2020. szeptember 15., kedd

Elfogadták nevezéseinket az idei futsal sorozatra

 A tavalyi esztendőből kiindulva, és a futsal sportág pozitív előnyeit felsorakoztatva, nem lehetett kihagyni idén sem ezt az életünkből. 




Az idei esztendőben átalakították kissé a versenyrendszert, így a korábbi futsal7vége mellett bajnokságszerűen is zajlik majd a játék a teremben, ezáltal nagyobb izgalmak, a sportág különösebb szabályait biztosabban megtanulva, de a játékot szem előtt tartva biztosan többek leszünk a szezon végére. Négy csapattal neveztünk az idei kiírásban: 

Felnőtt csapatunk a futsal7végén indul, mely várhatóan januárban kezdődik, és a tavalyi évhez hasonlóan, csoportkörre, negyeddöntőre és négyesdöntőre kell majd számítani, már persze, ha kiérdemeljük eredményeinkkel. 

U17-es és U15-ös csapatot neveztünk még, ám ők már bajnokságszerűen, heti (várhatóan) 1 mérkőzéssel fogják játszani a bajnokságot, melyek hétvégi játéknapra lesznek kiírva, ezek állóórával lesznek lejátszva, vagyis ha nincs játékban a labda, az időt meg fogják állítani a játékvezetők. Ez a bajnokság előzetesen november elejétől március közepéig, végéig fog lezajlani. 

Valamint U13-as futsal7végére neveztünk be, ami már megszokott számunkra, alighanem 8-10 csapattal összesorsolnak, ami után alsó-felső és esetleg középsőház lesz kialakítva az eredményekből, ahol további 6-8 mérkőzés vár a fiatalokra. Ez a verseny, várhatóan decembertől indul majd.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése