2021. március 18., csütörtök

U14: Győzelemmel folytattuk a bajnokságot vasárnap

 Vasárnap az őszről elhalasztott Üllői DSE elleni bajnoki mérkőzéssel kezdte meg idei versenyszereplését az U14-es alakulatunk. Néhányan a futsal7végén tudtak versenyezni, de a legtöbben idén még nem szerepeltek mérkőzésen, így mindenki számára jóleső volt győztesen elhagyni a pályát. 



A találkozó szemerkélő esőben kezdődött, így nem csak egymással, de a körülményekkel is meg kellett küzdeni a fiataloknak. A mérkőzést jobban kezdték a vendégek, néhány jó oldalváltással, vagy üres terület megjátszásával helyzetbe kerültek, ám ott mindig kisegítettük egymást, és megoldottuk hátul. A folytatásban sikerült belelendülni, és szépen vezetgettünk támadásokat, de a gól egyik csapatnak sem jött össze az első játékrészben. 

A fordulást követően is hasonló kép folyt a pályán: mindkét csapat nagy erőket mozgósított az első gól megszerzésének érdekében. Mindez nekünk jött össze, ugyanis Kézér két jó csel után a kapu jobb alsó sarkába gurított, kis idő múlva már újból ünnepelhettünk, ugyanis egy gyönyörű támadás után újból Csaba gurított az üres kapuba. Kissé csordogáló időszak következett a mérkőzésen, ám az utolsó tíz percre felpörögtek az események. Kézér fejezett be egy támadást góllal, majd Fehér Máté lőtt a hálóba, míg az utolsó percben Boczek átlövése talált utat a kapunkba. 

Tápiószőlős KSE 4-1 Üllői DSE (1-1)
Gólszerzők: Kézér Csaba (3), Fehér Máté ill. Boczek Sebestyén

A mérkőzésen összességében megérdemelten szereztünk győzelmet, így 12 pontosak lettünk, amivel a hatodik helyre léptünk előre. A folytatásban március 21-én lépünk újra pályára, amikor az FC Dabas látogat hozzánk. Az ősz során egy egyoldalú összecsapást játszott a két gárda, de igyekszünk bebizonyítani, hogy léptünk előre azóta. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése