2021. január 27., szerda

Felnőtt futsal: Habár az utolsó mérkőzésig versenyben voltunk, nem jött össze a bravúr

 Vasárnap késő este Monorra utazott a rendkívül fiatalos futsal csapatunk, hogy - sorrendben - a Leányfalu, a Dabas, és az Asterix-Érd ellen kivívja a final fourt, azaz bekerüljön a négy legjobb csapat közé. Azt már tudtuk, hogy amennyiben első helyen mennénk tovább, úgy a Hidegkút, míg a második helyen az Airnergy várna ránk egy oda-vissza vágós mérkőzésen.




Első találkozónk nem indult rosszul, magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, helyzeteink voltak. Ám a félidő második felében ellenfelünk kegyetlenül kihasználta hibáink, és négy gólos előnyt hozott össze magának. A második játékrész csupán formalitás kérdése volt, ám a fiatalos lendület elvitte a csapatot, így a remekül megkontrázó Leányfaluu 9-1-es győzelmet aratott ellenünk. 

A folytatás nem volt egyszerű, ugyanis pihenő nélkül kellett az FC Dabas ellen parkettra lépni. Minden várakozást felülmúlva két gólos előnyt harcoltunk ki előbb Varga majd Ifj. Gál révén találtunk a kapuba. A szünetig ellenfelünk szépített, míg a második játékrész 3 dabasi góllal indult. Alaposan megnehezítettük a saját dolgunk, de Bottlik révén 3 perccel a vége előtt visszajöttünk a mérkőzésbe. Az utolsó másodpercekben a sokadik szabálytalanság után kisbüntetőhöz jutottunk, amit Kiss vágott be, 4-4-re alakítva a végeredményt. 

A záró találkozón az a furcsa helyzet alakult ki, hogy lényegében a győztes továbbléphetett a final fourba a körbeveréseknek köszönhetően. Az érdi csapat elleni mérkőzés langyosra sikeredett, rendkívül tudatosan lassította ellenfelünk a játékot, és tudott ritmust váltani abból. A kezdeményezést átadta, de hiányzott az átütőerő ahhoz, hogy ziccerig jussunk. A kék-fehér mezesek végül egy pontrúgással jobbnak bizonyultak, így ők találkoznak az Airnergy-vel, míg a Leányfalu 100%-os mérleggel megnyerte a csoportunk. 



Leányfalui SE 9-1 Tápiószőlős KSE
Tápiószőlős KSE 4-4 FC Dabas
Asterix SC Érd 1-0 Tápiószőlős KSE
Gólszerzőink: Bottlik, Ifj. Gál, Kiss, Varga, Pásztor  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése