2021. május 13., csütörtök

Felnőtt: Győzelemmel felérő döntetlen Pécelen!

 Szombaton délután kissé megfogyatkozva indult felnőtt csapatunk Pécelre, a dobogó második fokán elhelyezkedő hazai csapat otthonába. Meglepetésre készültünk, össze is jött! 



A találkozó első perceitől kezdve a saját térfél megszállása, a jó területszűkítés, a sok labdaszerzés és az abból vezetett kontrajáték volt a célunk. Nem is kezdődött mindez rosszul, ám Lovas egy beadás után a kapunkba talált. Habár irányítottak a hazaiak, sokat volt náluk a labda, azért sikerült egy-egy szép ellentámadást is vezetnünk. Több beadás után is benne volt a veszély, hogy két gólos előnybe kerülnek a hazaiak, de jól orvosoltuk egymás hibáit hátul.

A második félidő is hasonló körülmények között zajlott le, ám ebben a félidőben mi szereztük azt a gólt, aminek lehetett örülni igazán. Kecskés-Réczi játszott össze, ami után Tószegi adta be Borosnak, aki szép gólt szerzett. A folytatásban igazán nagy ziccer nem alakult már ki, habár nyomtak a hazaiak átütőerő nem igazán volt támadásaikban. 

Péceli SSE 1-1 Tápiószőlős KSE (1-0)
Gólszerző: Lovas Dániel ill. Boros Dániel 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése