2020. július 2., csütörtök

Visszatekintő a 2019-2020-as szezonra - U17-es futsal csapat

Kissé nehéz szavakban megfogalmazni, mekkora terhelésnek voltak kitéve a fiúk, ugyanis a heti edzések és hétvégi bajnoki találkozók után bekerült az életükbe a futsal bajnokság is. Először neveztünk be, és talán a legfiatalabb csapattal, ugyanis a rangidős (2003-as) játékosokból mindössze kettő szerepelt nálunk, és számos 2005-ös fiú lépett a mezünkben a parkettre.



A nyolccsapatos bajnokság 5. helyén végeztünk, 3 győzelemmel és 9 megszerzett ponttal. Kis szerencsével, illetve az egy le nem játszott (Szent Pál Akadémia) elleni mérkőzés nagyon hiányzott, ahhoz hogy előrébb végezzünk.

A bajnokság jól indult, és egy nagyon kiélezett találkozón 9-7 arányban diadalmaskodtunk a Kincsem Lovaspark ellen. A változatos mérkőzésen voltunk többgólos előnyben, majd hátrányba is kerültünk, de az utolsó 5 perc nekünk sikerült jobban és végül két góllal jobbnak bizonyultunk ellenfelünknél.



Jött a Szent Pál Akadémia elleni lemondott mérkőzés, ahol a dunabogányi helyszín számukra elérhetetlen volt, így jobbnak láttuk a mérkőzés lemondását.

Volt két nagyarányú vereségünk, Gödöllőn 12-1-es, míg Pesten az Airnegy ellen 14-1-es vereségbe szaladtunk bele, ami mérkőzésekért azért nagyon kár, mert ha jobban zárunk hátul most a negyedik helyen végeztünk volna.

Két hazai mérkőzésünk volt még, az egyiken az Inárcs csapatát kaptuk el, és 9-6 arányban le is győztük őket, ám sajnos negatívum, hogy itt is többgólos előnyből jött vissza ellenfelünk, de újfent sikerült megújulni és végül magabiztosan nyerni. A Csakacsel Futsal csapata ellen pedig éppen fordított volt a forgatókönyv. 1-6-os eredménynél, mintha varázsütésre kicserélték volna a csapatot, és a nagy múltú ellenfelet közel 25 percig nulla rúgott gólon tartottuk, ami idő alatt mi ötször is beköszöntünk a vendég kapuba. Balszerencse, hogy 1 perccel a vége előtt ellenfelünk szerezte a mindent eldöntő gólt, melyhez az utolsó három percben alighanem mi álltunk közelebb.



A végére hagytuk a szezon mérkőzését, amikor is a La Escuela Futsal Club vendégei voltunk, Dabason. Az addig pontveszteség nélkül élen álló csapatot alaposan megleptük szervezett, fegyelmezett és alázatos játékunkkal. Az első játékrészben 2 gólt szereztünk, és egészen a 22. minutumig nullán tartottuk ellenfelünk. Ám ezután indult csak be igazán mind a két csapat: gólváltásokkal jutottunk el 3-3-ig, ami után mi kétszer, míg ellenfelünk csupán egyszer talált be, így nagy meglepetésre, de a mi legnagyobb örömünkre kimozdítottuk ellenfelünk a páholyból.



Ifj. Gál Róbert 19 szerzett találatával abszolút kimagaslott, végig versenyben volt a gólkirályi címért, de végül 5 góllal lemaradt. Sajnos a tavasz folyamán egyszer sem tudtunk már játszani, de mindenképp szép eredményt ért el ez a sokra hivatott társaság.

A 2019-20-as szezon során parkettra lépett: Kukléta Patrik, Mózes Bence, Alföldi Máté, Oravecz Kristóf, Nagy Dávid, Ifj. Gál Róbert, Strohmayer Gergő, Szrapkó László, Komjáti Sándor, Bodor Tamás Róbert
Vezetőedző: Németh István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése