2020. március 4., szerda

Utánpótlás: felemásan indult a tavasz

U16-os csapatunk lépett először pályára a 2020-as évben, méghozzá szombaton, a szomszédos Aranyszarvas ellen, míg U14-es csapatunk Törtelre utazott, hogy megkezdje a 2019-20-as szezon második felét. 


U16-os csapatunk egrendkívül szervezett ellenféllel csapott össze, és kezdetben tapogatózó volt a játék. Habár többet birtokolták a hazaiak a labdát, igazán nagy helyzetbe sem ők, sem pedig mi nem kerültünk. Az első félidőben rendkívül bátortalanul játszottunk, és habár Kukléta révén, egremek átlövéssel a kapuba találtunk, sokáig nem örülhettünk. A 30. és 40. perc között háromszor is a közepet kezdhettünk, többször is egyéni, vagy csapatrészbeli hiba után kaptunk gólt. A félidőben igyekeztünk rendezni a sorokat, és habár több poszton is módosítottunk, sajnos nem jött el a várva várt fordulat. Rendkívül langyosak voltunk, alig-alig nyertünk párharcot, így nem is volt kérdés a vége. Sajnos a 63. percben kapusunk, Szrapkó megsérült és cseréje után végérvényesen kontráinkban bízhattunk csak. Ám inkább a hazaiak jártak közelebb az újabb gólhoz, mint mi a szépítéshez. 



Aranyszarvas SE 3-1 Tápiószőlős KSE 
Gólszerzők: Lengyel, Káplár, Kozma ill. Kukléta 


Aranyszarvas SE: Szabó - Káplár, Németh B., Prága, Nagy - Báder, Kozma, Lengyel, Varga - Grünfeld (Fejős 72'), Németh M.
Tápiószőlős KSE: Szrapkó (Pap 63') - Komjáti, Strohmayer, Oravecz, Horváth - Mózes, Koncz - Bodor, Kukléta, Alföldi - Nagy 



U14-es csapatunk vasárnap ebédidőben indult Törtelre, hogy megpróbáljon az őszihez hasonló (16-0-ás győzelem) eredményt elérni. A hétvége alatt viszont többen is betegek lettek, így csupán 9 fővel, csere nélkül tudtunk elutazni. Habár a gólarány javító győzelem nem jött össze, végül magabiztosan nyertünk és szereztünk értékes három pontot. A találkozó első negyede még csak a helyzetekről szóltak, ám a 16. perctől négy perc alatt háromszor is betaláltunk a kapuba Kézér duplájával, és Gál remekbe szabott góljával. A második játékrészben további helyzeteket dolgoztunk ki, de a befejezésekbe hiba csúszott. Hátul vagy Borsik vagy Szrapkó mindig biztos pont volt, ezzel is magabiztosságot adva. Gál újabb gólt szerzett, majd Horváth zárta le a mérkőzés szép lövésével. 

Törteli KSK 0-5 Tápiószőlős KSE
Gólszerzők: Kézér 2, Gál 2, Horváth
Törteli KSK: Hatvani, Kocsis, Sárik, Vörös, Balogh, Köllner, Nagy, Urbán, Maka
Tápiószőlős KSE: Szrapkó, Gál, Oprea, Alföldi, Koncz, Horváth, Pap, Borsik, Kézér


A folytatásban U16-os csapatunk március 7-én, szombaton fogadja a Nagykőrösi Kinizsi csapatát, akikkel az ősszel 1-1-es döntetlent értünk el, míg U14-es együttesünk soros ellenfele, az Abony kért halasztást, így vasárnap helyett, kedden, 10-én fogadjuk majd a bajnokaspiránst. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése