2021. június 15., kedd

Felnőtt: döntetlennel zártunk, de..

 Az utolsó fordulóra került a sor szombaton, amikor is hazai környezetben fogadtuk a fehér mezben pályára lépő Tápiógyörgye csapatát. A tavasz eleji 2-2 után, valamint a rivalizálás okán volt csak tét, ugyanis mindkét csapat bentmaradt, csupán az volt a kérdés, ki hány ponttal zárja a szezont. 


Az első játékrész teljes mértékben a mi akaratunk alapján zajlott. Birtokoltuk a labdát, forgattuk a játékot, megvoltak a lehetőségeink arra, hogy vezetést szerezzünk. Erre 20 percet kellett várni, ekkor Németh beadását Boros fejelte a kapuba, 2 perccel később szintén Németh volt a kiszolgáló, ekkor Görbe István talált a hálóba. A szünet előtt egy szép támadás még góllá érett, Boros tálat újból a kapuba.

A fordulás pont ellentétes volt, legalábbis ami a gólok számát jelenti. Bent maradtunk az öltözőben, és egy pontrúgás után szépített a vendég csapat. Később a jobb oldalon mögénk kerültek, majd a hosszún az üresen érkező Ledacs már a mérkőzésbe hozta vissza a csapatot. Nem adtuk fel, tizenegyeshez jutottunk, ami sajnos kimaradt, míg percekkel később a túloldalon jogosan befujt büntetőt Ledacs értékesítette, kialakítva a 3:3-as végeredményt. 

Tápiószőlős KSE 3:3 Tápiógyörgye KSK (3-0)

Gólszerzők: Boros Dániel (2), Görbe István ill. Ledacs-Kis Balázs (2), Buzás Viktor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése