasonlóan teljesítettünk az iskolában.
Görbe Sándor: Az átlagom erős közepes volt, ahogy a testvéremnek is.

3. Mi a testvéred legjobb és legrosszabb tulajdonsága?
Görbe István: Jó tulajdonsága az érzelmesség, és a segítőkészség. Rossz mondjuk, hogy képes 80-as pulzussal végigjátszani egy mérkőzést - mondta mosolyogva.
Görbe Sándor: Család centrikus nagyon, de viszont az X gombot (passz) nehezen ismeri fel. 

4. Legkedvesebb emléked a testvéredről?
Görbe István: Amikor mérkőzésen gólpasszokat adunk egymásnak, és úgy nyerjük meg a találkozókat. 
Görbe Sándor: Minden mérkőzés, amelyen gólt szerez és nyerünk. Szerencsére sok ilyen van. 

5. Voltak-e vitáitok korábban?
Görbe István: Nem sűrűn voltak viták, mert amíg együtt laktunk inkább levertük egymáson a nézeteltéréseket. 
Görbe Sándor: Nem, elvétve. 

6. Legnagyobb közös sikeretek?
Görbe István: A megye 3-as bajnoki cím Tápiószőlősön! 
Görbe Sándor: A bajnokcsapat a megye-háromban. 

7. Hogy kerültél a sportpályára?
Görbe István: Viszonylag hamar kezdtem, sok környékbeli csapatnál megfordultam (Tápiógyörgye, Tápiószele, Törtel), sőt voltam Cegléden is, majd idővel Nagykátára kerültem, ahol a futsal mellett megyei első osztályú játékos lehettem, de a sors közbeszólt. Munkahelyet kellett váltanom, és azóta itthon vagyok.
Görbe Sándor: Az egyik családhoz közelálló barát ajánlotta, hogy menjek ki egy edzésre. Akkor még Id. Tószegi István volt az edző, ha jól emlékszem már az első edzés végén szólt Pista bá, hogy a következő alkalomra vigyem az igazolványképet, mely nem mindenkinek tetszett. - emlékezett vissza nevetve. 

8. Hogyan képzeled el magad 10 év múlva?
Görbe István: Nemsokára születik a második gyermekünk Mónikával, így szerető családként, na meg természetesen futballal. 
Görbe Sándor: Nagyjából ugyanígy, mint most. Van három csodás kislányunk, de tíz év múlva lehet, lesz egy fiú is már. 

9. Ki a példaképed?
Görbe István: Francesco Totti.
Görbe Sándor: Lionel Messi.

10. Hogyan alakult ki a testvéred posztja?
Görbe István: Az utóbbi szezonokban már védőt játszott, mivel nem túl aktív az edzésre járásban, és ezáltal nem bírta az eredeti posztját, a szélsőt erővel. Viszont abszolút hasznos tagja a csapatnak amikor itt van.  
Görbe Sándor: Ügyes a labdával, gyors és gólerős. 

11. Hogyan oszlanak meg a testvéri szerepek?
Görbe István: Mivel nem élünk együtt, mindketten családot alapítottunk, és csak a közös rendezvényeken jövünk össze, ott annyira nem alakulnak ki így a szerepek. 
Görbe Sándor: Csak azt tudom válaszolni, amit az öcsém. 

12. Miképpen épül fel egy ideális nap a családban?
Görbe István: Sajnos ideális nap mostanság nincs. A súlyos sérülésem elmúlásával viszont reggeltől estig történő játék a gyerekekkel, akár bent, akár a szabadban mindenképp ideálisnak mondható lesz.
Görbe Sándor: A munka elveszi az energiám nagy százalékát, a maradék egyértelműen a családról szól, a fociról és igen, az autóversenyes játékokról.

13. Mi a testvéred hobbija?
Görbe István: Ha tehetné egész nap az autós játékaival játszani a gépen! 
Görbe Sándor: Horgászat. 

13+1. Ki a jobb szakács?
Görbe István: Ha a rántotta és a tükörtojás szakácskodásnak számít, akkor azonos szinten vagyunk. 
Görbe Sándor: Egy szinten vagyunk - kimerültünk a tojásnál. 

2020. május 15., péntek

Réczi Ádám nem bír betelni az Újszilvás elleni mérkőzés hangulatával

Mindössze 18 esztendős játékos mostanra már harmadik éve rendkívül hasznos tagja a felnőtt csapatnak. A fiatal játékos a pálya bármely részében megállja a helyét, egy ízben kapusként is bizonyított már. A rendkívül intelligens játékost ismerhetjük meg ezúttal.



1. Mióta rúgod a labdát?
Nagyjából 11 éve játszom már.

2. Milyen csapatokban szerepeltél eddig?
Először Tápiószentmártonban kezdtem el, majd 2016 óta itthon, Tápiószőlősön játszom.

3. Ki a példaképed?
Különösebben nincsen. 

4. Milyen eredményekre vagy a legbüszkébb?
Nem tudnék kiemelni egyet sem. Volt több apró sikerem, de reménykedem abban, hogy majd később lesz, amit ki tudok hangsúlyozni.

5. Mi a hobbid?
Futni szoktam, illetve konditerembe járok ha van egy kis időm.

6. A világ valaha volt 3 legjobb játékosa?
Ronaldinho, Ronaldo, Raul.

7. Ki a legjobb játékos, akivel valaha játszottál?
Jelenlegi csapatkapitányunk, Németh István.

8. Mi a kedvenc ételed?
Egyértelműen a pizza.

9. Milyen iskolát végeztél?
Most végeztem a középiskolával Újszászon, szeretnék egyből tovább is tanulni.

10. Mi az életed mottója?
Nincsen mottóm.

11. Milyen könyvet olvastál utoljára?
Talán a Pál utcai fiúk volt az utolsó... Ötödikben. (mosolyog)

12. Mivel foglalkoznál holnaptól, ha lehetőséged lenne rá?
Rendőr lennék! 

13. Ha újraélhetnéd életed egyik pillanatát, melyik lenne az?
Az őszi Újszilvás elleni győzelem, idegenben. Azt a hangulatot újra és újra. 

13+1. Melyik emberi tulajdonságot viseled a legnehezebben? 
Gyorsan el tudom veszíteni a fejemet én is, így talán ezt. 

2020. május 14., csütörtök

Trasser Antal egész életét körülveszi a futball

Nyáron érkezett a közeli Ceglédbercelről egy rendkívül fiatal, ám annál nagyobb ambíciókkal rendelkező labdarúgó. Trasser Antal nem csak az edzőmérkőzéseken, hanem a bajnoki találkozókon is nagy fejtörést okozott az ellenfelek védőinek, és számtalanszor jól is készített elő. A gyors szélsőnket ismerjék meg ezúttal. 



1. Hol szeretnél tartani tíz év múlva?
Egy jó csapatban folytatni a labdarúgást, lehetőség szerint minél magasabb osztályban.

2. Hogy kötöttél ki a labdarúgásnál?
Egész családom focizott, így nekem sem volt más a gyermekkoromban, mint a sportpálya, a labda.

3. Hogy néz ki számodra egy tökéletes nap?
Foci reggeltől estig! 

4. Ki a példaképed?
Antoine Griezmann és Ronaldinho. Kiváló képességekkel rendelkeznek! 

5. Ki a legjobb játékos, akivel együtt játszottál?
Mindkét klubomban számos kiváló társam volt. Vízi Dániel, Vándor Kristóf és Túróczi Zsolt még 'bercelen, míg Tápiószőlősön Görbe Pisti, Németh Pisti, Réczi Ádám vagy épp Gál Robika is. 

6. Mely játékosok alkotnák a kispályás csapatod?
Casillas, Van Dijk, John Stones, Andrea Pirlo, Antoine Griezmann.

7. Szerinted mik a legfontosabb emberi tulajdonságok?
Kitartás, céltudatosság, optimizmus. 

8. Meccs előtti rituálé?
Nincs.

9. Kivel vagy a legjobb viszonyban a csapatból?
Mindenkivel jó viszonyban vagyok, nem tudnék se pozitív, se negatív értelemben kiemelni senkit. 

10. Mi a legnagyobb álmod?
Eljutni egy madridi derbire!

11. Hova mennél el egy álomutazásra?
Hawaii

12. Melyik hírességgel mennél el egy álomutazásra?
Jim Carrey.

13. Írd le magad három szóban!
Optimista, céltudatos, kitartó. 

13+1. Mit csinálsz szabadidődben?
PS-en játszok jelenleg, idővel szeretnék majd steamelni is. 

2020. május 13., szerda

Május 18-tól újra pattoghat a labda a Sport utcában!

Hosszas beszélgetések, megfelelő egészségügyi protokoll összeállítása után elkezdődtek a csoportok kialakításai. Ha csak kis csoportokban, és jóval rövidebb időegységnyi edzéslehetőséget is, de biztosítunk 2020. május 18-tól.



A Kormány 170/2020 (IV.30.) rendelet 1.§ (1) szerint "Magyarország egész területén {...} a sportegyesület által szervezett, valamint az amatőr sport, a szabadidősport és a tömegsport célú edzéseken való részvétel megengedett." 

Egyesületünk kidolgozott egy házirendet, szabályzatot a rendkívüli időszak edzéseire.

1. A szülő beleegyező nyilatkozatot tesz, hogy gyermeke önként vállalja az edzéseket. (A nyilatkozat magába foglalja, hogy a gyermek és a környezetében élők az elmúlt 14 napban nem mutattak tüneteket, és amennyiben érzi magán és/vagy környezetén úgy tájékoztat, és önként felhagy az edzésre járással.)

2. Hozzájárul ahhoz, hogy az egyesület egészségügyi protokollját elvégezze, és azt rögzítse.

3. Az edzésre egyedül érkezik, körülbelül 5 perccel a megadott kezdés előtt, és a végén a lehető legrövidebb úton, a kormányrendelet maximális betartása mellett hazafelé indul.

4. A szülői maximum a kapuig kísérhetik a gyermeket, és ott is kell megvárni, lehetőleg csoportosulás nélkül.

5. Edzésfelszerelésben érkezik, ugyanis öltözőt nem biztosít a klub!

6. Saját kulacsot, üveget hoz edzésre, ugyanis csak abból megengedett a frissítés.

7. Az illemhelyeket csak az edző engedélyével veheti igénybe, maximum 2 fő egyszerre.

8. A szertárat csak az edzők, és szakképesítéssel rendelkezők használhatják, a gyermekek nem mehetnek az épületbe.

Kérjük továbbá, hogy a szokásos üdvözlési formákat mellőzzék a vírus terjedésének megakadályozása érdekében.



Köszönettel:
Tápiószőlős KSE vezetőség

2020. május 12., kedd

Támadó játékosunk, Tószegi István válaszolt kérdéseinkre

A 29 esztendős, többnyire a támadásokért felelős játékos, Tószegi István büszke eddigi eredményeire, de nincs párja a svédországi labdarúgó tornának életében. Mindig is inspirálta őt édesapja munkássága, elkötelezett AC Milan fan! A villámgyors szélsőnk kapott 13+1 kérdést!




1. Mi a háttérképed a telefonodon?
A kedvenc csapatom, az AC Milan címere.
2. Ki minden idők legjobb bokszolója? Mike Tyson - egyértelműen.
3. Kedvenc márkád? Adidas, Puma.
4. Életed legnagyobb sikere? Igazából sokszor érhettem el sikereket, mint a sport, mint a tanulás terén, de kiemelni nem tudnék semmit. Ezt nem csak önmagamnak, hanem szüleim támogatásának is nagyban köszönhetem.
5. Életed legnehezebb pillanata? Volt nehéz pillanatom sokszor, de hála Istennek valamennyi után fel tudtam állni, és továbbmenni.
6. Kedvenc film? Nincs kimondott kedvencem, az akciófilmeket szeretem nagyon.
7. Mi az álommunkád? Nincs ilyen, minden munkában van kihívás és meg kell felelni mindenhol.

8. Mi a pályafutásod legemlékezetesebb pillanata? Az, amikor egy összeválogatott csapattal elutazhattam Svédországba, Göteborg városába az úgy nevezet Gothia Cup-ra. Több, mint 1000 csapat vett rész, és mi a legjobb 32 közé kerültünk. Szever Ákos vagy Lengyel Bélát ki is emelném, akik NB-s szinten futottak be szép karriert.
9. Melyik tantárgyat kedveled legkevésbé az iskolában? Legkevésbé a matematikát kedveltem.
10. Ki volt a legnehezebb ellenfeled?
Volt sok nehéz ellenfelem, játékosként és csapatként is.
11. Mi az a három dolog, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre? Étel, ital és egy repülő.
12. Kedvenc zenész?
AK26. De igazából bármilyen stílust meghallgatok, a rock egyedül amit nehezen nyelek le.
13. A legfájóbb kritika, amit valaha kaptál?
Nem igazán tudok ilyet megemlíteni. Ha volt is, próbáltam építkezni belőle.

13+1. Ki a példaképed?
Édesapám. Az edzői és játékosbéli múltjából adódóan.

2020. május 11., hétfő

Ezúttal Alföldi Máté térfelén pattogott a labda

A fiatal, bal lábas játékosunk kimondottan jó sebességű Alföldi Máté kapott ezúttal 13+1 olyan kérdést, mely után biztosan többet megtudhatunk a zenei életbe is bátran bekukucskáló labdarúgótól. A nyitott szemekkel élő fiatal a box-világában is jártas, és tudja, hogy sok kis lépésre van szüksége az élet valamennyi területén.



1. Mi a háttérképed a telefonodon?
Jelenleg a naplemente - egy folyó partján.
2. Ki minden idők legjobb bokszolója? Sokan itt Mike Tysont mondanák most a helyembe, viszont a legjobb szerintem Ray Robinson.
3. Kedvenc márkád? Ha a ruhákat nézzük akkor talán a Bershka és a H&M, cipőben rendkívül sokfélét hordok, de a kedvencem a Nike.
4. Életed legnagyobb sikere? Nagy sikereket nem értem el még szerintem, kisebb célokat viszont már teljesítettem. Utánpótlás korosztályokban dobogós csapatokban szerepeltem, a helyi felnőtt alakulatban is bemutatkoztam, továbbá elkészítettem életem első saját zenéit, mellyel egy újabb ajtót nyitottam ki magam előtt.
5. Életed legnehezebb pillanata? Nem volt nagyon nehéz része eddigi életemnek. Olyan volt már, hogy kicsit döcögősen zajlottak a napjaim, különösen, amikor eltörött ujjam miatt kényszerültem pihenni, de a mostani járványhelyzetet is említhetném.
6. Kedvenc film? Az Ír. Szuper film!
7. Mi az álommunkád? Hangmérnöki és vágó munkák végzése, emellett egy utánpótlás csapat vezetése a jövőben.
8. Mi a pályafutásod legemlékezetesebb pillanata? Az első felnőtt bajnoki, amikor pályára léphettem!

9. Melyik tantárgyat kedveled legkevésbé az iskolában?
Nincs ilyen tárgy, szeretem az összeset, hisz érdekesek azért!
10. Ki volt a legnehezebb ellenfeled? Az idei évi Újszilvás ellen mérkőzés. 72 percet töltöttem a pályán, rengeteget futottam, emlékszem a talpam is lila volt.
11. Mi az a három dolog, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre? Mindenképp egy labda, egy tőr és azt hiszem egy repülő (mosolyog).
12. Kedvenc zenész? Eminem.
13. A legfájóbb kritika, amit valaha kaptál? Nem fájt egyik kritika sem, ezek ösztönöztek arra, hogy még többet dolgozzak, és fejlődjek ezáltal.

13+1. Ki a példaképed?
Nincs példaképem, hiszen nm szeretnék olyan lenni, mint más. Viszont minden zenészt és sportolót tisztelek a kitartásukért, és azért amit elértek. Azok a dolgozók, akik éjt nappallá téve dolgoznak még ebben a nehéz időszakban, szintén ki szeretnék emelni.

2020. május 9., szombat

Fiatal játékosunkhoz, Ifj. Gál Róberthez szegeztünk 14 kérdést

Az elmúlt években góljaival rendre fontos pontokhoz segítette a korosztályos csapatokat. Idén az U17-es futsalon versenyben volt a gólkirályi címért, és rendre bizonyított a felnőtt csapatban is napokban 17. életévét betöltő Ifj. Gál Róbert. Ezúttal vele beszélgettünk.




1. Hol szeretnél tartani tíz év múlva?
Szeretnék minél több időt eltölteni a labdarúgásban, idővel edzőként is szívesen kipróbálnám magam.

2. Hogy kötöttél ki a labdarúgásnál?
Iskolában hirdették meg, hogy lenne újra labdarúgás Tápiószőlősön. A szomszédos Tápiószentmártonból jöttek edzést tartani, és már az első foglalkozás magával ragadott.

3. Hogy néz ki számodra egy tökéletes nap?
Reggel felkelek, délelőtt edzésen veszek részt, majd ebéd és egy kis pihenő. Délután egyéb teendők (tanulás, olvasás), és foci sötétedésig.

4. Ki a példaképed?
Lionel Messi. 

5. Ki a legjobb játékos, akivel együtt játszottál?
Görbe István, Németh István és Juhász András, akinek ma már profi szerződése van.

6. Mely játékosok alkotnák a kispályás csapatod?
Ter Stegen, Ramos, Van-Dijk, Messi, Neymar. 

7. Szerinted mik a legfontosabb emberi tulajdonságok?
Céltudatosság, elszántság, igényesség, megbízhatóság.

8. Meccs előtti rituálé?
Zenehallgatás, és társakkal való beszélgetés, viccelődés.

9. Kivel vagy a legjobb viszonyban a csapatból?
Nem igazán tudnék olyat mondani, hogy legjobb. Valamennyi társammal jó viszonyt ápolok szerencsére.

10. Mi a legnagyobb álmod?
Sok játéklehetőséghez jutni, valamint akár egyéni, akár csapat szinten, de magasabb osztályba kerülni. 

11. Hova mennél el egy álomutazásra?
Párizsba. 

12. Melyik hírességgel mennél el vacsorázni?
Példaképemmel, Lionel Messivel.

13. Írd le magad három szóban!
Alázatos, kitartó, tréfás.

13+1. Mit csinálsz szabadidődben?
Iskolai feladatok mellett sokat olvasok, jelenleg Messi könyvét olvasom, valamint barátaimmal online FIFA mérkőzéseket játszunk, ha már másképp nem lehet, és igyekszem is karbantartani a testem. 

2020. május 8., péntek

13+1 kérdés felnőtt csapatunk kapusához!

Eddigi pályafutása során végig nagy szerepet töltött be életében a tápiószőlősi futball. Kis kitérő után mindig hazatért a friss apuka, Ábrán Roland. Őt próbáljuk kicsit jobban megismerni, bemutatni. 




1. Hol szeretnél tartani tíz év múlva?
Ugyanezen az úton haladni, és egy jó csapatban helytállni.

2. Hogy kötöttél ki a labdarúgásnál?
Ez egy gyermekkori szerelem, ami a mai napig nem csillapodott.

3. Hogy néz ki számodra egy tökéletes nap?

Családdal és mozgással együtt tökéletes igazán.

4. Ki a példaképed?

Nincs kimondott példaképem, de Cristiano Ronaldo-t mindig is becsültem a kitartása végett.

5. Ki a legjobb játékos, akivel e
gyütt játszottál?
Korábbi edzőmet, Farkas Jánost mondanám a múltja és az edzői munkája végett.

6. Mely játékosok alkotnák a kispályás csapatod?
Dida, Ramos, Puyol, Kaká, Ronaldinho és Messi.

7. Szerinted mik a legfontosabb emberi tulajdonságok?

Az őszinteség. 

8. Meccs előtti rituálé?
Nincs rituálém mérkőzés előtt.

9. Kivel vagy a legjobb viszonyban a csapatból?

Görbe Pistivel.

10. Mi a legnagyobb álmod?

Az, hogy fiamból futballista legyen.

11. Hova mennél el egy álomutazásra?

Dortmundba, egy igazi német rangadóra!

12. Melyik hírességgel mennél el vacsorázni?

Sebestyén Balázzsal.

13. Írd le magad három szóban!

Család centrikus, empatikus, sportember.

13+1. Mit csinálsz szabadidődben?

Feleségemmel és kisfiammal próbálok minél több időt eltölteni.





2020. május 1., péntek

Látjuk a fényt az alagút végén, de..

Április utolsó napján nagy bejelentésre került sor a Kormányinfón. Gulyás Gergely miniszterelnök bejelentette, hogy május 4-én életbe lép majd a határozat, ami szerint a profi, az amatőr és a tömegsport edzések elkezdődhetnek, valamint zárt kapus mérkőzések megtartására is lesz lehetőség.



Az MLSZ korábbi tájékoztatója szerint, a hatályba lépő enyhítéseket követő 20. nap után megkezdődhet a magyar élfutball. Elsősorban az NB1 és NB2-es bajnokságokra vonatkozik mindez, hiszen ott finanszírozni tudják a szükséges egészségügyi eszközöket.

A bejelentés nem azt jelenti, hogy felelőtlenül bármit tehetünk. Azóta kiderült Budapestre és Pest megyére továbbra is vonatkoznak a kijárási korlátozások. Úgy döntöttünk, hogy amíg a megyei (PMLSZ), vagy az országos (MLSZ) szövetség nem ad hivatalos tájékoztatást, addig nem kezdjük el az edzéseket, csupán az online edzések, foglalkozások, feladatok maradnak meg. 


Határozatlan időre tehát, továbbra sem tudunk edzéseket kiírni. Ami a bajnokságokat illeti, korábban említette az MLSZ elnöke, Csányi Sándor, hogy utoljára lesz a Bozsik program, az amatőr utánpótlás bajnokság, rendezvény elindítva, ugyanis ezek nagy tömeget vonzanának. A környező országokban közül Romániában és Szlovákiában is lezártnak tekintik az amatőr felnőtt és utánpótlás bajnokságokat. 

Sajnos a bizonytalanság még mindig része a mindennapjainknak, de látjuk a fényt az alagút végén! 


Amint lesz hivatalos információ a megyei vagy épp országos szövetség által, igyekszünk megosztani azokat! 

Sporttelepünk karbantartva

Az elmúlt időszakban leginkább azon dolgoztunk, hogy amint visszatérhet az élet a Sport utcába élmény legyen belépni a klubhoz. 



A pályákat folyamatosan igyekszünk karban tartani, így kérjük, hogy ne használja senki a főpályát, hiszen sok ember munkája veszne el. 




A pályán kívül az egész sporttelepet kitakarítottuk, igyekszünk úgy dolgozni, hogy valóban szép környezetet teremtsük az idővel köreinkbe visszatérő gyermekek számára.



Remélhetőleg az edzőpályánkon végzett sok munka is megtérül, hiszen jelenleg a gyepszellőztetés, a folyamatos locsolás mellett még egyszer vetettünk, segítve a fű kibontakozását, gyepesedését.