2020. szeptember 11., péntek

Újabb hétvége, újabb programok

 Ha az időrendet nézzük, akkor hazai pályán nyit az U16, aki a Tószeget fogadja, majd vasárnap jön a Bozsik torna első idei fordulója, amire Cegléden kerül sor, 9:00-tól, és Galgahévízen zár az felnőtt csapat a hétvégén. 



Szombaton délelőtt jön az első hazai mérkőzés a Jász-Nagykun-Szolnok megyei U16-os bajnokságból, ahol fiatalos csapatunk érdekelt. Az első fordulóban 4 góllal felülmúltuk a Rákóczifalvát, ellenfelünk szintén 5-9-es arányban alulmaradt a Tiszaföldvár ellen. Nagy motivációval várhatjuk egyébként a találkozót, hiszen a felkészülési mérkőzéseket is beleértve immár 5 találkozónk lehet, melyen nem találtunk legyőzőre. A bajnokság jól indult, reméljük a fiatalok tudják folytatni a jó szériát. 

2020.09.12., szombat 10:00
Tápiószőlős KSE - Tószeg KSE 


Vasárnap jön az első Bozsik torna, melyen Ceglédre utazunk. A tavaly őszi szezon után lesz újra ilyen rendezvény a mi alközpontunkban, és a korosztály váltás után nehézkesen kezd visszaállni a labdarúgás a gyerekek életébe, ám reméljük idővel szebb létszámokat is tudunk majd produkálni, ám bízunk abban, a játék élménye mellett lesz okunk az örömre a mutatott játék, a hozzáállás és az eredmények kapcsán is. 

2020.09.13., vasárnap 9:00
Ceglédi VSE sporttelep

Felnőtt csapatunk zárja időrendben a hétvégét, amikor is a három vereséggel rajtoló Galgahévíz otthonába látogat. Múltheti győzelmünk az Újszilvás ellen akkor ér bármit is, ha minimum pontosan érkezünk majd haza idegenbeli túránkból. Ellenfelünk gyengébb rajta ellenére nem mehetünk biztosra, hiszen bőven törtek borsot az orrunk alá a galgaiak az elmúlt időszakban. Reméljük, ezúttal tovább tudunk kapaszkodni a középmezőnyhöz, és győzelemmel abszolválni az idegenbeli túránk. 

2020.09.13., vasárnap 16:30
Galgahévíz SK - Tápiószőlős KSE 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése