2020. február 4., kedd

Felnőtt futsal - Nem jött össze a négyes döntő

Szombaton este Monorra, egy rendkívül magas színvonalú sportcsarnokba kellett utaznunk, hogy megpróbáljunk bekerülni a futsal7vége felnőtt korosztályának négyes döntőjébe. Ehhez azonban két magasabban jegyzett csapatot kellett volna két vállra fektetni.

Elsőnek a kimondottan futsal képzésben is részesülő Airnergy FC volt az ellenfél, akik az első negyeddöntőbéli mérkőzésüket imponáló, 17-0-ás győzelemmel abszolválták. Ellenünk is nagy tempóban kezdtek, és rögtön a második percben egy hibánkat kihasználva gólt szereztek. Nem törtünk össze viszont, sőt, Németh egy rendkívül pimasz átemelős góllal döntetlenre alakította az eredményt. A folytatásban viszont ritmust váltott ellenfelünk és a félidő utolsó három percben három gólt is szerzett. Sajnos a második félidő sem indult jól, két további góllal már nagyon távolinak tűnt a négyes döntő. A mérkőzés utolsó tíz perce viszont pozitív volt, egyre többet és bátrabban támadtunk, és habár visszavett a tempóból az ellenfél, végül nem bírtunk közelebb menni hozzájuk.



Második mérkőzésünk rögtön következett, ugyanis egy másik csapat nem érkezett meg a negyeddöntőre. Az Újhartyán a megye-kettő középmezőnyéhez tartozik, és habár viszonylag fiatal kerettel érkeztek, nem mi számítottunk esélyesnek. Ennek ellenére álomszerűen kezdődött a találkozó, hiszen hat perc elteltével Ifj. Gál, Réczi és Németh góljaival már háromgólos előnyben is voltunk. A hátralévő közel 25 perc viszont már formalitás volt. Igyekeztünk nagy iramot diktálni, de a kapu előtt nem mindig hoztunk jó döntést, végül majdnem minden játékosunk a kapuba tudott találni, és hét gólos győzelemmel búcsúztunk az idei futsal szezontól, és készülünk tovább a február 23-i nyitómérkőzésre.

TKSE 1-6 Airnergy FC
TKSE 9-2 Újhartyán VSE


Gólszerzőink: Németh István 3, Réczi Ádám 2, Ábrán Roland, Trasser Antal, Alföldi Máté, Ifj. Gál Róbert, Losonczy Gábor



A négyes döntőbe jutó Airnergy FC-nek sok sikert kívánunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése