2020. szeptember 16., szerda

U11, U13: Cegléden szerepeltünk idén először Bozsik tornán

 Vasárnap délelőtt hosszú idő után újra az OTP Bank Bozsik programjának tornáján szerepeltek csapataink. A tavaszi idényt befolyásolta, lényegében eltörölte a hazai és nemzetközi viszonylatban is komoly veszteségekkel járó koronavírus. 




Az idei első tornán még érezhető volt bőven a hatása, több csapat is megfogyatkozva vett részt az eseményen, jóval karcsúbb szülői létszámmal, mint a korábban bármikor, ezt a CVSE sporttelepre való intézkedésnek tudhatjuk be. Összességében viszont a fő szempontunk a játék élvezete, a visszaszokás volt, és messze nem az eredmények hajszolása. Összemértük erőnket a Cegléd, a Tápiógyörgye és a Nagykőrös csapataival is. Hosszú idő után játszottak fiataljaink, és reméljük ezzel visszatérünk a megszokott kerékvágásba, és újra dolgozhatunk a megszokott metódus szerint. 


Ezúttal a közös megnyitó és lezáró ceremónia elmaradt, ám a szokásos üdítő és csokoládé nem maradt el, és a korosztályok legjobbjait is lehetett díjazni. A fiatalabbaknál Safranyik Máté érdemelte ki ezt szép cselei, és góljai okán, míg az idősebbek között Bodnár Alex volt a nap játékosa, aki szervezőmunkájáért kapta az elismerést. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése