2021. február 25., csütörtök

U17: Vereség a Vecsés ellen, gólarány dönthet

 Vasárnap Monorra utazott U17-es futsal csapatunk, hogy a Vecsés ellen lejátssza 9. fordulós mérkőzését. A veretlenül álló csapatunk, az épp ellenünk botló riválist fogadta egy színvonalas rangadón. 



Jó ritmusú, élvezetes találkozóra volt kilátás, és mindez he is igazolódott. A fordulatos játék során mindkét csapat számos helyzetet kidolgoztak, de a befejezésekbe hiba csúszott, vagy épp a kapusok emberfeletti védése kellett a 0-0 tartásához. Az első félidő villámgyorsan lepörgött ebben a ritmusban - gól nélkül. 

A második játékrészben ellenfelünk nagyobb energiákat mozgósított, míg kissé enerváltan játszottunk. Habár voltak szép támadásainak, hiányzott az átütőerő, a dinamika. Ellenfelünk jobban ránk jött, voltak időszakok, amikor át is vette az irányítást, egy ízben a kapuba is betalált. Habár volt labdánk az egyenlítésre ezúttal nem jött össze, sőt egy jól eltalált loves végleg szertefoszlatta veretlenségünk fenntartott álmait. 

Tápiószőlős KSE 0-2 Ferihegyi-Vecsés (0-0)

Gólszerzők: Troznai, Balogh  

A folytatásban mi az Inárcs csapatával csapunk össze, míg a Vecsés a Kakucs valamint a Szigethalom gárdájával, amennyiben egyik csapat sem veszít már pontokat, úgy a gólarány dönti el a bajnoki cím sorsát. 

2021. február 24., szerda

Egyesületi élet: új kezdeményezés

 2021 merőben más lesz, mint 2020 - nagyon bízik ebben alighanem mindenki. Szeretnénk mi is formálódni, alakulni, valamint megadni valamennyi sportolónk számára még inkább azt az érzést, hogy kölcsönösen számíthatunk egymásra, fontosak vagyunk a másik félnek! 



A szakmai stábunk első körben A hónap játékosa díjjal igyekszik motiváltabbá tenni a gyermekeket, melyet oklevél és egy jelképes ajándék formájában fogják megkapni a díjazottak. A megfigyelési szempontok között lesz majd az edzéslátogatás, az társakkal való bánásmód, a mérkőzésteljesítmény, valamint az önmagához mért teljesítmény. 

Reméljük programunk sikeres lesz, ösztönzőleg fog hatni majd a fiatalokra, és egyúttal erősödik mindenkiben a futball-láz! 

2021. február 23., kedd

Felnőtt: Küzdelmes három pont a szezonnyitón

 Szombaton, Tápiószentmártonban a műfüves pályán indította meg felnőtt csapatunk tavaszi sorozatát, amikor "hazai" pályán fogadta a Turai TC együttesét. A nagy játékosmozgás, a végig alázatos játék végül eredményt hozott, ugyanis 2-1 arányban diadalmaskodott a gárda. 



Az első félidő álomszerűen indult. Irányítottuk a találkozót, labdát birtokoltunk, és a negyedik percben már előnyhöz is jutottunk. Egy középpályás labdaszerzés után a jobb oldalról érkező centerezést Boros juttatta a kapuba. A folytatás hasonlóan zajlott, ám a gólra-gól nem jött össze, sőt a Tura egy támadás után meglehetősen érdekes szituáció után egalizált Haág révén. A folytatás nagy mezőnymunkával zajlott, többet birtokoltuk a labdát, de kimondott helyzetekig csak a labdaszerzések utáni ellentámadásoknál volt, igaz ez a másik félre is igaz. 

A félidő után kissé nyugodtabbá vált a játék, nem volt nagy kapkodás, megfontolt lett mindkét csapat játéka. Dinamikusabban kezdtük a játékot, volt lehetőségünk az előny újbóli visszaszerzésére, ám végül egy felszabadítás után Boros jól hozta helyzetbe Tószegit aki a rövidbe vágta a labdát. A találkozó utolsó periódusa a vendégeké volt, akik számtalan beíveléssel próbálkoztak, de ezeket jól hatástalanítottuk, sőt a mérkőzés lezárására, ám nem éltünk vele, így az utolsó pillanatig izgalmas találkozót végül nagy küzdelemben nyertük meg. 

Tápiószőlős KSE 2-1 Turai TC 
Gólszerzők: Boros, Tószegi ill. Haág 


2021. február 22., hétfő

U7-U10: Kétszer is a Nagykáta csapatánál jártunk

 A 2021-i esztendő eddig az alsóbb korosztályainknál a mérkőzésekről, a játékról szólnak. Az év 7. hetében hétfőn és pénteken is a közeli Nagykáta SE vendégei voltunk, ahol két kézilabda méretű pályás találkozóval segítettük egymás munkáját. 



Hétfőn az idősebbeké volt a főszerep, akik a helyiek fiataljai ellen játszottak. Az 5 az 5 elleni játékot tanuló fázisban jó volt látni egy olyan ellenfél ellen, akik közel 7 hónapja magasabb szinten edződnek (Kölyökliga). Szerencsére voltak pozitívumok, szereztünk gólokat egyéni, de csapatjáték után is. Sokszor próbálkoztunk labdakihozatallal is, látványos cseleket mindkét csapat bőven be tudott mutatni, ahogy a gólszerzés is több, mint tíz alkalommal sikerült mindkét félnek. 



A péntek a kisebbeké volt. Ott számunkra egy nagyon új környezettel, pályamérettel kellett találkoznunk, de a fiatalok igyekeztek megmutatni tudásukat. Sok szép egy az egy elleni megoldás jellemezte a játékot, az önfeláldozó becsúszások szintúgy aktív részei voltak a játéknak. Mind előre játékban, mind védekezésben valamennyi gyermekünknek akadt sikerélménye, és jó páran megérezhették a gólszerzés ízét újfent. 


Köszönjük a Nagykáta SE egyesületének, hogy velünk gyakoroltak a hét során! Reméljük a folytatásban lesz lehetőség hasonló játékokra! 

Hajrá Tápiószőlős!
Hajrá Nagykáta!
Hajrá Pest megye! 

2021. február 18., csütörtök

Felnőtt: Zárult a felkészülés

 Vasárnap a Tápiószecső FC U19-es gárdájával játszotta le utolsó, 5. felkészülési mérkőzését felnőtt csapatunk. A PMLSZ által szervezett U19-es délkeleti csoportot magabiztosan vezető sárga mezeseknél bőven voltak hiányzók, így nagy ellenállást nem tudtak mutatni. 



Az elejétől kezdve magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, szép támadásokat vezetve, labdabirtoklásra törekedve próbáltunk ritmust adni a mérkőzésnek. Voltak szép mélységi indításaink, találtunk be szabadrúgásból közvetlenül, de beadás után is. A játék valamennyi elemében ellenfelünk fölé nőttünk, ám lehet hiányérzetünk a viszonylag nem jó százalékban kihasznált helyzetünkkel, valamint a visszafelé védekezésünk is hagy némi kívánnivalót még. Ám, abban már biztosak lehetünk, hogy ez már egy javában más stílusú felnőtt csapat lesz, mint az ősz során látott. 

Tápiószőlős KSE 10-3 Tápiószecső FC U19

Innentől célegyenesbe fordultunk, 18 tavaszi bajnoki vár ránk, melyek közül először a Turai TC csapata látogat hozzánk - pontosabban Tápiószentmártonba -, ahol megvívjuk az őszről elhalasztott első 2021-es bajnoki találkozónkat. Fontos információ, hogy a Magyarország Kormánya döntésének értelmében március 1-ig valamennyi sportesemény, így a mi találkozónk is ZÁRT kapuk mögött rendezhető meg. 

2021. február 17., szerda

U17: Csere nélkül is magabiztos siker

 Szombaton délután Monorra utazott U17-es futsal csapatunk, hogy a Szigethalom SC ellen újból megmérkőzzön. Sajnos ezúttal bőven voltak hiányzók, olyannyira, hogy egy adminisztrációs hiba után mindösszesen öten, azaz csere nélkül kezdhettük a találkozót. 



Azt a találkozót, amelyben nyoma sem volt annak, hogy meglehetősen korlátozottak a frissítési lehetőségeink. Ezek fényében rendkívül extrán indult a találkozó, ugyanis 5 perc alatt háromszor is mattoltuk ellenfelünk. Kiismerve a játékukat bátrabban feltoltuk a védekezést, sok labdát szereztünk a térfelükön, melyeket rendre jól játszottunk le, és szép gólokat szereztünk. Méghozzá a félideig 9 gólt szerezve,  míg hátul a rolót lehúzva fordultunk.

A találkozó második félideje szinte formalitás volt, ennek ellenére a fiúk végig komolyan álltak hozzá. Habár hátul volt kihagyás, így összejött a becsületgól ellenfelünknek, további négyszer találtunk a kapuba. Öröm, hogy minden mezőnyjátékos megízlelhette a gólszerzés ízét. A csapatjátékunk nagyszerűen muzsikált, és emellett valamennyi játékosunk egyénileg is nagyot ment a játéknap során. 

Tápiószőlős KSE 13-1 Szigethalom SC 
Gólszerzők: Kukléta (6), Nagy (4), Bodor (2), Horváth ill. Balogh

A folytatásban február 21-én - szintén Monoron - összecsapunk a Ferihegyi-Vecséssel, ami dönt majd a déli csoport első helyéről várhatóan, míg február 27-én, Albertirsán az Inárcs ellen pótoljuk a korábbról elmaradt mérkőzésünket. 

2021. február 16., kedd

U8: Ezúttal a Sülysáp csapatával játszottunk

 Szombat délelőtt a legkisebb csapatunk Sülysápra utazott, ahol a helyiek hasonló korú fiataljaival játszottak egy jót. A 4x15 perces találkozón mindenki elegendő időt tudott a pályán eltölteni, sok szép dolgot mutattak a kicsik ebből a csodás játékból. 



A kicsit több, mint egy órás játék során a megszokott 3 a 3 elleni játékot gyakorolta mindkét csapat, a korábbi, Tápiószecső elleni mérkőzéshez hasonlóan, csak egy picit nagyobb pályaméreten. A gyerekek alkalmazkodó-képessége is próbára lett téve, ugyanis mind vonal, mind pedig játéktér nélküli periódusai is voltak a hangulatos játéknak. 

Külön öröm, hogy Fekete Tamás és Görbe Milán személyében két újonc is velünk tartott a játékra, és számos játékosunk gólt tudott szerezni. Előfordult, hogy valaki a védekezésben jeleskedett jobban, de voltak olyanok is, akik a cselezésükkel hívták fel magukra a figyelmet! 


2021. február 15., hétfő

U15: Nagy falat volt a Kincsem

Szombaton délelőtt kezdődött a hétvégi futsal program egyesületünk számára, mégpedig Albertirsán, ahol a Kincsem Lovaspark volt ellenfelünk.


A mérkőzést nem kezdtük rosszul, de ellenfelünk első hibánkat kihasználta, majd a folytatásban egy egyéni villanással megduplázta előnyét. A félidő végéig nem változott az eredmény, pedig voltak ígéretes akciók mindkét oldalon, de ezúttal nem volt fényes a helyzetkihasználás egyik oldalon sem.

A fordulás után ellenfelünk ritmust váltott, próbálta lerendezni a három pont sorsát, melyhez a 26. percben nagy lépést tett, amikor 3 góllal vezetett már. Habár  voltak labdáink a szépítésért, a mérkőzésbe való visszajövetelhez, de nem jött extra húzás a kapu előtt. A hajrában egy kihagyás után további két gólt kapva 5 gólos vereséget szenvedtünk.

Tápiószőlős 0-5 Kincsem Lovaspark SE (0-2)

Gólszerzők: Vándor (2), Kollár, Papp, Vörös


2021. február 11., csütörtök

U17: Az Inárcsot is elkaptuk

 Szombaton a Pest megyei U17-es futsal bajnokságban volt érdekelt a korosztályos csapat. A tabellát hibátlanul vezető gárda ezúttal a 2021-ben bekapcsolódó Inárccsal csapott össze, és fektette két vállra. A játék során győzelmünk nem forgott veszélyben, de ezúttal a koncentráció nem volt a legmegfelelőbb, így kissé megnehezítettük a találkozót saját magunk számára. 



Az első játékrészben Kukléta volt igencsak aktív a támadójátékot illetően, először egy szép támadást fejezett be góllal, majd Szrapkó indítását pörgette el a kapus mellett, harmadjára pedig egyéni alakítása után talált az inárcsi kapuba. A játékrész még egy csodás csapatjáték utáni góllal zárult. Mind támadásban mind pedig védekezésben igencsak jellemző volt a kihagyás, a megszokottól több hibával játszottunk, de így is magabiztos előnyt építettünk fel.

A fordulás után továbbra is jellemzőbb volt egy langyosabb játék, de megfelelően kontrolláltuk ellenfelünk támadásait, s noha a kapott gól nélküli mérkőzés nem jött össze, Mózes és Nagy góljaival tovább nőtt előnyünk a félideihez képest. Habár a játék döcögős volt, ezúttal is magabiztosan gyűjtöttünk be újabb három egységet, így 7/7-es mutatóval vezetjük a Déli csoportot. 

Tápiószőlős KSE 6-1 Inárcsi VSE (4-0)
Gólszerzők: Kukléta (3), Bodor, Mózes, Nagy ill. Rónaszéki


2021. február 10., szerda

U15: Parádés győzelem

 Vasárnap Albertirsára utazott U15-ös csapatunk, hogy egy ismerős helyszínen összemérje tudását egy ismeretlenebb csapat, az Inárcs VSE gárdájával. A végig meggyőző játékot mutató csapatunk magabiztos győzelmet aratott.



Fel volt adva a lecke, ugyanis az előttünk álló csapatok sorra szerezték a pontokat az elmúlt mérkőzéseken, így ha tapadni akartunk rájuk, akkor mindenképp győzelmet kellett felmutatni az Inárcs ellen. A helyzetet bonyolította, hogy betegségek okán csere nélkül játszottuk le a 2x20 perces mérkőzést. Jó iramban kezdtünk, próbáltuk irányítani a játékot, és szép támadásokat vezettünk. Az első játékrészben négyszer mattoltuk ellenfelünk, miközben megfelelően kontrolláltuk a játékot. 

A második félidő még ennél is formásabbra sikeredett. Szenzációs egyéni teljesítmény (Szrapkó Dominik 7 gól), megfelelő csapatjáték, közös védekezés és támadás elveket betartva további hat gólt szereztünk a formálódó Inárcs ellen. Jót tett a lelkeknek a magabiztos győzelem, így a futsal utolsó mérkőzéseire biztosan motiváltan készülhetünk.

Tápiószőlős KSE 10-2 Inárcs VSE (4-0)

Gólszerzők: Szrapkó D. (7), Alföldi B. (3) ill. Szalai, Sümegh

2021. február 7., vasárnap

Felnőtt: Két újabb edzőmérkőzést is játszottunk

 Felnőtt csapatunk közel egy hónapja dolgozik már annak érdekében, hogy feledtesse a halovány őszi teljesítményt, és egy jobb tavaszban reménykedhessenek szurkolóink. A heti edzésszám háromra emelkedett már az elmúlt héten, míg most valódi csúcshét volt, több edzéssel, mérkőzéssel. 



Kedden a CVSE sporttelepen mértük össze erőnket a Ceglédbercel csapatával. A mérkőzés első perceitől kezdve igyekeztük irányítani a találkozót, rendkívül attraktív felfogásban kezdtünk, több gólt is szereztünk a mérkőzés első periódusában. A folytatásban kiegyenlítettebb lett a játék képe, sokat birtokoltuk a labdát, jól indultunk üres területekbe, és szép támadásokat vezettünk. A második félidőben kicsit alább hagyott a lendület, ám az időjárás sem volt kegyes az esti órákban, a hideg és ködös második félidőben habár szeretünk újabb gólokat, ezúttal nem volt égető tempó. 



Szombaton a Jász-Nagykun-Szolnok megyei II. osztályban szereplő Tiszajenő csapatához látogattunk. A mérkőzést roppant nehéz talajú pályán játszottuk, és az agresszívabb stílusú ellenfél ellen végig kemény mérkőzést játszottunk. Két ellentétes félidőt tudhatunk magunkénak, az elsőben végig labdabirtoklásra törekedtünk, sok szép támadást vezettünk, gólokat lőttünk, helyzeteket alakítottunk ki, irányítottuk a találkozót. A második játékrészben számtalan hibát elkövettünk, védekezésben rendre hibáztunk, míg előrefelé is hiányzott az átütőerő, és előtérbe került az egyéni játék is. A fordulatos mérkőzésen a hazaiak örülhettek végül

Tápiószőlős KSE 7-3 Ceglédberceli KSE
Gólszerzőink: Árpás (2), Boros (2), Ifj. Gál (2), Alföldi

Tiszajenő KSE 5-4 Tápiószőlős KSE
Gólszerzőink: Németh (2), Boros, Alföldi 

A játék legtöbb elemében előremutató jelek vannak különösen az őszt illetően, de továbbra is mentálisan van gödörben csapatunk. 14-én Tápiószecső U19-es gárdájával zárul a felkészülés és február 20-án jön a Turai TC elleni hazai bajnoki - zárt kapuk mögött! 

2021. február 4., csütörtök

U17: Továbbra is 100%-osan vezetjük a tabellát


 Szombaton délután Monorra utazott U17-es csapatunk, hogy megmérkőzzön a jó erőkből álló Kakucs KSE ellen. Az első találkozón nehezen találtunk fogást ellenfelünkön, de nyerünk. A forgatókönyv most is hasonló volt. 


A találkozó első pillanatától fogva magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, igaz ellenfelünk teljesen tudatosan adta át mindezt. A szervezetten védekező Kakucs ellen nehezen találtunk fogást, noha ezúttal mi is langyosabb tempóban játszottunk. A gólcsendet Bodor szép lövése törte meg, amit ezúttal nem követett újabb. Sőt Szegedi szabadrúgása után egál volt újból. A félidő előtt Becski és Nagy is betalált, így 2-2-es döntetlenről fordultunk. 

A második játékrészt jól kezdtük, aktívabbak voltunk, tudtunk ritmust váltani, és több alkalommal is jó helyzetbe kerültünk, ám elől dekoncentráltság volt a jellemző a játéknapon ránk. Ennek ellenére Pásztor több ízben is megfricskázta ellenfelünk, valamint Nagy is bedobott egy duplán meg a második félidőre. A mérkőzés utolsó negyedében sikerült lezárni a kérdőjelek, ellenfelünk szívósan védekezett, és előrefelé is megvolt bennük a hit. Habár az eredmény sima győzelmet mutat, igencsak meg kellett izzadni érte. 

Tápiószőlős KSE 7-3 Kakucs KSE 

Gólszerzők: Nagy (3), Pásztor (3), Bodor ill. Szegedi (2), Becski 

2021. február 3., szerda

U15: Nyílt meccsen maradtunk alul


 Szombaton játszotta le soros futsal bajnoki találkozóját az U15-ös csapatunk. Az ellenfél a Kakucs KSE volt, akiktől egyszer már vereséget szenvedtünk, de most meglepetésre készültünk.

A találkozó nagy mezőnyharccal kezdődött, mindkét csapat nagy erőket mozgósított a gólszerzés érdekében. Sok szép támadás jellemezte az első félidőt, majd egy Dinnyés, Koncz gólváltás után már 1-1-ről folytatták a csapatok. 

A második játékrész rendkívül gyengén indult részünkről. Az első 10 percet átaludtuk, ellenfelünk háromszor is betalált a kapunkba, így 4-1-re el is húzott tőlünk. Sajnos dekoncentráltság, és sok hiba volt jellemző ezidő alatt a csapatra. Az utolsó tíz percben viszont varázsütésre megváltozott mindent. Egy szép összjáték után Koncz szépített, majd Kézér bombája után teljesen nyílttá vált a mérkőzés. Sajnos az egyenlítésre már nem futotta, de egy újabb kiélezett találkozót játszottunk. 

Kakucs KSE 4-3 Tápiószőlős KSE (1-1)

Gólszerzők: Dinnyés (3), Hajas ill. Koncz (2), Kézér

2021. február 1., hétfő

U7-8: Csütörtökön a Tápiószecsővel játszottunk

 Hosszú idő után játszott gyakorló mérkőzést a legkisebb csapatunk. Sajnos a koronavírus az edzési lehetőségeket nagyban befolyásolja, így elkezdtünk mérkőzéseket szervezni, melyek alkalmával az önfeledt játék a fő cél, néhány meghatározott cél mellett. 

Csütörtökön Tápióságra utaztunk, akiknek a tornatermét a tápiószecsői fiatalok is használhatják és gyakorló mérkőzésen vettünk részt. A közös bemelegítő játék után, 4x15 percnyi játék volt ezúttal, melyben mindenki bizonyíthatta tudását, megmutathatta milyen ügyes is a labdával. A rendkívül sok gólt hozó találkozón, szép cseleket és menteseket is bemutattak a gyerkőcök, de örömmel lehetett nyugtázni a sok-sok mosolyt, mely játékukat jellemezte. 




Köszönjük a Tápiószecső csapatának, hogy minket választottak edzőpartnerként, reméljük a folytatásban hasonló mérkőzésekre bőven jut majd idő.