2020. március 17., kedd

Felnőtt: Döntetlen az Újszilvás elleni rangadón

Március 14-én, szombaton nagy ünnepre készültünk, ugyanis felnőtt csapatunk szomszédvári rangadója után Jótékonysági Sportbált tartottunk - volna. A hét közepén először a bál eltörlését, majd a zárt kapus mérkőzést rendelte el a magyar kormány, így nem volt más választás, zárt kapuk mögött kellett, futballhangulat nélkül lejátszani a legjobban várt tavaszi mérkőzést. 

Az ellenfél felkészítését a télen Kriss Zoltán vette át, aki aktív tagja volt a Törteli KSK felemelkedésének. A mérkőzésen - habár a tabellán előrébb szerepelünk - talán mi voltunk nehezebb helyzetben, ugyanis mindössze két cserével tudtunk - sérülések és eltiltások - okán kiállni a rangadóra. A mérkőzés nagy mezőnyharccal kezdődött, nagy szerepe volt viszont a pontrúgásoknak, melyek valamennyi esetben veszélyesek voltak a kapura. A találkozó 15. percében Losonczy lőtt 30 méterről egy szabadrúgást kapura, mely Menkóról kipattant, és leggyorsabban Tószegi reagált, megszerezve a vezetést csapatunknak. A folytatásban kicsit megfogta a gól az Újszilvást, olyannyira, hogy Gál lövését a gólvonalról rúgta ki Palásti a félidő zárása előtt. 



A második játékrészben felcserélődtek a szerepek. Aktívabb volt a vendég csapat, több lövési lehetőséget, helyzetet kialakítottak, de csakúgy, mint az első félidőben nekünk, úgy nekik is egy pontrúgás hozta meg az áttörést. Lévai beadására Körtési ért oda és fejelt hét méterről a kapunkba, kiegyenlítve a találkozót az 58. minutumban. A következő tíz perc még az Újszilvásé volt, a mérkőzés vége viszont kiegyenlített lett. Mindkét csapat inkább a második gól megszerzésére törekedett, mintsem a védekezésre. Alföldi és Tószegi révén két ízben is már csak a kapussal álltunk szemben, ám hibáztunk, mely ezúttal két - alighanem fontos - pontunkba került. 

A folytatás egyelőre kérdőjeles, márciusban aligha lépünk már pályára, és bizonytalan időre leállnak az edzéseink is. 

Tápiószőlős KSE 1-1 Újszilvás KSE (1-0)
Játékvezetők: Kamal Norbert, Szász Tamás, Antal Melinda Ágnes 

Tápiószőlős KSE: Ábrán - Görbe, Gál, Bottlik, Mészáros - Réczi, Losonczy - Trasser, Szabó (Ifj. Gál 55'), Alföldi (Id. Gál 72') - Tószegi 
Újszilvás KSE: Menkó - Palásti (Kubinyi 60'), Miskolczi, Lévai, Dombai - Nagy, (Bilecz 64') Körtési (Balasa 88'), Homola, Atkári (Nagy 50') - Szekeres (Kriss 80'), Szűcs 

Gólszerzők: Tószegi I. ill. Körtési Sz. 
Sárga lap: -
Piros lap: -


A 19. forduló további eredményei:
Nagykőrösi Kinizsi SE II. 1-1 Albertirsa SE 
Pilisi LK II. 1-1 Inárcsi VSE
Dánszentmiklós KSK 1-2 Dány KSK 
Nyáregyházi SE 4-1 GEAC-FISE
Abonyi KID FC 1-1 Úri KSK 
Tápiógyörgye KSK 3-0 Sülysáp SE
Újlengyel DSE 3-2 Galgahévíz SK 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése