2020. január 28., kedd

U17: Csodás estével zártunk

Szombaton délután, kora este Nagykátára utaztunk, hogy az U17-es futsal7vége utolsó fordulójában megmérkőzzünk a Dány valamint a Sülysáp csapataival.

Az első találkozón a szintén zöld mezes dányiakkal mérkőztünk meg. A játékrész egy gólváltással indult, majd óriási mezőnymunka folyt a pályán. A kapuk elvétve voltak veszélyeztetve, igaz akkor valamennyiszer a kapusok védtek bravúrosan. A második játékrész közepén aztán magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és Alföldi M. nemcsak a saját, de a csapat góljait is megduplázta, majd Nagy D. lőtt egy labdát az üres kapuba. Habár a vége előtt kaptunk egy gólt, a sajtot már nem bírták kiénekelni a szánkból.



Második találkozón a megyei I. osztályban futsalozó (és negyedik helyen telelő) Sülysáp csapata volt az ellenfél. Sokáig a futsal7végén is versenyben voltak a továbbjutó helyért, de a Tura csapata elvitte ezt előlük. A találkozón végig magas színvonalú játék folyt, ellenfelünk kimondottan szép játékot mutatott be, míg mi remekül szűkítettük a területet előttük, és támadásainkban rendre benne volt a veszély. Előbb Alföldi M. használta ki az első játékrész elején egy szép egyéni akciót követően a helyzetét, majd a második játékrészben Ifj. Gál R. döntötte el a három pont sorsát egy szépen végigvitt támadás remek ütemű lezárásával, habár egy ízben a kapufa mentett meg minket a góltól az utolsó pillanatban. 

TKSE - Dány 3-2
TKSE - Sülysáp 2-1 

Gólszerzőink: Alföldi Máté 3, Ifj. Gál Róbert, Nagy Dávid

 Állósor (balról): Gáspár Sándor (technikai személyzet), Szrapkó László, Oravecz Kristóf, Németh István (vezetőedző), Alföldi Máté, Ifj. Gál Róbert. Térdelősor (balról): Mózes Bence, Nagy Dávid, Strohmayer Gergő



A nap legjobbja, Alföldi Máté így látta a csapat és saját maga teljesítményét: 
Az idei futsal7végéről szinte csak pozitívan tudok beszélni, értékelni. Sok mérkőzésen fizikai hátrányból indultunk, hiszen fiatalos a csapat, testileg igencsak gyengék vagyunk, de igyekeztünk kompenzálni mindezt. Voltak fájó pontvesztések, gondolok itt főképp az Újszilvás elleni találkozóra, ahol az utolsó percben mentette döntetlenre a találkozót a szomszédos alakulat - de végig mi vezettünk. Ezzel ellentétben voltak sokat érő győzelmek, például a hétvégi Sülysáp elleni, ahol gólokkal is tudtam segíteni a csapatot. Összességében azt gondolom, hogy habár fejlődtünk taktikailag és technikailag, messze van még az elfogadható. Ahogy hátul, úgy elől is vannak még szépséghibáink, de mivel a csapat minden tagja főként nagypályás bajnokságra készül, így nem érheti szó a ház elejét. Csak dicsérni tudom a csapattársaim, akik mindent beleadtak, hogy a futsal szakágban is eredményesen teljesítsünk. Hamarosan pedig folytatjuk a II. osztályú futsal bajnokságban, ahol a Kincsem Lovasparkkal nézünk farkasszemet először. Hajrá TKSE! 


A korosztály végül 16 pontot gyűjtve, a tabella közepére, az ötödik helyre futott be. Bővebb értékelés a korosztályt illetően a futsal7vége befejeződésével várható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése