2020. október 27., kedd

U16: Későn léptünk a gázpedálra

 U16-os csapatunk szombati játéknapján a Jász-Nagykun-Szolnok megyei első osztályban szereplő Jászárokszállás korosztályos csapatához utazott. A rendkívül imponáló környezetben egy gól gazdag, változatos mérkőzést vívtak a fiatalok, ahol túl későn kezdtünk el futballozni, így továbbra is csupán hat pontot gyűjtöttünk össze. 



A találkozó egy gyors gólváltással indult, előbb Ivony révén a hazaiak kerültek előnybe, majd Horváth szólógólja után egalizáltunk. A tizedik percben viszont újfent a hazaiaknál volt az előny, amikor is Rafael fejezte be góllal a fehér mezes támadást. A folytatásban hazai mezőnyfölény volt, de a gólok számában nem mutatkozott meg, sőt kontráinkban végig volt veszély. Ám a félidő utolsó tizenöt perce ismét 2-1-es hazai góltermést hozott, részünkről Horváth volt a főszereplő, míg Forgó és Rafael talált újból a mi kapunkba. 


A második játékrész játékban kiegyenlítettebb volt, sőt az idő múlásával kezdtük magunkhoz is ragadni a kezdeményezést, ám a 65. percre 6-3-as vesztes állásban találtuk magunkat, néhány súlyos egyéni hiba után, ám szerencsére Kukléta jó ütemű kilépése a kapuba talált, így nem volt minden veszve. Sőt, olyannyira, hogy Szrapkó szögletét Kézér Csaba vágta a kapuba, majd egy remek jobb oldali támadást követő centerezést ismét magabiztosan passzolt a kapuba Kézér. Az utolsó 15 percnek 6-5-ös hazai vezetéssel futottunk neki, de itt már a lélektani előny nálunk volt. A végén négyszer álltunk szemben az ellenfél kapusával, ám a rossz döntések, a kapkodás, valamint a rossz helyzetfelismerések okán sajnos nem tudtuk döntetlenre hozni ezt a rendkívül nyílt összecsapást.


Jászárokszállási VSE 6-5 Tápiószőlős KSE (4-2)
Gólszerzők: Rafael (2), Forgó (2), Ivony, Borbás ill. Horváth (2) , Kézér (2), Kukléta 

A forduló további eredményei: 
Tószeg KSE 8-4 Martfűi LSE
Tiszaföldvár VSE 6-1 Újszászi VVSE
Jászberényi SE 5-0 Rákóczifalva SE 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése