2020. december 23., szerda

U17: Parádés siker a harmadik találkozón is!

 Vasárnap délutánra maradt idei utolsó futsal bajnoki találkozónk, méghozzá a Szigethalom SC ellen. A Honvéd utánpótlás partnere habár két vereséggel állt, évek óta nívós bajnokságban szerepel, ezáltal nem számíthattunk könnyű találkozóra.



A mérkőzés első félideje 5-0-ás vezetéssel ért véget, de nem lehettünk elégedettek ezzel a félidővel olyan szempontból, hogy túl sokat engedtünk ellenfelünknek. Rendkívül szimpatikus csapatot ismertünk meg a Szigethalom személyében, akik végig lelkesen tartottak magukat a félidőben, mi pedig csak az utolsó percekben  folytattuk azon játékunk, ahol abbahagytuk. Mindennek ellenére végig irányítottuk, kontrolláltuk a találkozó ezen periódusát. 


A második játékrész úgy nézett ki, ahogy kell. Egy folyamatos nyomás alá próbáltuk helyezni ellenfelünk, bátran kezdeményeztünk 1 az 1 elleni szituációkat, valamint a szerzett 10 találatból, legalább 6 alkalommal az üres kapuba kellett továbbítani “csak” a játékszert, mely mutatja, hogy a csapat érdek megelőzte az egyénit. Az összes nevezett mezőnyjátékosunk a kapuba talált, sokszor szemre is tetszetős játékot mutatva. A rendkívül jó felfogású találkozó után boldogan készülhetünk az ünnepekre. 


A folytatásban jön a Vecsés elleni derbi, akik már jó ismerőseink, különösen a nagypályás évekből, majd a Lurkó-Gyál, és január 16-án már a második kört kezdjük. 

Tápiószőlős KSE 15-1 Szigethalom SC (5-0)

Gólszerzők: Pásztor M. (6), Kukléta P. (2), Nagy D. (2), Szabó G. (2), Oravecz K., Bodor T., Mózes B. ill. Balogh M.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése