2020. október 14., szerda

Futsal: Kialakultak a bajnokságok csoportjai, íme az első kör

 Az elmúlt héten a PMLSZ Igazgatósága elküldte az érintett klubok számára azt, hogy mikor is kezdődnek a bajnokságszerűen tervezett U15-ös és U17-es futsal ligák. 




Fiatalabb csapatunk a II. osztály Déli csoportjába került, ahol a Kincsem Lovaspark SE, az Albertirsai SE, az Aranyszarvas SE, az Inárcs VSE, a Kakucs KSE, a MozGo-Nagykőrös SE, valamint az az FC Dabas lesz az ellenfelünk, aki ellen november 22-én, vasárnap 14:00-kor a Monor Városi Sportcsarnokban kezdünk. 

Az U17-es futsal csapat szintén a Déli csoportba került. Ott pedig az Inárcs VSE, a Kakucs KSE, a Lurkó FC-Gyál, a Ferihegyi-Vecsés, a Szigethalom SC,  a MozGo-Nagykőrös SE, valamint az első fordulóbéli ellenfelünk, az Újhartyán VSE lesz. Szintén november 22-én startol a bajnokság, 18:30-as kezdéssel, Monoron. 

Az U13-as csapatunk szerepel idén a futsal7vége versenysorozatban. Egy 11 fős csoportba került, ahol mindenki játszik mindenkivel, legalább 3-4 alkalommal kell elutazni, és helyszínenként 2-3 mérkőzést fogunk játszani. Az első forduló november 29-én, vasárnap lesz, számunkra Kókán, ahol a Gyömrő, a Pécel I., és a Pécel II. csapataival fogjuk összemérni tudásunk. Rajtuk kívül az Aranyszarvas, a Jászberény FC, a Kincsem Lovaspark II., a Kincsem Lovaspark III., a Nagykáta I., a Nagykáta II., a Gyömrő II., és a Zsámbok lesz az idei csoportbéli ellenfél. 

A teremfoglalás okán a futsal bajnokság prioritást kell hogy élvezzen a nagy pályás bajnokságok előtt. Hamarosan kiderül az is, hogy a januárban induló felnőtt futsal7végén, csapatunknak kik ellen kell játszani, hogy kiharcolják a továbbjutást a negyeddöntőbe. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése