2020. szeptember 28., hétfő

Felnőtt: Idegenben pontatlanok vagyunk továbbra is

 Szombati napon Újlengyelbe utazott felnőtt csapatunk, hogy a Tóalmás elleni siker után tovább gyarapíthassa pontjainak számát. Nem volt egyszerű dolga Minik Gábor vezetőedzőnek, aki ezúttal nem számíthatott az előző találkozón duplázó Árpás Tamásra, a középpályás Gonda Tamás sem állt a rendelkezésre. Több sérült játékossal álltunk fel idegenben, és meglehetősen foghíjas volt a kispadunk is. 



A mérkőzésen a hazaiak magukhoz ragadták a kezdeményezést, járatták a labdát oldal irányban, igyekeztek sok mozgással mögénk kerülni, valamint rengetegszer futottak be üres területekbe. Az ötödik percben egy remek mélységi indítást rúgott el Szabó Dávid a kifutó Oravecz mellett. A gól után felébredtünk, elkezdtük a labdát mi is birtokolni, ám a tudomány az ellenfél kapujától 30 méterre rendre elfogyott. Számtalan beadással próbálkoztunk, ám ezek sokszor célt tévesztettek, nem igazán jelentett veszélyt. Az első félidőben nagyon nem kellett már izgulni a mi kapunk előtt, igaz ellenfelünknek sem volt megoldhatatlan feladata, legnagyobb helyzetünk Németh majd 40 méteres lövése után volt. 


A fordulás után próbáltunk valamennyivel fentebb védekezni, ám fordítva sült el a történet, ugyanis három gólt is kaptunk a második játékrészben. A találkozóban egyáltalán nem volt benne, hogy ekkora különbség lesz a két csapat között, ám mindaddig, amíg minőségben nem tudunk felérni a támadásokig, sajnos sok keresnivalónk még az ilyen mérkőzéseken sem lesznek. A folytatás nem lesz sokkal egyszerűbb, hiszen a 12 egységgel álló Sülysáp csapata látogat majd hozzánk. 

Újlengyeli DSE 4-0 Tápiószőlős KSE (1-0)
Gólszerzők: Szabó D. (3), Ledő

Tápiószőlős KSE: Oravecz - Görbe, Németh, Bottlik, Sólyom - Ifj. Gál, Szabó (57' Id. Gál), Mészáros (55' Tandari) - Tószegi, Lázók, Alföldi. 

Újlengyeli DSE: Fábri - Dobos (60' Bálint), Kovács (77' Kovács), Fehér (46' Ledő), Kmetyó - Ozsvári, Fekete - Majer (81' Gogolák), Zsilik, Fajka - Szabó


A forduló további eredményei: 
Sülysápi SE 4-2 SK Tóalmás
Nyáregyházi SK 3-4 Abonyi KID FC
Péceli SSE 7-0 Újszilvás KSE
Galgahévíz SK 3-3 Úri KSK
Dány KSK 0-1 Ecser SE
Inárcs VSE 1-2 Zsámbok SE
Turai TC 4-0 Tápiógyörgye KSK


A tabellát az Abony és az Inárcs vezeti 15 ponttal, szoros a mögöttük lévő mezőny 1 győztes mérkőzéssel, még a 7. helyről is a dobogóra lehet kerülni, az alsóházban megszerezte első pontját az Úri csapata, meglépett a veszélyeztetett zónából az Újlengyel. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése