2021. április 30., péntek

U14: Egy félidőnyi hibátlan játékra futotta

 U14-es csapatunk április 24-én, szombaton a Kincsem Lovaspark vendége volt, a festői környezetben lezajlott mérkőzésen szenzációs első félidőt futottunk, ám a másodikra kijött a fizikális különbség, és fölényes győzelmet arattak a hazaiak. 


Az első periódusban aktívak voltak a hazaiak, ám érződött, hogy ezúttal mi is toppon vagyunk. Megfelelően szűkítettük a területet, labdaszerzés után jól játszottuk meg az üres területeket, és volt lehetőségünk a gólszerzéshez, de sajnos hibáztunk a nagy helyzetben. A fordulás után aktívabbak lettek a hazaiak, felénk nőttek a játék valamennyi elemében, fizikai előnyüket jobban kihasználták, így több góllal is megnehezítették a hálónk. Habár túlzó az eredmény, mindenesetre voltak biztató periódusaink, illetve mentálisan is nagyot léptünk előre. 

Kincsem Lovaspark 9-0 Tápiószőlős KSE (0-0) 

Gólszerzők: Tóth (2),Vörös (2), Fejes (2), László, Vörös, Andorkó


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése