2020. június 24., szerda

2020. Focitábor - I. turnus - 3. nap

A hét közepe nagyon izgalmas, és rendkívül sok programmal volt megtervezve, összerakva.



A reggeli találkozó után elkészült a tábor közös fotója, ezúttal a sárgás színű emlékpólóban, majd kezdődhetett a délelőtti edzés. A középpontjában a mozgás- és az ügyességfejlesztés állt, a német Samicap segítségével. A levegőből érkező labdától kezdve az 1:1 elleni játékokig minden elemet átvettünk, sőt az alapmozgások tárát is frissítettük kúszó, bújó mozgásokkal.




A nap második felében Ceglédre utaztunk, ahol a LivingSport tollaslabda centrumában játszottunk rendkívül izgalmas tollasmérkőzéseket. A játékok között volt idő fújni, pihenni is bőven.




Visszaérkezésünk után az ebédet is elfogyasztottuk, igaz a héten először és utoljára a sportpályán tettük mindezt. A jóízű ebéd után aki érzett magában ambíciót még a kapura lövéseket valamint a kötetlen játékot választhatta. A nap végén szomorúan nyugtázhattuk, hogy ebből a hétből már kevesebb van hátra, mint amin túl vagyunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése