2020. február 26., szerda

U11, U13: Eseménydús hétvége

Rendkívül mozgalmas volt a hétvége, és az azt megelőző napok délutánja, ugyanis ahogy közeledik a jobb idő, igyekszünk valamennyi hétre mérkőzést szervezni az edzések mellé. Csütörtökön a Tápiószele vendégszerepelt nálunk az U11-es korosztályban, míg vasárnap az utolsó téli Bozsik tornán, Cegléden a teremben kispályáztak csapataink.

Fiatalabb csapatunk egy része csütörtökön edzőmérkőzésen szerepelt, méghozzá a szomszédos Tápiószele ellen hazai környezetben. A csapat csak egy része játszott csütörtökön, a rendkívül nyögvenyelősen induló mérkőzésen. Abszolút meglátszott, hogy még csak edzést sem tartottunk kint bő 3 hónapja, ráadásul a szokásosnál jóval megilletődöttebben léptünk pályára. Öröm volt, hogy végig viszonylag színvonalas találkozón szép gólokat, és jó támadásokat láthattunk mindkét gárdától, melyet végül a vendégek 11-5-ös arányban megnyertek. A visszavágóra sem kell sokat várni, hiszen február 27-én újra edzőmérkőzést játszik a két csapat, ezúttal fordított leosztásban.

Tápiószőlős KSE 5-11 Tápiószele SE 



Szombaton délelőtt a ceglédi Gál József Sportcsarnok adott otthon - csakúgy mint az U7-es korosztálynak - az U11-es Bozsik torna, téli utolsó, 3. fordulójának. Ezúttal a Tápiógyörgye, a Nagykőrös és a Cegléd ellen kellett összemérni a tudásunkat, de sajnos különböző indokok miatt igencsak kevesen vettek részt az eseményen. A játékidő így valamennyi fiatalnak megnőtt, mely ugyan az előnyükre lesz, és idővel az eredmények is fényesebbek lesznek (már ha ebben a korban a játék szeretésén kívül van fontos tényező..) A nap legjobbja, Takács Dominik volt, aki nagy mezőnymunkájával nyerte el az elismerést. 


Délután ugyanezen helyszín adott otthont az U13-as korosztálynak. A csapat a már-már szokásos dupla mérkőzéseket játszotta a Törtel és a Tápiógyörgye ellen. Korábban is szép eredményeket értünk el ellenük, és ez most sem volt másképp. Habár ezúttal többször kellett magunk mögé nyúlni, ennek ellenére igencsak szép támadásokat vezettünk, jól játszottunk a mezőnyben, és a kapu elé is oda-oda értünk becsülettel. Voltak izgalmas mérkőzések, és biztosan sokat profitálnak majd a gyermekek a téli mérkőzésadagból. A nap legjobbja Kiss Erik volt, hasznos és jó játékának köszönhetően. 




A téli Bozsik ezáltal befejeződött, öröm, hogy valamennyi tornán megmutattuk magunkat, és amennyire csak lehetett szép létszámmal is tettük, bár néha a több fronton való helytállás okán ebbe hiba is csúszott. Tavasszal remélhetőleg sok szép támadással, szereléssel, védéssel örvendeztetik majd a gyermekek a szüleiket és edzőiket, erre elsőnek március 22-én vasárnap Cegléden lesz lehetőség. Addig pedig remélhetőleg minél  több mérkőzésen és edzésen tudnak részt venni a fiatalok, hogy ügyesebbek legyenek ebben a remek sportágban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése