2021. május 28., péntek

U16: Szép siker a JVSE ellen!

 Vasárnap hazai környezetben fogadta U16-os csapatunk a Jászárokszállás hasonló korú csapatát! Az őszi vereség, illetően a bajnoki bronzért folyó csata miatt mindenképp győzni akartunk - magabiztosan sikerült is!



A mérkőzés első pillanatától kezdve fegyelmezetten, koncentráltan léptünk pályára, egyúttal alázatunk is megfelelő volt. 10 perc sem telt el, amikor Kukléta már a második gólját jegyezte fel. A folytatásban is megvoltak a lehetőségeink, és habár a harmadik találat egy kontra utáni kiugrást követően esett, a játék sok elemében ellenfelünk fölé nőttünk. 

A fordulás után továbbra is magabiztosan játszottunk, érezni lehetett, hogy nagyon akarjuk a sikert. Tetszetős támadásaink mellett a védekezésünk is remekül zárt, ugyanis újabb mérkőzést hoztunk le hátul nulla kapott góllal! További találatokat is jegyeztünk, mely kicsit nagyobb koncentrációval, higgadtabb befejezéssel akár még több is lehetett volna, de panaszra is sincs ok! Magabiztos győzelem, mely után úgy utazunk Tiszaföldvárra, hogy a gólkülönbség sorolja őket elénk! Nyitott a kérdés, hogy kiknek a nyakába akasztják a bronzot!

Tápiószőlős 6-0 Jászárokszállás VSE (3-0)

Gólszerzők: Kukléta Patrik (2), Horváth István (2), Alföldi Benjámin (2)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése