2021. május 10., hétfő

U16: Előnyből buktunk, távolabb került a bronzérem

 Szerdán játszotta le U16-os csapatunk a Tápiógyörgye elleni bajnoki mérkőzést, amin a tét a vendégek számára a JSE üldözése és a bajnoki ezüst bebiztosítása, míg számunkra a harmadik hely, és az ahhoz való közeledés. 



A mérkőzés összességében jó ritmusú volt. Az elejétől fogva szép összecsapások voltak a jellemzőek, ám a játék helyett ezúttal egyénileg kerültek a kapuk közelébe a játékosok. A veszélyben leginkább a beadások után volt a 16-oson belül. Nálunk Horváth, Kukléta és Szrapkó is helyzetbe került, míg a vendégeknél Ledacs volt igencsak aktív. A 33. percben viszont megszereztük a vezetést, Szrapkó Dominik nagyszerűen fejezett be egy bal oldali támadás utáni beadást. Az előny tudatában nyugodtan vonulhattunk a félidőre. 

A második játékrészben túlzottan visszaálltunk, feleslegesen rongyoltunk ki a védőnégyesből, és helyzeteket teremtettük a Tápiógyörgyének. Habár a kontráinknak volt sebessége és üteme, nem tudunk újból a kapuba találni. A 66. és a 76. perc között három alkalommal is kapituláltunk, és ellenfelünk megfordította az eredményt. A hajrában Kézér előtt adódott óriási ziccer, amit az után sajnálhatunk igazán, hogy Szrapkó Dominik a 90. percben újból betalált.

Tápiószőlős KSE 2-3 Tápiógyörgye KSK
Gólszerzők: Szrapkó Dominik (2) ill. Ledacs-Kis Balázs (3)

Az eredmény olyan szempontból keserű, hogy ha a félidei tabellára pillantunk, 9 egységgel több kellene, hogy a nevünk mellett álljon. A dobogóról szóló álmainkat nem dobtuk ki, kemény hajrával mindent megteszünk érte sorrendben az Újszász, a Jászárokszállás és a Tiszaföldvár ellen, bízva a Rákóczifalva botlásaiban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése