2020. február 25., kedd

Felnőtt: vereség az első tavaszi bajnokin

Február 23-án, vasárnap  megkezdődött a Pest megyei III. osztályú bajnokság, Keleti csoportjának küzdelmei. A tavaszra elsőként a Futsal7végével, valamint a Ceglédbercel elleni győzelem, és a Tápiószentmárton elleni vereséggel hangolódtunk.

Vasárnap élesben a Galgahévíz elleni mérkőzéssel indultunk. A találkozót a hazaiak kezdték aktívabban, mégis az első helyzet Ifj. Gál előtt adódott, aki közelről a kapu fölé lőtt. Egy egyéni hiba után megszerezhette volna a vezetést a hazai alakulat, de szerencsére jól kisegítettük egymást hátul. A félidő közepén Trasser indult meg, és habár húzták, vonták csak lövésig jutott. A 30. perchez közelítve pedig megszerezte a vezetést a Galgahévíz, házi gólkirályuk, Movik Martin révén. A félidő végéig jobbára mezőnyharc folyt a két csapat között.

A második játékrészben támadóbb szellemben mentünk fel a pályára, kicsit fentebb léptünk, hogy megzavarjuk a hazaiakat, ám nem sült el álomszerűen, hiszen Movik Martin újabb találatot szerzett az 53. minutumban, igaz szüksége volt hozzá a mi asszisztálásunkhoz is. A folytatásban még merészebben léptünk fel, meg is lett az eredménye: Mészáros ment el a bal oldalon, középre passzából Tószegit sodorták el a védők, következhetett a tizenegyes. A sértett a felső lécre lőtte a labdát, így maradt a két gólos hátrány. Nem úgy mint a 70. perc tájékán, amikor Tószegi a kapuba talált. A folytatásban hiába támadtunk sokszor mindent egy lapra feltéve, inkább Galga' helyzetek voltak már csak, és végül nem is sikerült módosítani az eredményen.





Galgahévíz SK: Pintér - Varga, Vaigel, Maldrik, Braun - Lukács, Ódor, Szabós, Pázmádni - Movik, Domján
csere: Boda, Hegedűs, Pető, Mohácsi

Tápiószőlős KSE: Ábrán  - Görbe, Gál, Bottlik, Sólyom - Réczi, Losonczy - Tószegi, Ifj, Gál, Trasser - Id. Gál
csere: Alföldi, Mészáros, Tóth, Szabó

Játékvezető: Aszódi Csaba
Segítői: Laczkó Zoltán, Laczkó Georgina

Gólszerzők: Movik Márton 2, ill. Tószegi I.
Sárga lap: Varga, Vaigel, Szabós, Pető ill. Sólyom, Bottlik


A forduló további eredményei:
Nagykőrösi Kinizsi SE II. 0-0 Abony KID FC
Sülysáp SE 2-1 Újlengyel DSE
Tápiógyörgye KSK 3-2 Nyáregyházi SE
Úri KSK 2-1 Dánszentmiklós KSK
GEAC-FISE 5-2 Pilisi LK II.
Dány KSK 2-0 Albertirsa SE
Inárcs VSE 2-1 Újszilvás

A tabellát 39 egységgel az Albertirsa vezeti, mögötte hat ponttal lemaradva a Tápiógyörgye áll. Mi jelenleg a 12. helyen szerénykedünk, 18 ponttal, míg első hazai ellenfelünk, a Dány csapata 28 ponttal a negyedik helyről várja a folytatást.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése