2020. október 12., hétfő

U17 futsal: Kecskeméten jártunk NB1-es mérkőzésen

 Egy hete, október 5-én hétfőn, U17-es futsal csapatunk elutazott Kecskemétre, hogy megnézze a helyi Scoregoal mérkőzését, méghozzá Magyarország topcsapata, a Mezei-Vill FC Berettyóújfalu ellen. 



A találkozó remek iramú volt, számtalan szép variációt, forgás, párharcot és cselt tartogatott, valamint 9 gólt is, melyből csupán egyet szereztek a hazaiak, így nagyon fölényes vendég siker született. Remélhetőleg az élmény, az a fajta tudás amit a pályán lévők birtokoltak adnak majd annyi motivációt a fiúknak, hogy végignyomják az idei télre tervezett futsal bajnokságot. A találkozó végén a közelben lévő MC Donalds-ba is átmentünk, valamint szemügyre vettük a nemrégiben átadott Atlétikai centrumot és a Széktói Stadiont. 


Remek élmény volt, mely remélhetőleg segítette nagyban a csapatkohéziót, az összetartást. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése