2021. május 5., szerda

Felnőtt: Nem erre számítottunk..

 Szombaton délután napsütéses, ám kissé szeles időben fogadtuk a mögöttünk álló Úri csapatát, akik néhány hónapja biztos kiesőként voltak titulálva, de összeszedték magukat, és már lőtávon belül volt számukra az, hogy előkelő pozícióba lépjenek. 



A mérkőzés szörnyen kezdődött számunka, már a második percben hátrányba kerültünk egy kiugratás után. Az első félidőben gyorsan egyenlítettünk, Boros talált a kapuba tizenegyesből. A folytatásban mezőnyfölényben voltunk, de tanácstalanok is egyben. Nem találtunk fogást a szervezetten és lelkesen védekező ellenfelen, míg nekik semmit sem kopott az odaadásuk. A félidő vége előtt egy Juhász góllal újból előnybe kerültek. 

A fordulás után próbáltunk ritmust váltani, menni előre a gólért, de a támadásaink jobbára reményvesztettek voltak. Olyannyira, hogy egy hiba után már 1-3 volt az állás, Juhász második góljával. Ekkor sem adtuk fel, ám a gólra a 75. percig kellett várni, amikor Boros tette a kapuba Major beadását 2-3-ra alakítva az eredményt. Ám ami ekkor jött, arra nem számítottunk, 8 perc alatt három gólt kaptunk, és mondhatni saját magunkat verve meg, egy újabb mögöttünk lévő rivális győzött le bennünket. A folytatás innentől hétről hétre kőkemény lesz! 

Tápiószőlős KSE 2-6 Úri KSK (1-2)
Gólszerzők: Boros D. (2) ill. Juhász A. (3), Dr. Ökrös T., Szűcs R., Tar S.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése