2020. július 28., kedd

2020. Focitábor - II. turnus - 2. nap

A tábor második, keddi napja sem volt eseménymentes. 

A délelőtt során elkészítettük a tábor hivatalos csoport fotóját, egyfelől a lelátón, majd pedig a már-már szokásos kapus fotót. 



Az első foglalkozáson labdás ügyességi feladatokat végeztek a gyerekek, amolyan tükörjáték szerűen, majd a tízórai után három csoportban dolgoztak a skacok. Kapura lövési feladatokat hajtottunk végre cselezésből, folyamatosan növekvő létszámú játékot játszottunk és megpróbálkoztunk a falpasszos játék megismerésével, alkalmazásával is. 



Az ebédet követően Halas Eszter dietetikus érkezett meg hozzánk. A több alkalommal is maratoni futást teljesítő fiatal hölgy elmondta, hogy nagy szerepet jelentett az életében a sport, a mozgás. Majd idővel az antropometriás mérések és a sporttáplálkozás felé nyitott. A végig nyitott beszélgetés után játékos futós formátumban pedig be is gyakoroltuk azokat amit korábban elméletében megbeszéltünk. Fontos volt számunkra, hogy az edzés előtti, alatti és utáni megfelelő folyadékpótlás is bele kerüljön a gyermekek tudatába. Azt gondolhatjuk, Eszti rendkívül nyitott, és fiatalos lendülete adott át bőven mindenből a fiataloknak. 



Holnap Lipták Zoli jön hozzánk, aki a Freestyle FC vezetője. Nevetésben, cselben aligha lesz hiány. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése