2020. március 8., vasárnap

Hétvégi beharangozó

Hétvégén idegenbe, Inárcsra megy majd a felnőtt csapatunk, hazai környezetben játszik az U16, akinek nehéz feladata lesz, valamint keddre csúsztattuk az U14-es Abony elleni találkozót. 

Vasárnap idegenbe utazik a felnőtt csapatunk, méghozzá a tabellán előkelő, harmadik helyen álló Inárcsra. A hazai csapat az Újszilvást verte a nyitófordulóban, majd 5-2-es vereséget szenvedett a bajnokaspiráns Albertirsa ellen. Az ősz során 0-0-ás eredmény született Tápiószőlősön, igaz akkor inkább veszítettünk két pontot. Most nehéz dolgunk lesz, hiszen megfogyva, több sérülttel és eltiltottal is szembe kell néznünk, ám abban biztosak lehetünk, feladni sosem fogjuk.




Inárcs VSE - Tápiószőlős KSE
2020. március 8., 14:30, Inárcs 

Játékvezető: Tusa Zoltán
Segítői: Nemes Dávid, Józan Csaba

U16-os csapatunk ezúttal az előttünk álló Nagykőröst fogadja. Az őszi félévben 1-1-es döntetlen született, ám azóta több pontot szerzett ellenfelünk, így amennyiben nem nyernénk hétvégén, úgy könnyen kiszállhatunk a dobogóért folyó viaskodásból. Ellenfelünk létszáma remek, ahogy a játékosainak képessége is, így biztosan nehéz feladatunk lesz. Csapatunknak javítania kell az Aranyszarvas ellen elszenvedett vereség után, és tapadni az élmezőnyhöz. 



Tápiószőlős KSE - Nagykőrösi Kinizsi SE
2020. március 7., 10:00, Tápiószőlős

Játékvezető: Kányási István
Segítő: Csarnai Csaba

U14-es csapatunk vasárnapra tervezett mérkőzését a vendégek kérésének eleget téve keddre halasztottuk, amikor 16:00-kor fogadjuk a bajnoki címre is esélyes Abonyt. Az eddig mindössze három egységet veszítő ellenfél jó erőkből áll, az ősz során 9-2-es vereséget szenvedtünk a bajnokság talán legjobb csapata ellen. A keddi mérkőzésre jók az előjelek, győzelemmel rajtoltunk, betegeink kezdenek visszatérni, jó hangulatú edzésekkel készültünk a héten, így biztosak lehetünk abban, hogy fiaink megnehezítik majd az ellenfél dolgát. 



Tápiószőlős KSE - Abonyi KID FC 
2020. március 10., 16:00, Tápiószőlős

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése