2020. december 31., csütörtök

Ez volt 2020 - II. rész

 Az elmúlt bejegyzés szavai után ezúttal beszéljenek a számok! Az idei - félig-meddig csonka - évben is több, mint százszor léptünk fel TKSE címeres mezt húzva magunkra.



Az idei évadban 106 találkozón 52 alkalommal szereztünk pontot, ebből 46-szor hármat. 

A legnagyobb vereségünket az U14-es csapat kapta, akik a rendkívül jó erőkből álló Kakucs elleni 3/4-ed pályás találkozón szenvedtek 20 gólos vereséget. 

A legnagyobb győzelmet U17-es futsal csapatunk aratta a decemberi Szigethalom elleni 15-1-es találkozó alkalmával. 

A leggólgazdagabb mérkőzést U16-os alakulatunk játszotta, akik a télen 33 (!) gólos felkészülési derbit vívtak a Sülysáp Gyerekfoci korosztályos csapata ellen.

Legnagyobb sikerünk a 2020-as évben a 88 csapatos U15-ös futsal7vége során elért 3. helyezésünk volt. 

Ebben az esztendőben a futsal volt a legaktívabb részleg, ugyanis ott 61 hivatalos találkozót vívtunk meg. 

Az idei social media sikerünk, hogy blogunk után TikTok csatornánk is elindult, emellett az Instagram account-unk már közel 250 követővel bír. 

A 2020-as esztendőben 388 alkalommal zörrentettük meg ellenfeleink hálóját. 

Az idei évben közösségszervezés szempontjából nagyot léptünk előre ugyanis nyári két Focitáborunk mellé évzáró Családi nap is társult, míg Karácsony apropóján a helyi Idősek Otthona számára árverésből és felajánlásokból állítottunk csodás Karácsonyfát. 


2020. december 29., kedd

Ez volt 2020 - I. rész

 Összegyűjtöttük és felelevenítjük azt, hogy miként is telt az idei esztendő. Az első részben összegyűjtjük hónapról hónapra - szövegesen -  azokat a történéseket, amik miatt számunkra emlékezetes marad a 2020-as esztendő.



JANUÁR

A futsal7vége keretein belül U11-es és U13-as csapatunk az alsóházban vitézkedett több győzelmet is felmutatva, felnőtt csapatunk elkezdte a felkészülést a tavaszra, míg az U15-ös csapat nagy lépést tett a nyolcaddöntős szereplésért. Az U17-es csapat kiegyenesedett, és győzelmi szériát állított fel az alapszakasz végére.

FEBRUÁR

Felnőtt csapatunk egy mérkőzésre volt a négyesdöntőtől, míg a nagy pályán elkezdte az edzőmérkőzéseket. Véget ért az U11-U13-as futsal szereplés. U15-ös futsal csapatunk előbb a nyolcaddöntőbe jutott, majd a final fourba, ahol a Kartal várt csapatunkra. U11-es csapatunk a Tápiószele ellen játszott kétszer is, míg U14-es csapatunk az Albertirsával hangolt a bajnokságra. A hónap utolsó napjaiban az U7 Farsang kupán szerepelt Cegléden, míg U15-ös csapatunk 3. helyen zárt (88 csapatból) a futsal7végén. 

MÁRCIUS

Felnőtt csapatunk győzött a Dány ellen, majd sokgólos zakót kapott az Inárcs ellen, U16-os csapatunk két mérkőzésen egyszer győzött, míg az U14 5 gólos győzelemmel kezdett Törtelen. 16-án jött a hír, miszerint országos szinten megállították az edzéseket, versenyeket. Egyesületünknek megérdekezett az új gyepgondozó gépe, elkezdődött a sportpálya felújítása, elsőkörben a korlátok festésével, majd a hordozható kapuk felállításával.  

ÁPRILIS

A háttérben nagy erőket mozgósítva legyárttattuk az első TKSE karkötőket. Tovább dolgoztunk a sportpályán. Edzőpályánk minősége szintet lépett, labdafogó hálónk lecserélésre került, majd a hó végén jött a hír: május elejétől kezdődhetnek a zártkörű edzések. 

MÁJUS

A hó elején kiderült, hogy az évad bajnoki szezonjait amatőr szinten befejezettnek tekintik. A hónap közepén elindultak a kiscsoportos edzések, majd kiderült az is, hogy idén is tarthatunk focitábort. 

JÚNIUS 

Két új Teqball asztal került elhelyezésre a sporttelepen, családi nappal zártuk a csonka évadot, majd az utolsó hétben elkezdődött a Focitáborunk első turnusa.

JÚLIUS

Elkezdődött a felkészülés az új szezonra valamennyi korosztályunknál.  Új, 0 km-es Ford kisbuszt vásárolt egyesületünk. Nevezéseket adtunk be a 2020-2021-es szezonra, kialakult felnőtt csapatunk csoportja, majd edzőmérkőzésen megye-egyes ellenfelet vertünk. Teqball bajnokságot rendeztünk a sporttelepünkön. A hó utolsó hetében elkezdődött a második turnus a Focitáborban. 

AUGUSZTUS 

Először játszott az U16 edzőmérkőzést, valamennyi csapatunk mozgásban volt már ekkor, elindult a felnőtt pontvadászat, ahol sok babér nem termett, további edzőmérkőzéseket játszott az U16. 

SZEPTEMBER

Újszilvás veréssel kezdődött a hónap, míg az utánpótlás felemásan indult. Elkezdődött az OTP Bank Bozsik program idei szezonja, ahol megjelentünk valamennyi korosztállyal. Tóalmást is elverte a felnőtt, egyéni- és kapusedzéseink továbbra is szép létszámot megmozgatnak. A hónap vége eredmények szempontjából felejthetővé vált. 

OKTÓBER 

U14-es csapatunk győzelmével indult a hónap, majd kiütött a Kincsem minket. U17-es futsal csapatunk Kecskeméten nézett első osztályú futsal találkozót. Felnőtt gárdánk csak Úriban szerzett pontokat. A Bozsikos korosztályokban további tornák, és fesztiválok voltak, ahol több-kevesebb sikerrel szerepeltünk, U16-os csapatunk több vereséget is begyűjtött, míg az U14 pontosabb volt ebben a hónapban. 

NOVEMBER

Felnőtt csapatunk nagy veréseket kapott, az U16 adta azokat, míg U14-es gárda vegyes képet festett a hónapban. Egyéni képzésben szereplő játékosaink a Toca Football eszközt próbálták ki Dunakeszin. Önkéntes folytatásról döntött az MLSZ, lemondtuk hátralévő találkozóinkat. Létrejött TikTok fiókunk, majd elstartolt az U15-ös és U17-es futsal bajnokság, győzelmekkel. Bírósági végzés után felállt az új elnökség, mely futsal és tegball szakosztályt is létrehozott. 

DECEMBER

Elkészíttettük a klub maszkjait. Kivonultak, és folytatták a sportcsarnok építését. A teljes befedettség állapotát elérte már az épülőfélben lévő centrum. Az U15 vereséggel, míg az U17 további győzelmekkel folytatta a futsalt, zárta az évet. Karácsonyfát állítottunk az idősek otthona számára, árverésre bocsájtott aláírt futball labdából. Rajzversenyre hívtuk a legkisebbeket, ami sikeres volt. 

Jótékonykodás Karácsony előtt


 Októberben fogalmazódott meg a gondolat, hogy idén Karácsonykor egy olyan célközösség számára szeretnénk felejthetetlen ünnepet varázsolni, akik rendkívül sokat szenvedtek, és nagy megpróbáltatásnak voltak kitéve a 2020-as esztendőben. A tavaszi Sportbálra kapott, az NB1-es Diósgyőri VTK labdarúgói által aláírt labdánkat pedig árverésre is bocsájtottuk, hogy az ebből befolyó összegből a helyi idősek otthona számára idén, Mi készíthessük el és adhassuk át a karácsonyfát. 



A Facebookon lefolyó árverésen végül Gallai Csaba licitálta a legnagyobbat, így nevét joggal emelhetjük ki, hiszen segítsége nélkül aligha valósulhatott volna meg a víziónk. Az árverés után nagyszabású segítségeket kaptunk, ugyanis volt, aki anyagiakban, volt, aki a fenyőfa beszerzésében, és volt aki eszközökben szerette volna segíteni a karácsonyi ajándékunkat. Ezúton is hálánkat fejezzük ki számukra! 

A december 13-án felállított, és feldíszített fa végül egy nappal később, 14-én hétfőn este került át az idősek otthonába. A felállított karácsonyfát még a sporttelepen díszítettük, így meglehetősen nagy kihívás volt az átszállítása, de hála fiatal játékosainknak, megoldottuk a feladatot. Segítségük nélkül nem sikerülhetett volna ez a nagyszabású segítség. 




A fényárban és pompában úszó karácsonyfa méltó helyére került, az idősek otthona lakói számára pedig reméljük, hogy megadta a reménysugarat.

Mindennél találóbb talán Antoine de Saint-Exupéry egyik leginspirálóbb idézete: "A mosollyal fizetni lehet. A mosollyal kárpótolni lehet. A mosollyal életet lehet adni." 




2020. december 26., szombat

Így telt a 2020-as Karácsony az egyesület tagjai számára

 Egy új gondolat fogalmazódott meg bennünk, mégpedig, hogy egy bejegyzés keretein belül összegyűjteni, és megosztani támogatóinkkal, barátainkkal azt, miképpen telt a Karácsonyi ünnep a legkisebbektől a legnagyobbakig. 

Szavak helyett jöjjenek a fotók!

















2020. december 23., szerda

U17: Parádés siker a harmadik találkozón is!

 Vasárnap délutánra maradt idei utolsó futsal bajnoki találkozónk, méghozzá a Szigethalom SC ellen. A Honvéd utánpótlás partnere habár két vereséggel állt, évek óta nívós bajnokságban szerepel, ezáltal nem számíthattunk könnyű találkozóra.



A mérkőzés első félideje 5-0-ás vezetéssel ért véget, de nem lehettünk elégedettek ezzel a félidővel olyan szempontból, hogy túl sokat engedtünk ellenfelünknek. Rendkívül szimpatikus csapatot ismertünk meg a Szigethalom személyében, akik végig lelkesen tartottak magukat a félidőben, mi pedig csak az utolsó percekben  folytattuk azon játékunk, ahol abbahagytuk. Mindennek ellenére végig irányítottuk, kontrolláltuk a találkozó ezen periódusát. 


A második játékrész úgy nézett ki, ahogy kell. Egy folyamatos nyomás alá próbáltuk helyezni ellenfelünk, bátran kezdeményeztünk 1 az 1 elleni szituációkat, valamint a szerzett 10 találatból, legalább 6 alkalommal az üres kapuba kellett továbbítani “csak” a játékszert, mely mutatja, hogy a csapat érdek megelőzte az egyénit. Az összes nevezett mezőnyjátékosunk a kapuba talált, sokszor szemre is tetszetős játékot mutatva. A rendkívül jó felfogású találkozó után boldogan készülhetünk az ünnepekre. 


A folytatásban jön a Vecsés elleni derbi, akik már jó ismerőseink, különösen a nagypályás évekből, majd a Lurkó-Gyál, és január 16-án már a második kört kezdjük. 

Tápiószőlős KSE 15-1 Szigethalom SC (5-0)

Gólszerzők: Pásztor M. (6), Kukléta P. (2), Nagy D. (2), Szabó G. (2), Oravecz K., Bodor T., Mózes B. ill. Balogh M.

2020. december 22., kedd

U15: Nem bírtunk a Kincsem Lovaspark csapatával

 Szombaton játszotta le harmadik találkozóját a Futsal7vége sorozatban U15-ös alakulatunk. Ellenfelünk a rendkívül jó erőkből álló, rendkívül kombinatív játékot bemutató Kincsem Lovaspark volt.



Ellenfelünk a mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést, és próbálta ránk erőltetni akaratát. Habár a negyedik percben már ott volt az előny, a labdaszerzés utáni pillanatokban bízhattunk abban, hogy 2-3 szép megoldás, átadás után gólt érhetünk el, de legalábbis jó helyzetbe kerülhetünk. Ez többször is előfordult, ám a félidő vége előtti pár perc abszolút a Kincsemé volt, és további kettőt rámolt be. 

A fordulás után kissé bátrabban, és egyúttal nyíltabban is játszottunk, de mindez azért kevés volt ahhoz, hogy versenybe legyünk a pontokért. Ellenfelünk dolgát megnehezítettük, 40 percnyi koncentrációra késztettük őket azzal, hogy nem adtuk fel, és sokszor a reménytelen helyzetben levő labdát is megpróbáltuk megszerezni. Kézér Csaba révén még a gól is összejött a második félidő közepe után. 


A folytatásban január 3-án az Aranyszarvassal találkozunk, majd az Albertirsa lesz az ellenfél 9-én. 16-án pedig már a visszavágók kezdődnek. 

Kincsem Lovaspark 6-1 Tápiószőlős KSE (3-0)

Gólszerzők: Papp M. (2), Vörös, Kollár, Varga, Cekic ill. Kézér 

2020. december 18., péntek

Pozitívan zárult a rajzpályázatunk

Napra pontosan egy hónapja lett meghirdetve az alsóbb korosztályok számára egy rajzpályázat, mely során azt a feladatot adtuk gyermekeinknek, hogy rajzolják, fessék, színezzék meg a járványhelyzet alatti játékot. 




Voltak kimondottan szép munkák, mely igencsak megnehezítette a fakultatív zsűrink dolgát. Zsűriként azon személyeket kértük fel, kik a legnagyobb segítséget adták számunkra az Idősek Otthona számára állított Karácsonyfa során. 

A verseny során hat művet kaptunk, melyek közül Visnyei Barnabás, Jánoska Renátó Rómeó és Bodor Bence helyezést értek el, így az oklevelek mellett ők egy Tápiószőlős KSE karkötőt kapnak a díjazás során. A dobogó alsó fokára 15 ponttal Jánoska Viktória ért fel, aki az oklevele mellé a Boribon focizik című könyvet kapja. Második helyen, 16 ponttal Perjési Szabina végzett, aki a Bogyó és Babóca sportol című könyvjutalomban részesül oklevele mellé. A roppant szoros versenyt végül Dömők Flóra nyerte, 17 ponttal, akinek jutalma a Napraforgó kiadó Keresd mg a futballpályán! című játékos könyv, valamint oklevél. 



Hamarosan eljuttatunk mindenki számára minden ajándékot,jutalmat, egyúttal hálásan köszönjük, hogy aktívan részt vettek játékunkban! 

2020. december 13., vasárnap

Exkluzív fotógaléria a sportcsarnok körüli munkálatokból

 Gazdag fotógalériánk ezúttal is a sportcsarnok életéről szól, melyben az ablakok már a helyükre kerültek, és rendkívül látványos objektum lesz a Sport utcában, de egész Tápiószőlősön is. 

A folyamat következő lépése majd a tetőszerkezet kiépítése lesz, mely után valóban keretben lesz az egész sportlétesítmény, mely nem csak a sportolók életében lesz fontos. 









2020. december 10., csütörtök

U17: Győzelem a második találkozón is

Szombaton, Albertirsára utazott az U17-es csapat, hogy a Futsal7vége, 3. fordulójában a Kakucs KSE csapata ellen összevesse tudását. A dabasi, és dabas-gyóni vendég játékosokat is felmutató piros mezesek csak a találkozó elején veszélyeztették győzelmünket.



A végig jó iramú találkozón mindkét csapat aktívan kezdett, ám az első lövések a kakucsiaké volt, de Szrapkó László szép védéseket mutatott be a kapuban. Ahogy telt az idő, egyre inkább kezdtük átvenni a játék irányítását, rengeteget birtokoltuk a labdát, szépen kerültünk helyzetbe, de a befejezésekbe csúszott némi hiba, nem így, mint a 11. percben, amikor Kukléta fordult kapura, és fejezte be góllal a támadást. A játék továbbra is jobbára a mi labdabirtoklásunkból állt, de a jó fizikai tulajdonságokkal bíró Kakucs is jelezte, hogy a pályán van. A félidő utolsó percében Nagy adott szép labdát, és Alföldi perdített a kapus mellett a kapuba, kialakítva a félidei kétgólos előnyt.


A második félidő, szenzációsan kezdődött. Nagy mezőnyfölényben kerültünk, sokat birtokoltuk a labdát, rendkívül sokat mozogtunk, és szépen alakítottunk ki gólhelyzeteket. Habár 6 perc után Rózsa szépített, nem forgott igazán veszélyben a mérkőzés kimenetele, ugyanis a fiúk jól kontrollálták az eseményeket. A hajrára kissé széteső vendégeket kapuját Kukléta két ízben, s közötte Nagy vette be, így végül több gólos sikert aratott a csapat. 

Tápiószőlős KSE 5-2 Kakucs KSE 

Gólszerzők: Kukléta 3, Alföldi, Nagy ill. Rózsa, Becski 

2020. december 9., szerda

Tovább dolgoznak a sportcsarnokon!

 Az elmúlt időszak mozgalmasra sikeredett a sport utcában, s noha a koronavírus valamennyire behatárolja lehetőségeink, ezúttal nem feltétlen az aktív labdarúgó munkában, hanem a háttérben, és különösen a sportcsarnok elkészítésében történtek jelentős változások! 

Íme képriportunk a folyamatosan épülő sportcsarnokról!











2020. december 8., kedd

U15: Nem bírtunk a Kakucs csapatával

 Szombaton Albertirsán lépett parkettre az U15-ös, 2006-2007-2008-as fiatalokból álló csapatunk. Az ellenfelünk az a Kakucs volt, akik eddig még nem játszottak tétre menő futsal találkozót az idei évadban, de korábban szép eredményeket értek már el akár a labdarúgás, akár a futsal szakosztályt nézzük. 



Mi habár a dobogón három ponttal állunk, meg mérkőzést nem játszottunk, mindez annak tudható be, hogy az FC Dabas nem jelezte az első fordulóbeli ki nem állást, így 3-0-ás megállapított eredmény született ott. Az albertirsai találkozó nem indult jól számunkra, ugyanis egy rendkívül gyenge, mentálisan megtört csapat benyomását keltettük, és ezt ellenfelünk ki is használta. Tetszetős játékuknak 5 gól lett a vége a félidőig. 


A második játékrészben kissé változott a játék képe, többet akartunk kivinni a parkettra, és ez megmutatkozott a gólok számában is. Habár csökkentettük a hátrányt, nem bírtunk igazán közel lépni ellenfelünkhöz, és a visszafelé védekezésünk karcsú mutatója újabb kakucsi gólokat hozott. 

Tápiószőlős KSE 3-7 Kakucs KSE 

Gólszerzők: Horváth 2, Koncz ill. Miták 3, Hajas 2, Iványi, Zsolnai 

2020. december 4., péntek

Futsal: Jön a második mérkőzéspár

 Szombaton jön az U15-ös és U17-es futsal csapatok idei szereplésének második mérkőzéspárja, ám ehhez a harmadik fordulóra kell ugrani, ugyanis az előző hétvégén a MozGo Nagykőrös visszalépése okán elmaradtak a találkozók. Az Albertirsára utazó csapatok mindegyike a Kakucs KSE-el méri össze erejét, előtt a fiatalabbak 11 órási kezdéssel, majd őket követi 12:30-tól az U17-es csapat. 




A fiatalabbak ellenfelének idei első mérkőzésük elmaradt, a csapat nagyja az U14-es bajnokságban szerepel, ahol már találkoztunk velük, ahol 20 gólos sikert arattak. A csapatként is nagyszerűen funkcionáló gárdában kiemelkedik a 25 gólos Dinnyés László, és Nagy Imre egyaránt. A tavalyi futsal7végén a csoportjukban 9 egységet szereztek, amivel a felsőházba kvalifikálták maguk, ahol 7. helyen zártak végül, ám mindezt az I. osztályban tették meg. 


Az idősebbek számára a tavalyi esztendőből ismerős lesz az ellenfél, akkor 4-1-es győzelmet arattunk hátrányból fordítva. Az idei szezonban Kakucsnak nincs ilyen korosztályos csapata, a keretet az FC Dabas és a Dabas-Gyón csapatai adják nagyrészt, akik az NB3-as utánpótlásban edződnek hétrő hétre. Az első mérkőzésen egy izgalmas találkozón 3-2-re győzték le a Szigethalom korosztályos csapatát, ahol a tavaly is szép góltermést szállító Szegedi Botond duplázott. 


U15 - 2020.12.05., szombat, 11:00 Albertirsa
Tápiószőlős KSE - Kakucs KSE

U17 - 2020.12.05., szombat, 12:30 Albertirsa 
Tápiószőlős KSE - Kakucs KSE

Játékvezetők: Kamal Norbert, Ferenczi Dávid, Antal Melinda Ágnes

2020. november 30., hétfő

Hírek a kirepült játékosainkról

 Az ősz sok helyen ért végét idő előtt az önkéntes folytatás után, így azon fiatalok, akik jópár tápiószőlősi év után nyáron székhelyet váltottak is, néhány mérkőzéssel kevesebbet játszottak le az első félévükben, de mindenképpen biztató az, hogy valamennyi játékosunk abszolút jó félévet tudhat magáénak. 



Kezdjük a fiatalabb korosztálytól, ahol Petrás Máté (2009) igazolt a Ceglédi VSE korosztályos csapatába, ahol 8 lejátszott találkozón 50%-os mutatóval bírnak. Máté egy új poszttal ismerkedett meg a félév során, méghozzá a középpálya közepén. A 3/4-ed pályával való ismerkedés nem okozott némi gondot az elején, de a három találattal (társ)házi gólkirály első féléve mindenképpen pozitívan telt. 

Ha már a ceglédi vonallal kezdtünk, folytassuk is ott, méghozzá az U17-es pontvadászatot vezető CVSE csapathoz térünk át, ahol Mózes Bence vitézkedett. A szezon eleje nyögvenyelős volt a játékos számára, ugyanis komoly hátsérüléssel szenvedett, így viszonylag sokat kellett várni a bemutatkozására bajnoki találkozón. Október közepén megszerezte első találatát is új csapatába, majd a folytatásban is rendre szerepet kapott a sokra hivatott csapatban.

Majd utazzunk - képzeletben - 110 kilométert, hogy megérkezzünk a szintén NB3-as utánpótlással bíró FC Hatvan U17-es csapatához, ahol Bodor Tamás folytatta pályafutását. A fiatal játékos beküzdötte magát a kezdőcsapatba, már több, mint 4 gólpassznál jár, és egy ízben a kapuba is betalált, méghozzá a Kazincbarcikát keserítette a bal lábas kreatív játékos. Habár a megszerzett 5 pont után a csapat nem áll kimondottan vonzó helyen, de ebben a korban, aligha ezek a legfontosabb számok. 


Mindent összefoglalva elmondható, hogy korábbi játékosainknak bejött a váltás, megállták helyüket az új, NB-s szintű utánpótlásban is, és bízunk abban, hogy öregbítik egyesületünk nevét, hírét a folytatásban is. 

2020. november 27., péntek

Hírek: Felállt az új elnökség, új szakosztályok jöttek létre

 Az elmúlt időszak koronavírus okozta leállás, le nem állásos időszak megnehezítette a nemrégiben lejáró mandátumokat az elnökség vezetését illetően, de egy rögtönzött közgyűléssel felállhatott az új elnökség, valamint új szakosztályok jöttek létre klubunk életében. 




A korábbi években több korábbi TKSE tartozékában szereplő is aktív része volt az elnökségnek, melyhez ezúton is ragaszkodott mindenki, ám apróbb személyi módosítások történtek ezúttal. A választások olyan személyekre estek, akik nem csak nevükben, hanem tetteikben, testükben egyaránt betöltik a szerepet, melyre megválasztották őket. 

Az klub vezetője, első embere továbbra is Nyíri Mihály marad, míg helyettese Komjáti Ferenc lett, a képviselő testületből, és a harmadik személy, úgynevezett elnökségi tag, Kovács Hajnalka lett. 

A folytatásban - főként folyamatban lévő sportcsarnok projektünk okán - egyesületünknek bejelentett futsal szakosztálya lesz, valamint a nyáron beszerzett, hamarosan a szövetség támogatásával újabb asztallal bővülő Teqball is olyan szakág lesz, mellyel a frissen megválasztott elnökség már számol. 

2020. november 26., csütörtök

U17: Parádésan indult az idei futsal szereplés

 Vasárnap, hosszas egyeztetés és módosítások tömkelege után ( a sok visszalépő csapat utáni szabadidő kitöltését elkerülve) végül 12:30-kor kezdtünk Monoron, ahol a Pest megyei U17-es nagypályás bajnokságban szereplő Újhartyán VSE csapata ellen kellett megmérkőzni az idei futsal7vége első játéknapján. 



Az idei esztendőben egy 8 csapatos csoportba kerültünk, ahol mindenki játszik mindenkivel, mely után kialakul a folytatás menetrendje. Viszont a MozGo Nagykőrös csapata már biztosan visszalépett, míg az Inárcs VSE a 2020-as évben valamennyi mérkőzését elhalasztja, élve ezen jogával. Mivel a mindennapjainknak jelenleg nem szerves része a termi edzés, így igyekszünk csupán azokat a dolgokat elvárni a fiataloktól, amik a korábbi évekből megmaradtak, de mindenekelőtt figyelembe véve a folyamatos terhelést, és azt, hogy minél több mérkőzést tudjunk lejátszani. 

Az Újhartyán elleni találkozó nem indult jól, egy elpasszolt labdát követően 25 másodpercet követően hátrányban találtuk magunkat, ám a rendkívül kulturált és tetszetős játékunknak köszönhetően igazából az első gól megszerzésének ideje volt csupán a kérdőjel, végül Kukléta törte meg a jeget egy befordulás utáni jobblábas lövéssel az ötödik percben. Azt ezt követő időszak prímán nézett ki, ugyanis percenként a kapuba találtunk, előbb Kukléta, majd Nagy, aztán újból Kukléta majd Bodor zárta le az ötgólos sorozatunk. Habár egy kontra végén szépített a ÚVSE, még az első félidőben további 4 találatot jegyeztünk, melyek közül többet is üres kapuig játszottuk, ezeken Kukléta három, Alföldi és Bodor egy-egy ízben osztozott. 

A második félidőben kissé alábbhagyott a lendület, elfáradtak a lábak, s mivel csupán egy cserénk volt ebben semmi meglepő nincs. Ám végig kontrolláltuk a mérkőzést, és habár ellenfelünk 4 találatot is bevitt a második játékrészben, de majdnem ugyanennyiszer mi is eredményesek voltunk, így a szünetig kiharcolt 8 gólos előnyünk, mindössze egyel csökkent, mely a körülményeinket figyelembe véve, több mint vállalható eredmény. Ennél is fontosabb volt a mutatott játék, a szép támadások és a rendkívül jó egyéni akciók is kiemelést érdemelnek.  

Tápiószőlős KSE 13-6 Újhartyán VSE (10-2) 
Gólszerzők: Kukléta (8), Alföldi (2), Bodor (2), Nagy ill. Bende (5), Szabados 


2020. november 23., hétfő

U15: 3 pont, zöld asztali döntéssel

 Vasárnap kezdte (volna) meg U15-ös (2006-2008) csapatunk az idei Pest megyei Futsal7vége bajnoki sorozatát, Monoron ahol az FC Dabas várt volna ránk. Azért csak volna, mert ellenfelünk a találkozóra nem érkezett meg, mondván nem tudtak az eseményről, melyről egész héten legalább 3 e-mailt kaptak az egyesületek. 




A megyei igazgatóság hétfői versenyügyi döntése értelmében a találkozót 3-0-ás gólaránnyal a mi javunkra írták így három ponttal rajtoltunk, habár amennyiben lehetett volna, úgy mi ragaszkodtunk volna a mérkőzés lejátszásához, mely a jegyzőkönyvben is szerepelt. 


Feleslegesen viszont azért nem utazott el a csapat, mert a helyszínen idősebb csapatunkkal egy egymás közötti mérkőzéssel tudtunk valamennyi terhelést a lábakba, de azért fájó, hogy nem igazi mérkőzésen. 


Tápiószőlős KSE 3-0 FC Dabas - játék nélkül. 


2020. november 20., péntek

Rajtol a futsal7vége!

 Vasárnap megkezdi szereplését a téli futsalban az U15-ös, valamint az U17-es csapatunk. Mindkét csapatunk Monorra utazik, hogy összemérje erejét az idősebb csapat az Újhartyánnal, míg a fiatalabbak az FC Dabas korosztályos csapatával mérkőzik meg. 



Jelenlegi helyzetben eszközként tekintünk ezen mérkőzésekre, ahol a fő célunk, hogy mindenki elegendő mennyiségű percet tudjon játszani, mozgásban és formában maradjon. Természetesen szeretnénk szép eredményeket elérni, de mivel az iskolai tornaterem törvényi, a sportcsarnokunk állapotbéli problémák miatt marad használaton kívül, így lényegében minden héten csak a mérkőzéseken találkozunk a labdával, talajjal. 


Reméljük, hogy a járványhelyzet legkevésbé lesz aktív része a versenynek, és tudnak fiataljaink a következő időszakban is sportolni. A PMLSZ ehhez megszigorított házirendet vezetett be: a sportcsarnok területétől kezdődően, a taktikai értekezleten át, egészen a bemelegítés kezdetéig kötelező a maszkhasználat. A mérkőzés előtti kézfogások továbbra is elmaradnak, illetve az események zártkapusak! Maximum a két parkettra lépő együttes, és együttesenként két szakmai kompetenciával bíró léphet a sportcsarnokba, valamint a játékvezetői hármas, illetve a szövetségi kirendeltek. Szülők, szurkolók egyáltalán nem. 


U17-es futsal7vége, II. osztály, Déli csoport, 1. forduló
2020.11.22., 12:30 (Monor) Tápiószőlős KSE - Újhartyán VSE
Játékvezetők: Laczkó Zoltán, Tóth Imre, Laczkó Georgina


U15-ös futsal7vége, II. osztály, Déli csoport, 1. forduló 
2020.11.22., 14:00 (Monor) Tápiószőlős KSE - FC Dabas
Játékvezetők: Laczkó Georgina, Laczkó Zoltán, Tóth Imre 



2020. november 18., szerda

Rajzversenyre hívunk!

 Az elmúlt időszak számos kihívásra kényszerített minket. A tavaszi hosszú karantén alatt megnőtt a szerepe az online közösségformálásnak, motiválásnak. Jelenleg, habár a totó játékunk megdőlt, miután lemondtunk valamennyi bajnoki mérkőzést tárgytalanná vált. 




Kerestünk egy új játékot, melyben sokak örömet lelhetnek, de virtuálisan is teljesíthető. Leginkább egy olyan játékra vágytunk, amiben ezúttal a kisebbeket mozgatja meg jobban, és most nem feltétlen az egész testre van szükség. Rajzversenyre hívunk, a rajzpályázatot pedig a 4 - 12 éves gyerekek számára írjuk ki. 

Részletek:

A verseny témája: Foci a vírushelyzet idején

Leadás: a tkse2769@gmail.com email-címre, fotózva vagy szkennelt formában. 

Leadási határidő: december 13. (vasárnap) éjfél 

Elkészítési technika: szabadon - ceruza, filctoll, vízfesték, zsírkréta, stb

Értékelés: 3 fős zsűri fog 1-től 5-ig terjedő pontokat adni az alkotásokra, és a végső sorrend így alakul ki. A 3 legjobbat ajándékban részesítjük, valamint öltözőnk falára kihelyezzük. 



2020. november 17., kedd

Tovább fejlesztettük a közösségi médiában való megjelenést

 November 16-án, hétfőn elindult klubunk TikTok felhasználó fiókja. A népszerű videómegosztó portálon korábbi munkáinkat töltjük fel, sőt, van olyan videó, ahol egy nap alatt 480 megtekintést is magunknak tudhatunk.



Idehaza elvétve használja futballcsapat ezt az applikációt, de a népszerűsítés, valamint a közösségformálás céljával megpróbálkozunk ezen oldalunk felturbózásával. A videómegosztón bármilyen szerkesztési lehetőség adva van, illetve zenei aláfestésekkel, akár szövegezéssel is lényegében egy új videó hozható létre.

Reméljük, az egyelőre gyerekcipőben járó fiókunkat igyekszünk feltölteni minél több tartalommal, és arra kérünk mindenkit, megosztásokkal segítsétek a videók terjedésének lehetőségeit. Kövessetek minket a @tapioszolos.kse TikTok fiókon! 

2020. november 13., péntek

Futsal: Változás!

 A 2020-2021-es szezon téli időszaka egyelőre nem feltétlen a futballról, futsalról szól. Ennek ellenére a szövetségünk elindítja rendkívül szigorú protokoll mellett a futsal7végét, és mivel sok csapat érdekelt, így kizárási díj nélkül vissza lehetett lépni, amennyiben egy csapat nem szeretne részt venni a versenysorozatban. 





Mi kikértük a gyermekek és a szülők véleményét, és habár az anyagiakban könnyen lehet, hogy megérezzük, de igyekeztünk egy olyan döntést hozni, mely ezúttal a közeg érdeke, mintsem a klubé, így az U13-as korosztályunkat visszaléptettük (kizárás) a futsaltól, míg az U15-ös, U17-es valamint felnőtt csapatunk nevezését továbbra is fenntartottuk! 

Rajtunk kívül egy nap alatt 25 egyesület tette meg mindezt már, és alighanem továbbiak is várhatóak. Legérzékenyebben egyelőre a MozGo Nagykőrös visszalépése érint minket, ugyanis mind az U15-ös, mind pedig az U17-es mezőnyben találkoztunk volna velük.


A szövetség szabályai szerint tilos lesz a helyszínen öltözni, öltözőt használni, kerülve az egymás utáni mérkőzések esetén való fertőzésveszélyt, így már mérkőzésszerelésben kell a helyszínre érkezni, valamint a sportcsarnokba való belépéstől fogva végig kötelező a maszkhasználat, egészen a bemelegítés kezdéséig. A mérkőzések zárt ajtók mögött fognak zajlani, és a játékvezetőkön kívül csak a két csapat játékosai valamint legfeljebb csapatonként 2 szakember tartózkodhat a sportcsarnokokban. 

Időközben információt kaptunk, hogy egyelőre a téli termi Bozsik torna és fesztivál elhalasztásra kerül, a közeljövőben (,de talán az egész téli időszakban) ezen versenyekre nem kell majd számítani, valamint a labdarúgó szövetség korábbi döntésének értelmében, a Bozsikos korosztályos semmelyik ki nem állása után  nincs szankció, sem írásbeli, sem pontlevonásos formában, így a korábbi, U9-es fesztiválról való távolmaradásunk is el lett nézve. 

2020. november 11., szerda

U7-9: Nagykátán zárult az őszi Bozsik fesztivál

Vasárnap reggel, meglehetősen ködös és párás időben kezdődött el az idei negyedik, az ősz utolsó Bozsik fesztiválja, melynek ezúttal Nagykáta adott otthont. 




A Cegléd és Nagykáta alközpontjaiba tartozó valamennyi csapat jelen volt mindkét korosztályban, a teljesség igénye nélkül az SK Tóalmás, a Tápiószecső FC, az Aranyszarvas SE, a Nagykáta SE, az SK Farmos, az Újszilvás KSE, a Tápiószele SE, a Ceglédi VSE, a Törteli KSK, az Abonyi KID FC, a Nagykőrös, a Tápiógyörgye és jómagunk a Tápiószőlős KSE. 


A játékos délelőttön mi is szép létszámmal vettünk részt, örülünk annak, hogy láttunk szép dolgokat a gyermekektől, és annak, hogy a végén a jóleső mosoly is megjelent a lurkók arcán, mely alighanem mindennél többet ér. 
A végén mindenki megkapta a jutalomcsokit és üdítőt, ezúttal extra jutalomban a kisebbek részéről Jánoska Viktória, míg az idősebbek között testvére, Jánoska Rómeó részesült. 



Az utolsó őszi Bozsik fesztiválról készült fotóriportunk: