2021. január 13., szerda

U15: Újabb fantasztikus második félidő!

 Szombaton már Albertirsán volt jelenése az U15-ös korosztálynak, ahol a helyi, Albertirsai SE csapatával mérkőztünk meg. A 3. és a 4. helyezett összecsapásának tétje főként az volt, ki maradhat a dobogón. A fordulatokkal gazdagon tarkított mérkőzés végén mi örülhettünk a három pontnak. 



A mérkőzést jól kezdtük, számtan helyzetet kidolgoztunk, és Alföldi valamint Horváth révén két gólos előnybe is kerültünk. A félidő folytatása keserűbb volt, ugyanis 5 perc alatt négyszer is kapituláltunk hátul, a kezdeti lelkesedés és magabiztosság alábbhagyott, ám Alföldi szünet előtti góljával visszaadta mindazt. 

A második játékrész egy TKSE góllal indult, Oprea szép lövése ment a kapuba, 4-4-re módosítva az állást. Alig telt el egy perc, Német lövése pedig a mi kapunkba kötött ki egy figyelmetlenség következtében. A folytatásban tudtuk, nagy erőket kell mozgósítani, ha pontot vagy pontokat akarunk szerezni. A második játékrész felénél Horváth egyéni alakítása után talált a kapuba. Az utolsó negyede a mérkőzésnek újból döntetlenből kezdődött. Szinte bármelyik csapat a kapuba találhatott volna, ám a kapu előtti hibák voltak a jellemzőbbek. Nem úgy a 34. percben, amikor előbb Kis, majd Horváth talált a kapuba, gólra gólt szerezve két gólos előnyben voltunk, melyet ki sem adtunk a kezünkből már. 

Albertirsai SE 5-7 Tápiószőlős KSE (4-3)
Gólszerzők: Német (2), Farkas, Danka, Steingruber ill. Horváth (3), Alföldi (2), Oprea, Kis 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése