2020. december 31., csütörtök

Ez volt 2020 - II. rész

 Az elmúlt bejegyzés szavai után ezúttal beszéljenek a számok! Az idei - félig-meddig csonka - évben is több, mint százszor léptünk fel TKSE címeres mezt húzva magunkra.



Az idei évadban 106 találkozón 52 alkalommal szereztünk pontot, ebből 46-szor hármat. 

A legnagyobb vereségünket az U14-es csapat kapta, akik a rendkívül jó erőkből álló Kakucs elleni 3/4-ed pályás találkozón szenvedtek 20 gólos vereséget. 

A legnagyobb győzelmet U17-es futsal csapatunk aratta a decemberi Szigethalom elleni 15-1-es találkozó alkalmával. 

A leggólgazdagabb mérkőzést U16-os alakulatunk játszotta, akik a télen 33 (!) gólos felkészülési derbit vívtak a Sülysáp Gyerekfoci korosztályos csapata ellen.

Legnagyobb sikerünk a 2020-as évben a 88 csapatos U15-ös futsal7vége során elért 3. helyezésünk volt. 

Ebben az esztendőben a futsal volt a legaktívabb részleg, ugyanis ott 61 hivatalos találkozót vívtunk meg. 

Az idei social media sikerünk, hogy blogunk után TikTok csatornánk is elindult, emellett az Instagram account-unk már közel 250 követővel bír. 

A 2020-as esztendőben 388 alkalommal zörrentettük meg ellenfeleink hálóját. 

Az idei évben közösségszervezés szempontjából nagyot léptünk előre ugyanis nyári két Focitáborunk mellé évzáró Családi nap is társult, míg Karácsony apropóján a helyi Idősek Otthona számára árverésből és felajánlásokból állítottunk csodás Karácsonyfát. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése