2020. augusztus 29., szombat

Kikerültek első tehetségeink

 A nyár folyamán egyrészt számtalan adminisztratív dolgot végre kellett hajtani a zökkenőmentes idénykezdet érdekében. Régi-új és új játékosaink szinte valamennyi korosztályban vannak, ám akadtak távozóink is. 


Az egyesületünknél zajló építő munka első "végtermékeiként" tekintünk rájuk, hiszen általunk nevelve, nálunk kezdtek megismerkedni a labdarúgással és kerültek jobb helyre, nívósabb bajnokságba. Az iskolaváltás okán két idősebb játékossal, Mózes Bencével és Bodor Tamással is szegényebb lett az idei U16-os alakulatunk, ám előbbi esetében a Ceglédi VSE, utóbbinál az FC Hatvan együttese volt az akinek felkeltették játékosaink az érdeklődést, és gyors megegyezést követően, a 2020-2021-es évadtól már új klubjukban rúgják a bőrt, az NB3-as U17-es utánpótlás bajnokságban. Fiatalabb játékosaink közül Petrás Máté került a Ceglédi VSE U12-es csapatába. A fiatal játékost régebb óta figyelte már az alközpont, és most elérkezettnek látta mindkét fél a váltás idejét. Máté a Bozsik program mellett, az U12-es bajnokságban szereplő csapat meghatározó játékosa lehet. 



           Petrás Máté (Cegléd VSE)  Mózes Bence (Cegléd VSE)     Bodor Tamás (FC Hatvan)



Öröm számunkra, hogy vannak olyan játékosaink, akik a tehetségük mellett elhivatottak is ebben a sportágban, és bátran mernek áldozni annak érdekében, hogy minél sikeresebb futballisták lehessenek. Ők az első fecskék úgymond, amióta szervezett körülmények között pallérozódnak fiataljaink. Reméljük, ezekkel a valódi példákkal tudják ösztönözni a nálunk sportolókat, hogy igenis van továbblépési lehetőség még Tápiószőlősről is! 


Sok sikert kívánunk volt játékosainknak, és kívánjuk, hogy minden álmuk teljesüljön - de mindenek előtt maradjanak ilyen alázattal a labdarúgás iránt - mint most.

1 megjegyzés:

  1. Akik nem tehetségesek semmiben sem azok is értékes embereknek számítanak, mert nem csak a tehetséges emberek körül forog a világ.

    VálaszTörlés