2021. május 31., hétfő

Felnőtt: Érdekes mérkőzések után..

 Az elmúlt néhány nap mozgalmas volt felnőtt csapatunk életében, hiszen először szerdán, a 30. fordulóból előrehozott Inárcs elleni idegenbeli összecsapást játszottuk le, majd szombaton hazai környezetben a Zsámbok gárdáját fogadtuk. Három pontot szereztünk a két mérkőzésen, de csak magunk okolhatjuk, hogy nem lett a duplája belőle. 



A szerdai mérkőzésre nem a legideálisabb körülmények között utaztunk el, foghíjas kerettel, fiatalokkal. Mindennek a pályán nyoma sem volt, hiszen alázatunknak köszönhetően végig mérkőzésben voltunk. A hazaiak kissé langyosan álltak bele a mérkőzésbe, míg mi az előttünk álló helyzetekkel jól sáfárkodtunk, és habár a két gólos előnyünk elolvadt, sőt 2-2-es állásnál tizenegyest hibáztak a hazaiak, végül egy nagyszerű egyéni villanásnak köszönhetően, Bottlik győzelemhez segítette a csapatot! 

Inárcs VSE 2-3 Tápiószőlős KSE (1-2)
Gólszerzők: Bukovszki Balázs, Ladányi Zsolt ill. Tószegi István, Boros Dániel, Bottlik Ádám

A szombati mérkőzés teljes ellentétes arca volt a csapatnak. Nem igazán pörögtünk fel, és habár a merítési lehetőségeink továbbra sem javultak, sőt (...), mindenesetre a nem számítottunk arra, hogy már a félidő vége előtt 3 gólos hátrányban leszünk. Voltak lehetőségeink, szép támadásunk, rengeteg szöglet ment a kapu felé, de a gólszerzéssel hadilábon álltunk. Sokáig az az érzés volt jellemző, hogy reggelig sem rúgunk gólt, de egy kényszerítő után Bottlik faragott az eredményen a 93. percben, ám mindez sokra nem volt elég. 

Tápiószőlős KSE 1-3 Zsámbok SE (0-3)
Gólszerzők: Bottlik Ádám ill. Boda Barna, Kreisz Richárd, Balogh Krisztián


A folytatásban az éppen előttünk álló Tóalmás, Tura és Tápiógyörgye csapataival zárjuk a bajnokságot. A tabellán mind előre, mind pedig hátrafelé változhat a helyünk, ám matematikailag megőriztük biztosan a megye-hármas tagságot. 

2021. május 28., péntek

U16: Szép siker a JVSE ellen!

 Vasárnap hazai környezetben fogadta U16-os csapatunk a Jászárokszállás hasonló korú csapatát! Az őszi vereség, illetően a bajnoki bronzért folyó csata miatt mindenképp győzni akartunk - magabiztosan sikerült is!



A mérkőzés első pillanatától kezdve fegyelmezetten, koncentráltan léptünk pályára, egyúttal alázatunk is megfelelő volt. 10 perc sem telt el, amikor Kukléta már a második gólját jegyezte fel. A folytatásban is megvoltak a lehetőségeink, és habár a harmadik találat egy kontra utáni kiugrást követően esett, a játék sok elemében ellenfelünk fölé nőttünk. 

A fordulás után továbbra is magabiztosan játszottunk, érezni lehetett, hogy nagyon akarjuk a sikert. Tetszetős támadásaink mellett a védekezésünk is remekül zárt, ugyanis újabb mérkőzést hoztunk le hátul nulla kapott góllal! További találatokat is jegyeztünk, mely kicsit nagyobb koncentrációval, higgadtabb befejezéssel akár még több is lehetett volna, de panaszra is sincs ok! Magabiztos győzelem, mely után úgy utazunk Tiszaföldvárra, hogy a gólkülönbség sorolja őket elénk! Nyitott a kérdés, hogy kiknek a nyakába akasztják a bronzot!

Tápiószőlős 6-0 Jászárokszállás VSE (3-0)

Gólszerzők: Kukléta Patrik (2), Horváth István (2), Alföldi Benjámin (2)

2021. május 27., csütörtök

A hónap legjobbjai!

2021 elején elindított díjazásunk továbbra is kitart, az elmúlt két hétben ki is osztottuk az áprilisi legjobbaknak járó oklevelet valamint ajándék csősálat, melyet a télies időben kiválóan tudnak hasznosítani a fiatal lurkók! 

U7: Kiss Ármin - A fiatal játékos ügyesen teljesít mérkőzésen és edzésen egyaránt. Rengeteg találatot szerez akár a saját, úgy az idősebb csapat edzőmérkőzésein egyaránt. 



U9: Kiss Hanna - Testvéréhez hasonlóan szinte hiánytalan edzéslátogatottsággal bír, mérkőzéseken egyre bátrabb, ügyesebben bánik a labdával, valamint szereléseinek száma megnőtt. 



U11: Kézér Vince - Vince sok mérkőzésen esett át a hónapban, ahol megbízható, stabil teljesítményt nyújtott. Sokat fejlődött, rengeteg védést képes bemutatni, sokat lépett előre! 



U13: Bodnár Alex - Stabil tagja az U14-es csapatnak, ahol szélsőként mind támadásban, mind védekezésben lépett előre. Fiatal kora ellenére meghatározó a játéka! 


U14: Falusi Benjámin - Az elmúlt mérkőzéseken nagyon magabiztos teljesítményt nyújtott, sok védése volt, amikkel mérkőzésben tartotta a csapatot. Teljesítménye, edzésmunkája sokat javult! 



U16: Koncz Sándor - Kényszerposztján teljesít hónapok óta megbízhatóan. Játékintelligenciája, szerelőkészsége nagyon magas szinten van. Párharcait egyre nagyobb arányban nyeri meg, hasznos tagja a csapatnak! 



U14: Tápiószecsőn vizitáltunk

 A szombat délelőtt hol esős, hol szeles, hol pedig napsütéses pillanataiban kezdődött meg a 18. mérkőzése a két csapatnak. Az ősz során 3-2-es vereséget szenvedtünk idehaza, idegenben jóval nehezebb feladat állt előttünk, 34 pontos sárga-fekete címeres csapatnál. 



A mérkőzés első 20 perce nem hozott gólt, ám helyzeteket annál inkább. A hazaiak voltak kezdeményezőbbek, míg mi leginkább ellentámadásainkban bízhattunk, valamint egyéni villanásokban. A játékrész közepén viszont egy remekbe szabott átlövés talált utat a kapunkba, ami után sorra dolgozta ki helyzeteit a hazai alakulat, ám csak a 35. percben találtak újból a kapunkba, ekkor szintén átlövésből. A játékrészben volt sanszunk gólt szerezni, ám nem tudtunk jó döntést hozni a kapu előtt. 

A fordulást követően kicsit jobban felvállaltuk a nyíltabb játékot, ami visszafelé sült el, 15 perc alatt további három találatot szerzett a TFC, míg mi nem találtuk igazán a játék ritmusát. A mérkőzés utolsó periódusában a becsületgólért mentünk előre, amit akár szabadrúgás után Szrapkó is megszerezhetett volna, ám a lepattanóra Kézér ért oda, kapuba segítve a labdát. Habár négy góllal alulmaradtunk, a mérkőzés bizonyos periódusaira lehetünk büszkék! 

Tápiószecső FC 5-1 Tápiószőlős KSE 
Gólszerzők: Kovács Gergely (2), Kiss Barnabás, Sinkó Roland, László Dominik ill. Kézér Csaba

A bajnokságból még egy Táborfalva elleni hazai, valamint egy üllői vendégjáték van hátra, így minden adott ahhoz, hogy szépen fejezzük be a becsülettel végigcsinált 2020-2021-es évadot.

2021. május 25., kedd

U8: Farmoson fociztunk

 Pénteken a farmosi meghívásnak tettünk eleget egy játékos délutánra. Az önfeledt foci jól sikerült, számos ügyes megoldást láthattunk. 


Sok szép egyéni megoldás jellemezte a csapatokat. Rendkívül kezdeményező volt mind a két gárda támadó felfogása, ennek köszönhetően sok gólt hozott az összecsapás. A gólok mellett azért hátul, és védekezésben is jeleskedtek a csapatok. 

Felnőtt: Gólzáporos siker Nyáregyházán

 Szombati napom felnőtt csapatunk a 40 ponttal álló Nyáregyháza vendégei voltunk. Az első félidőben tapogatózó játék után a másodikban felülmúltuk ellenfelünk, magabiztos győzelmet arattunk!



Az első játékrészben szépen kezdtünk, több alkalommal is közel álltunk a gólszerzéshez, ám a kapu előtt hibáztunk. Előrefelé rendkívül aktívak voltunk, míg hátul is magabiztosan adogattunk, szépen szereztünk labdákat. Habár a gól hiányzott a játékból, érezhetően ellenfelünk felett jártunk. 

A második játékrészben azzal a céllal mentünk ki, hogy ellenfelünk ellen magabiztosan nyerjünk. Habár ellenfelünk ekkor elkapta a fonalat, egy nagyszerű támadás után Boros talált a kapuba. Nem sokkal később meg is dupláztuk előnyünket, ezzel magabiztosan tarthattuk a labdát. A hátralévő időszakban tovább növeltük előnyünk, két 16 esztendős játékos is pályára lépett. Előnyünket tovább növeltük, így magabiztos győzelmet arattunk.,

Nyáregyháza SE 0-4 Tápiószőlős KSE 

Gólszerzők: Boros, Németh, Tószegi, Kecskés

2021. május 22., szombat

Táborozz velünk!

 Az elmúlt évek sikeres táborai után, valamint a járványhelyzet illetőleg a nagyszámú oltásoknak köszönhetően lehetőség nyílt arra, hogy idén is megrendezzük napközis jellegű Focitáborunk! 



A tábor június 21-én, hétfőn indul és tart egészen péntekig. A programok szervezése folyamatban van, de annyit elárulhatunk, hogy vendégek biztosan érkeznek majd, emellett az ügyességre is szükség lesz, a játékossággal kézen fogva. Lehetőségeinket szeretnénk kimaxolni, így a helyi programok mellett feltételezhetően lesz külsős is! 

Idén egy turnust tartunk, melynek létszámkorlátja nincs, de amennyiben a járványhelyzet okán korlátozni kell, úgy az időrendi jelentkezés fog dönteni! Idén, egységesen 15.000 Ft-ba fog kerülni a tábor, mely magába foglalja az egyen pólót, az étkezést és a programokon való részvételt. 


A jelentkezés az alábbi űrlapon keresztül zajlik: https://forms.gle/J23oCEErZSJZ5GDB9

A jelentkezés elindult, 22-en már vagyunk! Ne maradj le! 


Kérdés esetén, a +36 20 960 4050-es telefonszámon érdeklődhetnek! 

2021. május 21., péntek

U16: Győzelem Újszászon!

 Vasárnap esős napra virradtunk, méghozzá azzal a tudattal, hogy Újszászon kell begyűjteni a három bajnoki pontot, ha szeretnénk versenyben maradni a dobogós helyért. A várt siker össze is jött! 



A találkozó első perceitől kezdve tudatos játék jellemzett bennünket, amiben a labdabirtkolás és az ellenfél mögötti üres területek be- és megjátszása volt a legfőbb cél, ugyanakkor hiába volt jó a játék, az átütőerő hiányzott. Sok szép támadásunk volt, habár sokszor túlgondoltuk a megoldásokat a kapu előtt, egészen a 33. percig kellett várni a vezetőtalálatra, amikor Horváth buktatása után Nagy talált tizenegyesből a kapuba. A játékrész végig nem változott az eredmény, de a krónikához hozzátartozik, hogy bőven maradt ki helyzet, így nem dőlhettük hátra a félidőben. 

Olyannyira, hogy egy egyéni villanás után Kis Martin ment át a komplett védelmi sávon, és talált a kapunkba. A folytatásban nyíltabb mérkőzés volt, mely során az Újszász is, és mi is a kapuba találhattunk volna, ám a kapu előtt egyszerűen nem tudtuk kiválasztani a legoptimálisabb megoldást. Az 56. percben Horváth átlövése után újra nálunk volt az előny, majd nem sokkal később meg is dupláz(hat)ta volna góljai számát, lövése után az ellenfél játékosai is elindultak közepet kezdeni, de a játékvezető érthetetlen okokból nem adta meg csapatunk harmadik gólját, mondván a labda nem haladt át a gólvonalon... A véghajrá így izgalmas volt, de végül behúztuk a három bajnoki pontot. 

Újszászi VVSE 1-2 Tápiószőlős KSE (0-1)
Gólszerzők: Kis Martin ill. Nagy Dávid, Horváth István

2021. május 19., szerda

Felnőtt: Szoros vereség a bajnoki címre törő Ecser ellen

 Szombaton hazai környezetben fogadtuk a 6 pont előnnyel a dobogó legfelső fogán álló, az őszi találkozón 9 góllal győző Ecser SE gárdáját. A bajnokaspiráns elleni harcmodor remek volt, ám ezúttal nem lettünk pontosabbak..



A mérkőzés első pillanata előtt leszakadt az eső, mely az egész mérkőzésre ki is tartott, így a labdajáratós futballal és szép oldalváltásokkal operáló vendégek dolga megnehezedett, míg mi a labdaszerzések utáni gyors ellentámadásokban bízva kezdtük a mérkőzést. Eleinte tapogatózó volt a játék, ám egy-két párharc után mindkét fél érezhette, hogy itt bizony senki sem adja olcsón magát. A sok oldalváltás és beadás után a 17. percben Gazdag talált a kapunkba előnyt kovácsolva az ecserieknek. A folytatásban igazi ziccer nem akadt, a beadások után viszont volt izgalom mindkét kapu előtt. 

A második játékrészben aktívabbak voltunk előre, habár ekkor is a vendégek domináltak. Voltunk szemben a kapussal, szereztünk labdát a 20 méterre az ellenfél kapuja előtt, ám a kapu előtt hiányzott az extra a mérkőzésen. Rendkívül szervezett, és odaadó védekezésünk okán végig nyílt maradt a találkozó, és az utolsó pillanatig izgulni kellett a vendégeknek, hogy a biztosnak hitt három bajnoki pont, nehogy eggyé váljon, ám ez a mi bánatunkra nem jött össze. 

Tápiószőlős KSE 0-1 Ecser SE (0-1)
Gólszerzők: - ill. Gazdag Dániel


2021. május 18., kedd

U14: Pénteki bajnoki az Aranyszarvas ellen - szomorú végjáték

 Pénteken játszotta le soros bajnoki találkozóját az U14-es együttes, aki hazai pályán fogadta az Aranyszarvas SE korosztályos alakulatát. A találkozó ellentétes félidőket produkált, az elsőben mi, a másodikban vendégeink kapták el jobban a fonalat. 



A találkozó jól indult, sok szép megoldás jellemezte a csapatunkat, szívósan álltunk a mérkőzésbe. A kezdeti tapogatózás után aktívabbak voltunk előrefelé a sokszor megszeppent vendégek ellen. A 15. percben Gál Bence tekert egy szabadrúgást a kapuba, majd nem sokkal később, Kézér Csaba talált a kapuba egy indítás után. A folytatásban volt esélyünk további gólok szerzésére, míg ellenfelünk nem igen találta a játék ritmusát ekkortájt. 

A fordulás után rögtön Kézér Csaba talált be, úgy hogy végig húzták-vonták. Innentől viszont nem várt fordulatot hozott a mérkőzés. Átvette az irányítást az ASE, előbb szépített, majd Tóth Kristóf vezérletével feljött egy gólra, egyenlített, majd a 65. percben át is vette az előnyt. A záró tíz perc pörgős volt, volt sansz egalizálásra, de nem jött össze a kapu előtt ekkor már semmi, míg ellenfelünk jól menedzselte az hátralévő időt.

Tápiószőlős KSE 3-4 Aranyszarvas SE (2-0)
Gólszerzők: Kézér Csaba (2), Gál Bence ill. Tóth Kristóf (3), Forgács Zalán

2021. május 17., hétfő

U12: Tápiószecsőn játszottunk gyakorló mérkőzést

 Szerdán Tápiószecsőre utaztunk, hogy összemérjük erőnket a kék szerelésbe öltözött hazaiakkal. A kemény összecsapás sok gólt, és szép jeleneteket hozott! 



A mérkőzés bő egy órás volt, ahol kezdetben a hazaiak voltak aktívak mind csapatjáték, mind pedig a gólszerzés oldalán. Az ismerkedés után belelendültünk, főként a pálya szélein hoztunk nagyszerű döntéseket, melyek következtében tudtunk gólok után ünnepelni. A végig kemény párharcokat hozó találkozón mindkét csapatnak volt aktívabb periódusa, mely során képes volt gólokat szerezni, de ezenfelül a csapatjátéknak is sok szép eleme megjelent akár egyik, úgy másik oldalon is. Színvonalas, fordulatos találkozó volt, mely után hazafelé az Oázis büfében mindenkinek jóleső fagyizással zártuk a délutánt! 


2021. május 13., csütörtök

Felnőtt: Győzelemmel felérő döntetlen Pécelen!

 Szombaton délután kissé megfogyatkozva indult felnőtt csapatunk Pécelre, a dobogó második fokán elhelyezkedő hazai csapat otthonába. Meglepetésre készültünk, össze is jött! 



A találkozó első perceitől kezdve a saját térfél megszállása, a jó területszűkítés, a sok labdaszerzés és az abból vezetett kontrajáték volt a célunk. Nem is kezdődött mindez rosszul, ám Lovas egy beadás után a kapunkba talált. Habár irányítottak a hazaiak, sokat volt náluk a labda, azért sikerült egy-egy szép ellentámadást is vezetnünk. Több beadás után is benne volt a veszély, hogy két gólos előnybe kerülnek a hazaiak, de jól orvosoltuk egymás hibáit hátul.

A második félidő is hasonló körülmények között zajlott le, ám ebben a félidőben mi szereztük azt a gólt, aminek lehetett örülni igazán. Kecskés-Réczi játszott össze, ami után Tószegi adta be Borosnak, aki szép gólt szerzett. A folytatásban igazán nagy ziccer nem alakult már ki, habár nyomtak a hazaiak átütőerő nem igazán volt támadásaikban. 

Péceli SSE 1-1 Tápiószőlős KSE (1-0)
Gólszerző: Lovas Dániel ill. Boros Dániel 

U14: Győzelem Szentmártonkátán

 Szombaton délelőtt Szentmártonkátára utazott U14-es alakulatunk, hogy az elmúlt mérkőzések után javítson, és újból győzelemnek örülhessen! Ha nehézségek árán is, de végül összejött a hőn áhított győzelem. 



A találkozó tapogatózóan indult, majd jobb iramra változott egy bő tíz perc elteltével. A hazaiak gyors játékosaiban bízott, míg mi a 2-3 játékos együttműködéséből kialakuló helyzetekben. Esélyesnek számítottunk, de a hazaiak egy lesgyanús góllal előnybe kerültek. Nem kellett sok idő Kézér Csabának, aki gyorsan egyenlített is egy kiugratás után. A félidő közepe után 3 perc alatt 3 gól is esett, de sajnos 3-2 arányban ekkor még a hazaiak vezettek, ami a félidő végéig nem is változott. 

A fordulás után aktívabbak lettünk, sok szép átlövésünk volt, a széleken szépen kerültünk ellenfelünk mögé, ám ott nem a legtökéletesebb megoldásokat választottuk. Az 55. percben Gál Bence készült szöglethez, amit érintés nélkül a kapuba tekert (!) ezzel, 3-3-ra módosítva az eredményt. Bő tíz perccel később Szrapkó kapott szép passzt, amivel a bal szélen az alapvonalig jutott, ahonnan az üresen érkező Kézér elé tálalt, ő pedig belőtte saját maga 3., a csapat negyedik gólját, így kialakítva a 3-4-es győzelmet. 

Szentmártonkátai KSE 3-4 Tápiószőlős KSE (3-2)
Gólszerzők: Diószegi D., Végh Zs., Nagy G., ill. Kézér Cs. (3), Szrapkó D.

2021. május 11., kedd

U9: Tápiószentmártonban gyakoroltunk

 Csütörtökön, U9-es brigádunk a szomszédos Tápiószentmárton-Aranyszarvas SE csapatához látogatott, hogy egy gyakorló mérkőzés keretein belül megmérkőzzenek a hazai csapat lurkóival. 


A gyakorlás abszolút elérte célját. Valamennyi gyermek sokat tudott a pályán lenni. Támadásban és védekezésben is volt bőven feladat, számtalan jó csel jelent meg a pályán. Ezúttal a kapu előtti befejezések voltak, amiben kell tudni majd előrelépni. Megjelentek az összjátéknak a kezdetei. Mindenki elegendő impulzust tudott kapni a bő egy órás játék során! 


Köszönjük a Tápiószentmártonnak a meghívást! 

2021. május 10., hétfő

U16: Előnyből buktunk, távolabb került a bronzérem

 Szerdán játszotta le U16-os csapatunk a Tápiógyörgye elleni bajnoki mérkőzést, amin a tét a vendégek számára a JSE üldözése és a bajnoki ezüst bebiztosítása, míg számunkra a harmadik hely, és az ahhoz való közeledés. 



A mérkőzés összességében jó ritmusú volt. Az elejétől fogva szép összecsapások voltak a jellemzőek, ám a játék helyett ezúttal egyénileg kerültek a kapuk közelébe a játékosok. A veszélyben leginkább a beadások után volt a 16-oson belül. Nálunk Horváth, Kukléta és Szrapkó is helyzetbe került, míg a vendégeknél Ledacs volt igencsak aktív. A 33. percben viszont megszereztük a vezetést, Szrapkó Dominik nagyszerűen fejezett be egy bal oldali támadás utáni beadást. Az előny tudatában nyugodtan vonulhattunk a félidőre. 

A második játékrészben túlzottan visszaálltunk, feleslegesen rongyoltunk ki a védőnégyesből, és helyzeteket teremtettük a Tápiógyörgyének. Habár a kontráinknak volt sebessége és üteme, nem tudunk újból a kapuba találni. A 66. és a 76. perc között három alkalommal is kapituláltunk, és ellenfelünk megfordította az eredményt. A hajrában Kézér előtt adódott óriási ziccer, amit az után sajnálhatunk igazán, hogy Szrapkó Dominik a 90. percben újból betalált.

Tápiószőlős KSE 2-3 Tápiógyörgye KSK
Gólszerzők: Szrapkó Dominik (2) ill. Ledacs-Kis Balázs (3)

Az eredmény olyan szempontból keserű, hogy ha a félidei tabellára pillantunk, 9 egységgel több kellene, hogy a nevünk mellett álljon. A dobogóról szóló álmainkat nem dobtuk ki, kemény hajrával mindent megteszünk érte sorrendben az Újszász, a Jászárokszállás és a Tiszaföldvár ellen, bízva a Rákóczifalva botlásaiban.

2021. május 9., vasárnap

Hírek: Felmatricázták buszainkat!

 Az elmúlt hét során nagy munka volt az egyesületi buszoknál, ugyanis, hogy még inkább megnyerő, imponáló és egységet sugalló legyen. 






Az eredmény önmagáért beszél! Jó lesz így utazni! 

2021. május 7., péntek

U7: Farmoson rúgtuk a labdát

 A szerdai napon legkisebb csapatunk, az U7-es brigád Farmosra utazott, hogy a helyi gyerekek ellen játszon egy jó hangulatú, barátságos gyakorló mérkőzést!


A hasznos találkozón sok szép gólt láthattunk, emellett fontos volt, hogy lépjünk egyénileg is előre önmagunkhoz képest. Tetszetős cselek mellett önfeláldozó becsúszások is jellemezték a bő egy órás gyakorlást. Sok szép támadást vezettünk, és gólokat is nagy számban értünk el! 

Köszönjük a gyakorlás lehetőségét az SK Farmos csapatának! Jövőhéten találkozunk az U9-esekkel!


2021. május 6., csütörtök

U16: Fölényes győzelem Martfűn!

 Vasárnap a Tisza-menti Martfűre utaztunk, annak reményében hogy három mérkőzésre toljuk veretlenségi szériánk. A mérkőzés elejétől fogva célratörő játékunk volt, ám a második félidőben zártuk le csupán a találkozót.


Az első félidő jól indult, rögtön 3 ziccerrel kezdtünk, ám nem sikerült értékesíteni, így kissé idegesebb folytatás következett. A vezető találatig sok technikai hiba volt a jellemző, apró passzokba is bele hibáztunk. Horváth szép kiugrása után előnyhöz jutottunk, de a gól utáni lendület nem hozott újat. A folytatásban Kukléta rúgott egy gólt, mely után megnyugtatóbb előnybe kerültünk. Habár számos gólhelyzet kimaradt, így nem a legboldogabb szájízzel fordultunk. 

A második játékrész jobban nézett ki dinamikában, harcosságban, és helyzetkihasználásban. Az öt rúgott találat magáért beszél, ám így is ellenfelünkre nézve hízelgő az eredmény. Tetszetős labdajáratásaink voltak, szépen kerültünk ellenfelünk mögé, javítottuk a technikai hibákat így egy minőségibb második félidő jött össze. 


Martfűi LSE 0-7 Tápiószőlős KSE (0-2)

Gólszerzők: Horváth (4), Kukléta, Alföldi, öngól.,

2021. május 5., szerda

Felnőtt: Nem erre számítottunk..

 Szombaton délután napsütéses, ám kissé szeles időben fogadtuk a mögöttünk álló Úri csapatát, akik néhány hónapja biztos kiesőként voltak titulálva, de összeszedték magukat, és már lőtávon belül volt számukra az, hogy előkelő pozícióba lépjenek. 



A mérkőzés szörnyen kezdődött számunka, már a második percben hátrányba kerültünk egy kiugratás után. Az első félidőben gyorsan egyenlítettünk, Boros talált a kapuba tizenegyesből. A folytatásban mezőnyfölényben voltunk, de tanácstalanok is egyben. Nem találtunk fogást a szervezetten és lelkesen védekező ellenfelen, míg nekik semmit sem kopott az odaadásuk. A félidő vége előtt egy Juhász góllal újból előnybe kerültek. 

A fordulás után próbáltunk ritmust váltani, menni előre a gólért, de a támadásaink jobbára reményvesztettek voltak. Olyannyira, hogy egy hiba után már 1-3 volt az állás, Juhász második góljával. Ekkor sem adtuk fel, ám a gólra a 75. percig kellett várni, amikor Boros tette a kapuba Major beadását 2-3-ra alakítva az eredményt. Ám ami ekkor jött, arra nem számítottunk, 8 perc alatt három gólt kaptunk, és mondhatni saját magunkat verve meg, egy újabb mögöttünk lévő rivális győzött le bennünket. A folytatás innentől hétről hétre kőkemény lesz! 

Tápiószőlős KSE 2-6 Úri KSK (1-2)
Gólszerzők: Boros D. (2) ill. Juhász A. (3), Dr. Ökrös T., Szűcs R., Tar S.

2021. május 4., kedd

U14: Kevés volt a jó játék a Kakucs ellen

 Szombaton délelőtt, hazai környezetben - immár védettségi igazolvány ellenében - szurkolók /többségében szülők/ előtt lehetett megrendezni a Kakucs elleni hazai bajnokit. A feladat nem volt egyszerű, ugyanis a dobogós álmokat dédelgető vendégek mindenképpen nyerni akartak, ám nekünk is volt okunk a javításra. 



A mérkőzés óvatos játékkal indult, de jó sebességben. Voltak nagy párharcok, szólók illetve szép csapatjátékok, de fogást az első 25 percben nem talált egyik csapat sem a másikon. Ám ezt követően részünkről jött egy tíz perces - igaz ott volt egy félidő is - rövidzárlat, ami idő alatt 4 alkalommal is kapunkba találtak a vendégek. A szerencsével is hadilábon álltunk: ami nekik jó helyre pattant, az esetünkben rendre nem a mi szánk íze szerint. Az utolsó húsz perc még izgalmas volt, ahol végül 2-1-es vendég gólaránnyal alakult ki a viszonylag sima kakucsi győzelem. Léptünk előre az elmúlt két mérkőzésen, de több kell annak érdekében, hogy több csapatot is megelőzzünk, rendkívül zsúfolt lett a tabella a közvetlen riválisokat illetően. 

Tápiószőlős KSE 1-6 Kakucs KSE  (0-3)
Gólszerzők: Szrapkó D. ill. Dinnyés L. (2), Kocsis D. (2), Sántha L. (2)

2021. május 3., hétfő

U12: Az Aranyszarvas járt nálunk

 Csütörtökön a szomszédos Tápiószentmárton csapata jött át hozzánk egy gyakorló mérkőzés erejéig. A bő egy órás játék során sokan tudtak mérkőzéshelyzetben bizonyítani, formálódó csapatjátékunk mellett ezúttal sok ügyes támadást vezettünk, szép találatokat értünk el, de hátul többet hibáztunk a szokottnál. 



A mérkőzés maximálisan elérte célját mind a két csapat olvasatából nézve. Szép, formás támadások a vendég oldalon, jó védekezés, gyors kontrák nálunk. Jobbára ez volt a jellemző az első tíz percre. A folytatásban jöttek a gólok, eleinte az ASE volt aktívabb ebben, míg a végjáték abszolút a miénk volt, ami gólok számában is megmutatkozott már akkor. Előrefelé egyre jobban használjuk a pálya szélét, bátrabban mertünk kezdeményezni 1 az 1 elleni játékot, ám védekezésben sokkal tudatosabban kell majd mozogni, figyelve egymásra! 


Köszönjük a vendégeinknek a gyakorlás lehetőségét!