2021. június 3., csütörtök

Felnőtt: Agyonnyert mérkőzésen vesztettünk pontot

 Kedden játszotta le felnőtt csapatunk korábban elhalasztott, Tóalmás elleni mérkőzését. A kókai pályára kiírt találkozóra a nagy meleg rányomta a bélyegét, mely végül pontosztozkodással zárult. 


A mérkőzés első percei langyosra sikeredtek, kevés mozgás, enerváltak voltunk. A hazaiak lelkesek voltak, ám játékban többet mutattunk. Viszonylag gyorsan körvonalazódott a mérkőzés képe: TKSE labdatartás, tóalmási kontrák. A játékot tudatosan lassító, és tördelő hazaiaknak feküdt az, hogy fáradtan mozogtunk, ám Oravecz indítása után Görbe Sándor a kapuson is túljutott, és a kapuba talált. Ellenfelünk egy jobb oldali támadást követően egyenlített is villámgyorsan.

A második játékrészben továbbra is kitartott a langyosabb játék, mely kedvező volt a piros mezes TSK-nak. Annyira akartuk a második gólt, hogy egy labdavesztés utáni ellentámadást követően már a Tóalmás vezetett. A kapott gól után nem túl jó felfogásban játszottunk. Ahogy teltek a percek, sürgősebb lett a dolog, ám nem jött össze, egészen a 80. percig, amikor is Boros talált a kapuba. A folytatás izgalmas volt 3 perc alatt újból hátrányba voltunk, majd újból kiegyenlítettünk, mely a hármas sípszóig már nem változott. 

Tóalmás SK 3-3 Tápiószőlős KSE

Gólszerzők: Tremmel Dezső (2),  Kacsuk Ádám ill. Boros Dániel (2), Görbe Sándor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése