2020. november 11., szerda

U14: Fordulatos mérkőzésen győztünk Táborfalván

 Vasárnap utazott Táborfalvára az U14-es csapatunk, ahol a cél egyértelműen a győzelem, és az élmezőny utáni vágta volt. A rendkívül nehéz körülmények között végül megszereztük a három pontot, és utolsó idegenbeli bajnoki mérkőzésünket győzelemmel abszolváltuk. 





A találkozó eleje a pálya talajával való ismerkedésről szólt, mely nagyban megnehezítette a gyermekek dolgát. A kezdeti ismerkedés után Szrapkó Dominik lőtt gólt, majd egy a büntetőterületen belüli szabálytalanság után Vízer egalizált. A folytatásban átvettük az irányítást előbb Bodor talált a kapuba, majd Szrapkó duplázta góljai számát, és előnyünket, így 1-3-as előnyről vonultunk szünetre.

Ott viszont bent maradtunk az öltözőben, ugyanis Molnár 6 perc alatt kétszer is betalált a kapunkba, így 3-3-ra módosította az eredményt. Innentől egy új, nyílt mérkőzés kezdődött, ahol Kézér Csaba döntött végül. Először gólt szerzett, majd Oprea egy 1:3 elleni szituációban elkövetett szabálytalansága után piros lapot kapott, ellenfelünk újfent egyenlített, de létszámhátrányban sem adtuk fel, sőt Kézér egy jól eltalált lövésével 4-5 arányban nem csak a vezetést vettük vissza, de a három pontot is elhoztuk a kellemetlen ellenfél otthonából, megszerezve ezzel kilencedik pontunkat, és magunk mögött hagyva 5 csapatot is. 


Táborfalva KSE 4-5 Tápiószőlős KSE (1-3)
Gólszerzők: Molnár (3), Vízer ill. Szrapkó (2), Kézér (2), Bodor 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése