2020. augusztus 12., szerda

Visszatekintő a hétvégére

 Sajnos egyik szemünk sírhat, a másik mosolyoghat csupán a hétvége után, és nem feltétlen az eredmények okán állíthatjuk ezt. Hosszú idő után lehetőség van arra, hogy mérkőzéseket játszhassunk, de a felnőtt gárdánk mindössze egy cserével, míg U16-os csapatunk létszámhátrányban utazott el soros edzőmérkőzésére. 


Az ifjúsági csapatunk a Sülysáp gárdájával játszotta le a második felkészülési mérkőzését, és habár komoly célokat nehezen lehetett ezáltal a mérkőzésnek adni, fő célunk az volt, hogy minél több mélységi indítással próbáljunk az ellenfél mögé kerülni, valamint elvárás volt, hogy a támadásokhoz zárkózzunk fel, próbáljunk sokszor oldalt váltani, és minél tovább törekedjünk a labdabirtoklásra. Nos a lőtt gólok számában elégedettek lehetünk, de a kapott gólok, a rengeteg öncélú játék nem ad mosolyra okot. Mindkét csapat tíz gól felett szerzett, s összességében egy góllal jobbnak bizonyultunk ellenfelünknél. 



Felnőtt csapatunk szombat este játszotta le első hazai edzőmérkőzését, a megyei negyedosztályba nevező és újjáalakuló Szentmártonkáta ellen. A mérkőzésre a viszonylag kevés létszám és a nagy meleg is rányomta bélyegét, nagy mezőnymunka volt a jellemző a találkozóra, a kapuk viszont elvétve forogtak veszélyben az első harminc percben, mégis kétszer a vendégek találtak be. A középső harmadban már éledeztünk, de amíg a kapu előtt rossz döntéseket hoztunk, addig ellenfelünk újból mattolt minket. Az utolsó 30 percben pedig végre megtört a jég részünkről és Szabó Tamás valamint Gál Péter jóvoltából betaláltunk, de ez csak az eredmény kozmetikázására volt elegendő. 

Tápiószőlős KSE 2-6 Szentmártonkátai KSK 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése