2021. május 21., péntek

U16: Győzelem Újszászon!

 Vasárnap esős napra virradtunk, méghozzá azzal a tudattal, hogy Újszászon kell begyűjteni a három bajnoki pontot, ha szeretnénk versenyben maradni a dobogós helyért. A várt siker össze is jött! 



A találkozó első perceitől kezdve tudatos játék jellemzett bennünket, amiben a labdabirtkolás és az ellenfél mögötti üres területek be- és megjátszása volt a legfőbb cél, ugyanakkor hiába volt jó a játék, az átütőerő hiányzott. Sok szép támadásunk volt, habár sokszor túlgondoltuk a megoldásokat a kapu előtt, egészen a 33. percig kellett várni a vezetőtalálatra, amikor Horváth buktatása után Nagy talált tizenegyesből a kapuba. A játékrész végig nem változott az eredmény, de a krónikához hozzátartozik, hogy bőven maradt ki helyzet, így nem dőlhettük hátra a félidőben. 

Olyannyira, hogy egy egyéni villanás után Kis Martin ment át a komplett védelmi sávon, és talált a kapunkba. A folytatásban nyíltabb mérkőzés volt, mely során az Újszász is, és mi is a kapuba találhattunk volna, ám a kapu előtt egyszerűen nem tudtuk kiválasztani a legoptimálisabb megoldást. Az 56. percben Horváth átlövése után újra nálunk volt az előny, majd nem sokkal később meg is dupláz(hat)ta volna góljai számát, lövése után az ellenfél játékosai is elindultak közepet kezdeni, de a játékvezető érthetetlen okokból nem adta meg csapatunk harmadik gólját, mondván a labda nem haladt át a gólvonalon... A véghajrá így izgalmas volt, de végül behúztuk a három bajnoki pontot. 

Újszászi VVSE 1-2 Tápiószőlős KSE (0-1)
Gólszerzők: Kis Martin ill. Nagy Dávid, Horváth István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése