2020. július 25., szombat

Túl egy sikeres Teqball bajnokságon

Egy hete nagyszabású és rangos eseményt tartottunk sportpályánkon. A nemrégiben beszerzett két Teqball asztal segítségével megtartottuk az első ízben megrendezett Teqball bajnokságot, ahová nagy örömünkre több magyar csapat, együttes is jelezte, szívesen nevezi játékosát.



A 19 fős regisztráció után 5-5-5 illeve 4 fős csoportba sorsoltuk a játékosokat, ahol körmérkőzéseken mérhették össze tudásukat a nevezők. Sajnos ketten nem jelentek meg a versenyen, így kevesebb mérkőzés jutott egy-egy csoportnak.

A fiatalok és a tapasztaltabbak is nagyon szórakoztató és izgalmas meneteket játszottak, hiszen a csoportkörben egy szettes, de 15 pontos mérkőzéseket írtunk ki. 




A csoportkörben az első és második helyen végzők jutottak be a legjobb nyolc közé. Itt keresztbejátszással létrejött a nyolcaddöntő párosítása, ahol már két nyert szettig ment a játék. A minőség nem hogy visszaesett volna a fáradtság által, hanem inkább elkezdtek még izgalmasabb labdamenetek lejátszódni, s noha nem jutott el egyik párharc sem a harmadik szettig, de mindenesetre elmondható, hogy valamennyi versenyző kiadta magából a maximumot. 



Az elődöntő első mérkőzésébe a Balassagyarmat Szent Imre Teqball csapatának fiatalja, Csábi Milán, és a Tápió-vidék legelőkelőbb helyén végző Dombai Gergő került, míg a másik ágon a törökszentmiklósi Mátyás István valamint az Infinity Teqball egyesület kiválósága, a sportág tavalyi országos egyéni bajnokság második helyezettje, Csereklye Martin csapott össze. 

Az első mérkőzésen a rutin, míg a másodikon a sportág egyik nagy alakja győzött, s került a döntőbe. A bronzmérkőzésen szintén a rutinosabb Mátyás István nyert Csábi Milán ellen, a döntőben pedig sok szép labdamenetel után Csereklye Martin. 



A végeredmény:
1. Csereklye Martin (Infinity Teqball)
2. Dombai Gergő (Tápiószele)
3. Mátyás István (Turul Teqball SE)
4. Csábi Milán (Szent Imre Teqball)

A juniorok végeredménye:
1. Csábi Milán (Szent Imre Teqball)
2. Janzsó Gergő (Szent Imre Teqball)
3. Kukléta Patrik (Tápiószőlős)
4. Nagy Dávid (Tápiószőlős)



A tornán részt vett még:
Varró Ádám és Berla Dániel Kókáról, Molnár Levente és Krasniqi Jetmir Tápióságról, Ábrán Roland Tápiószőlősről, és a Sárrét Teqball egyesületet Tóth Tamás, Füredi Bence, Forró Szabolcs, Horváth Imre és Szabó Zsolt képviselte. 


A torna abszolút elnyerte a versenyzők, sőt a sportág elismerését is. Szeretnék kiemelni és megköszönni, hogy az ország sok pontjáról eljöttek a sportágat népszerűsíteni, valamint köszönjük a Kiss Pékség támogatását a verseny lebonyolításához. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése