2021. május 13., csütörtök

U14: Győzelem Szentmártonkátán

 Szombaton délelőtt Szentmártonkátára utazott U14-es alakulatunk, hogy az elmúlt mérkőzések után javítson, és újból győzelemnek örülhessen! Ha nehézségek árán is, de végül összejött a hőn áhított győzelem. 



A találkozó tapogatózóan indult, majd jobb iramra változott egy bő tíz perc elteltével. A hazaiak gyors játékosaiban bízott, míg mi a 2-3 játékos együttműködéséből kialakuló helyzetekben. Esélyesnek számítottunk, de a hazaiak egy lesgyanús góllal előnybe kerültek. Nem kellett sok idő Kézér Csabának, aki gyorsan egyenlített is egy kiugratás után. A félidő közepe után 3 perc alatt 3 gól is esett, de sajnos 3-2 arányban ekkor még a hazaiak vezettek, ami a félidő végéig nem is változott. 

A fordulás után aktívabbak lettünk, sok szép átlövésünk volt, a széleken szépen kerültünk ellenfelünk mögé, ám ott nem a legtökéletesebb megoldásokat választottuk. Az 55. percben Gál Bence készült szöglethez, amit érintés nélkül a kapuba tekert (!) ezzel, 3-3-ra módosítva az eredményt. Bő tíz perccel később Szrapkó kapott szép passzt, amivel a bal szélen az alapvonalig jutott, ahonnan az üresen érkező Kézér elé tálalt, ő pedig belőtte saját maga 3., a csapat negyedik gólját, így kialakítva a 3-4-es győzelmet. 

Szentmártonkátai KSE 3-4 Tápiószőlős KSE (3-2)
Gólszerzők: Diószegi D., Végh Zs., Nagy G., ill. Kézér Cs. (3), Szrapkó D.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése