2020. november 11., szerda

Felnőtt: Szokásos forgatókönyv Zsámbokon

 Vasárnap ebédidőben lépett pályára felnőtt csapatunk a megyei III. osztályú bajnokság, 12. fordulójában Zsámbokon. A hazaiak egy ponttal álltak előttünk a tabellán, így egy ki-ki mérkőzésre számítottunk. 



A mérkőzésen a hazaiak voltak aktívabbak, a negyedik percben meg is szerezték a vezetést egy felívelést követő fejessel Erdősi révén. A 15. percre mindez már két gólos előny volt, amikor is egy könnyű síppal befújt büntetőt Balogh értékesített. A félidő második részében éledeztünk Id. Gál révén próbára is tettük ellenfelünk kapusát, de a nagy mezőnyharc rányomta bélyegét a találkozóra, és a legkomolyabb lehetőségek a pontrúgások után adódtak, további gólok nélkül.


A második játékrészben többet kockáztattunk, ám újból rosszul indult a félidő, Erdősi fejelt közelről a kapunkba egy beadás után. A 60. perc tájékán Ifj. Gált rúgták meg a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt Németh lőtte a kapuba, visszahozva a reményeket. Szerkezetet váltottunk, ám hiába, nem jött semmiféle átütőerő ezzel. Sőt, olyannyira nem, hogy egy kontra végén Iványi kialakította a 4-1-es végeredményt, mellyel immár zsinórban 4 vereségnél járunk, és csupán a tabella 14. helyén állunk az Úri és az Újszilvás csapatát megelőzve. 


Zsámboki SE 4-1 Tápiószőlős KSE (2-0)
Gólszerzők: Erdősi (2), Balogh, Iványi ill. Németh 


A mérkőzés videós összefoglalója Budai Bence jóvoltából az alábbi linkre kattintva tekinthető meg: 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése