2021. május 6., csütörtök

U16: Fölényes győzelem Martfűn!

 Vasárnap a Tisza-menti Martfűre utaztunk, annak reményében hogy három mérkőzésre toljuk veretlenségi szériánk. A mérkőzés elejétől fogva célratörő játékunk volt, ám a második félidőben zártuk le csupán a találkozót.


Az első félidő jól indult, rögtön 3 ziccerrel kezdtünk, ám nem sikerült értékesíteni, így kissé idegesebb folytatás következett. A vezető találatig sok technikai hiba volt a jellemző, apró passzokba is bele hibáztunk. Horváth szép kiugrása után előnyhöz jutottunk, de a gól utáni lendület nem hozott újat. A folytatásban Kukléta rúgott egy gólt, mely után megnyugtatóbb előnybe kerültünk. Habár számos gólhelyzet kimaradt, így nem a legboldogabb szájízzel fordultunk. 

A második játékrész jobban nézett ki dinamikában, harcosságban, és helyzetkihasználásban. Az öt rúgott találat magáért beszél, ám így is ellenfelünkre nézve hízelgő az eredmény. Tetszetős labdajáratásaink voltak, szépen kerültünk ellenfelünk mögé, javítottuk a technikai hibákat így egy minőségibb második félidő jött össze. 


Martfűi LSE 0-7 Tápiószőlős KSE (0-2)

Gólszerzők: Horváth (4), Kukléta, Alföldi, öngól.,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése