2020. október 12., hétfő

Felnőtt: Hősies mérkőzésen nyertünk

 Meglepő időpontban, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődött felnőtt csapatunk soros bajnoki találkozója, méghozzá a mindösszesen egy pontot gyűjtő Úri KSK vendégeként léptünk pályára. A mérkőzésre nem a legjobb előjelek szerint készültünk, hiszen egészen csütörtökig úgy állt, hogy le kell mondanunk a találkozót. 



Ennek ellenére nem indult rosszul a derbi, sőt: a negyedik percben Németh végzett el egy szabadrúgást  20 méterről, lövése a kapusról pont Ifj. Gál elé pattant, aki 4 méterről a kapuba lőtt. A folytatásban védekezésben sok hibát elkövetve, a területeket egyáltalán le nem zárva a 15. és 32. perc között három gólt is kapva, kissé borússá vált a helyzet. A félidőre 3-1-es vesztes helyzetben vonultunk pihenőre. 


A fordulás után kissé némileg átalakított felállásban vágtunk neki a mérkőzésnek, és éreztük, hogy habár hátrányban vagyunk, nem reménytelen a helyzetünk. A 64. percben egy szép indítás után Bottlik verte meg védőjét, és lőtt a kapuba, majd rá három percre csak szabálytalanul tudták megállítani a tizenhatoson belül, és a büntetőt némileg szerencsével, de a kapuba lőtte. Az utolsó negyedórának 3-3-al vágtunk neki. A 77. percben egy bal oldali támadást követően Németh kapta a vissza passzt, majd egy csel után a hosszú alsóba gurított. A gól után szinte a középkezdésből egy meglehetősen érdekes tizenegyest kapott a hazai csapat: Alföldi csak szabálytalanul tudta megállítani Feketét, ám legalább egy méterrel a tizenhatoson kívül, ennek ellenére tizenegyeshez készült a hazai csapat, amit Szűcs a kapuba is vágott. Az utolsó tíz perc nyílt volt, bárki gólt szerezhetett volna, ám ez csak Bottliknak jött össze, aki egy kontra végén döntötte el a találkozó, és a három pont sorsát. 


Úri KSK 4-5 Tápiószőlős KSE 
Gólszerzők: Szűcs 2, Tar, Balatoni ill. Bottlik 3, Ifj. Gál, Németh 

Győzelmünkkel egy lépést tettünk a középmezőny felé, ám egyelőre még az alsóház tagjai vagyunk. A folytatás nem lesz egyszerű, ugyanis a második helyezett Pécel jön hozzánk, majd az ötödik Ecserhez utazunk. Az élen az Inárcs és a Pécel áll 19 ponttal, hátul az Úri 1, az Újszilvás és a Tóalmás 3-3 egységgel áll. 

A forduló további eredményei: 
Nyáregyházi SK 3-2 SK Tóalmás
Péceli SSE 1-0 Sülysápi SE
Újlengyeli DSE 0-4 Ecser SE
Galgahévíz SK 3-4 Zsámbok SE
Dány KSK 2-1 Tápiógyörgye  KSK
Inárcs VSE 5-1 Abonyi KID FC
Turai TC 4-2 Újszilvás KSE

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése