2020. június 29., hétfő

Visszatekintő a 2019-2020-as szezonra - felnőtt csapat

Az elmúlt évadban is a Pest megyei III. osztályban, annak is a Keleti csoportjában szerepelt felnőtt alakulatunk. Az év során, többször is hullámvasúton voltunk, hisz habár rendkívül nagy győzelemmel kezdtünk, voltak kiadós pofonok, és vereségek is bőven.




Nem indult rosszul a szezon, hiszen hazai pályán 7-1-es győzelmet arattunk az igencsak felforgatott Galgahévíz ellen, ám rögtön a második fordulóban 0-2-es előnyből, 6-4-es vereséget szenvedünk Dányban. A folytatásban nagy csatában legyőztük az Újszilvást - igencsak hosszú idő után, ám az Inárcs ellen gól nélkül végeztek a csapatok. 

Valami ekkor mintha megtört volna, hiszen vereség az Albertirsa, a Nagykőrös és a Pilis második csapatától, ám ha mindez nem lett volna elegendő, kiállításokat kaptunk, sőt pályabezárással is sújtottak bennünket - teljes joggal. 

A bajnokság második felében újfent felültünk a hullámvasútra, győzelmeket vereségek követtek, majd előnyből buktunk pontokat, végül pedig hátrányból szereztünk egyet Gödöllőn. 




Sajnos a kiegyensúlyozottság, az állandó győzelem iránti vágy hiányzik a csapatból, de mindenesetre kiemelendő, hogy a dobogós Tápiógyörgye és Inárcs sem bírt velünk, sőt négy pontot is elcsíptünk tőlük az ősz során. Bravúros volt az Újlengyel elleni idegenbeli 1-4-es siker is, ám egy Nyáregyháza, Abony elleni vereséget nehéz bárhová is tenni.

A téli felkészülés felemásra sikeredett, ezúttal a futsal7végével készültünk inkább, mintsem a műfüves bajnoksággal. Ott szép eredményeket értünk el, ám az első fordulóban vereséggel nyitottunk, noha bőven voltak helyzeteink a pontért, pontokért.

Következett még egy Dány elleni győzelem, egy óriási pofon Inárcson, majd a szomszédos Újszilvás elleni 2-2.



Az idei évben nagyot léptünk előre a lőtt gólok számában (44 - ez a hatodik legjobb), de hátul rendkívül sokszor hibáztunk, és az 52 bekapott góllal a legrosszabb a mi mutatónk. 
Érzékeny veszteségek történtek a nyáron, Görbe István sérülése, és Bujdosó Gábor sérülését is nehezen, vagy egyáltalán nem tudtuk pótolni. 




Szomorú, hogy idegenben mindösszesen csak 7 pontot szereztünk, míg hazai pályán biztos középcsapattá érettünk. Végül a bajnokság zárótabellájának 12. helyét foglaltuk el, ugyanúgy 22 egységgel, mint a 9. helyen záró Úri KSK.


A 2019-2020-as bajnoki évadban a Pest megyei III. osztályú Tápiószőlős KSE színeiben pályára lépett: Görbe Sándor, Berki Iván, Varga Sándor, Németh István, Droppán Csaba Márió, Görbe István, Gál Sándor, Szabó Tamás István, Tószegi István, Bujdosó Gábor, Losonczy Gábor, Bató Erik, Oravecz István, Réczi Ádám, Rafael Martin József, Bottlik Ádám Gyula, Trasser Antal, Sólyom Ádám, Ifj. Gál Róbert, Ábrán Roland, Bartusz Mihály, Árpás Tamás, Alföldi Máté, Mészáros Krisztián, Tóth Szabolcs, Id. Gál Róbert. 

A csapat vezetőedzője: Minik Gábor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése