2021. június 21., hétfő

Sikeres évzáróval búcsúztunk a 2020-2021-es évadtól!

 Szombaton a sportpályán tartottuk - már második alkalommal - az évzáró napunk. A fő cél a program szervezésekor a jó hangulat, a sok mozgás és a felejthetetlen élmény volt. A képek, alighanem arról árulkodnak, sikeres volt mindez! 



A 9-10 óra közötti gyülekező végéig teljesen szabadon mozoghattak, játszhattak a gyerekek a sportpályán. Volt, aki felső léc rúgó versenyt tartott, akadt aki cselezgetett. A népesebb létszám után a gyermeksereg megosztottá vált: az idősebbek feladata volt 10 játékos pályának a koordinálása, míg a fiatalabbaké volt az  a feladat, hogy a kitalált pályákat teljesítsék. Voltak focisabb - fociteke, célba rúgás - feladatok, volt ami a kognitív képességeket edzette - memória-játék, puzzle, volt focis játék - célba pattintó, gombfoci. Akadt ötvözet, ahol zsákbafutással kellett labdát vezetni, volt diótörő és rönkhajító állomás, ami a népi játékok táborát erősítette. 

Aki teljesítette a pályákat - amit U16-os labdarúgóink irányítottak - azok az ebédet követően ajándék éremben részesültek. A legfiatalabbak fényes érmet kaptak, a leggyorsabbaké volt a világosabb érem, a többek pedig egységesen kaptak az érmekből. Ám az ebéd előtt még egy szülő-gyerek focira is sor került, ami óriási tömeget mozgatott meg ezúttal. Nagyszerű volt látni, ahogy a gyermek kicselezi az anyukáját, de az apukája már megállítja őt. Óriási közösségformáló ereje van a sportágunknak, mely ezúttal újra bizonyította mindezt! A jó játék vége 9-8-as fiatal győzelem volt, így a tavalyi győzelem után idén újfent diadalmaskodtak! 

A nap zárása a magyar-francia mérkőzés megtekintése volt, ami alatt a jól sikerült paprikáskrumplit mindenki jó szájízzel fogyaszthatta! Különösen a magyar pontszerzés tükrében!

 Hajrá 'Szőlős! Hajrá Magyar futball! 











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése